Varga Arnold Hosszabbított

Varga Arnold az első BJA HC-s szezonja során ugyanazt a megbízható és jó védőmunkát tette le a jégre, amit eddig is láthattunk tőle a ligában. Emellett az eredményességére sem lehetett panaszunk, 35 mérkőzésen 3 gólt és 11 gólpasszt szerzett, amivel …
Gratulálunk Pozsgai Tamás!

Pozsgai Tamás mostantól nemcsak a magyar jégkorong és csapatunk ikonikus hátvédje, de edző és sportszervező is!![]()
Csapatkapitányunk a maga szerény, csendes módján, átvette diplomáját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem diplomaosztóján (szerencse, hogy figyelünk, mert tőle aztán nem tudnánk meg …
Schlekmann Márk Hosszabbított

Még mindig szemtelenül fiatal és elképesztően tehetséges csatárunk ismét kiváló játékkal rukkolt elő: 37 pontjával a Csapat pontkirálya lett!
A 2024/2025-ös Erste Liga szezonban 9 góllal és 28 gólpasszal járult hozzá a sikerhez, utóbbi a legtöbb volt a Csapatban és …
Nagy Gergő Hosszabbított

Nagy Gergő remek szezont tudhat maga mögött: 36 mérkőzésen pont/meccs átlagot hozott, ezzel a BJA HC második legeredményesebb játékosa lett (holtversenyben), 14 góljával és 22 gólpasszával pedig egyaránt harmadik lett a Csapaton belül. Az Erste Liga rájátszásában is számíthattunk kiváló …
Boros Dániel Hosszabbított

Boros Dániel kiváló védőmunkájával tűnt ki az első BJA HC-s szezonjában, az alapszakasz során 34 mérkőzésen játszott, egy gólpasszt osztott ki, és természetesen a rájátszásban is számíthattunk megalkuvást nem ismerő játékára mind a 9 meccsen.
” Amikor a Ferencváros nem …
Keresztes Levente Hosszabbított

Keresztes Levente nagyon jó szezont tudhat maga mögött: 34 mérkőzésen 11 gólt lőtt és 14 gólpasszt adott. Gólok számában ezzel holtversenyben az ötödik helyen végzett a BJA HC házi góllövő listáján és ez 25 pontja a 8. legjobb volt a …
Kiss Dániel Hosszabbított

Kiss Dániel marad a BJA HC kapusa!
A hokihoz nem értők könnyen gondolhatnák, hogy a “kettes számú kapus” jelző egy minősítés, de mi pontosan tudjuk, hogy erről szó sincs! Hiszen Farkas Roli is évekig volt kettes számú kapus Brunya mellett …
Molnár Bálint Hosszabbított

Újabb saját nevelésű játékosunk döntött a hosszabbítás mellett! ![]()
![]()
![]()
Molnár Bálint az előző alapszakaszban 31 mérkőzésen lépett jégre, ezek során 6 góllal és 9 gólpasszal vette ki a részét a csapat rájátszásba jutásából, a playoff során pedig 9 mérkőzésen további 3 …
Weidemann Márk Hosszabbított

Weidemann Márk személyében újabb fiatal, saját nevelésű játékos tette le a 2025/2026-os szezonra a voksát csapatunk mellett! ![]()
![]()
![]()
Weidi az elmúlt négy évben több fronton is magas szinten teljesített, játszott a Budapest Jégkorong Akadémia U18, majd U21-es csapataiban a felnőtt csapat …
Szabó Bence Hosszabbított

Szabó Bence nem csak fantasztikus védő munkájával kápráztatott el minket a 2024/2025-ös szezon 33 mérkőzésén, hanem a támadásokból is kivette a részét: 8 gólt és 26 gólpasszt szerzett, amivel csapatunk messze legeredményesebb védője lett és összességében is a 4. legtöbb …
Farkas Roland Hosszabbított

Pünkösd hétfőn újabb fantasztikus hírrel indíthatjuk a hetet: volt, van és lesz is egy Farkas Rolandunk, aki nem megy sehova, akinek újabb évadon keresztül szurkolhatunk, és nézhetjük parádés védéseit! ![]()
Egy jó kapus a csapat védekezési vonalának alappillére, aki nagyban hozzájárul …
Pozsgai Tamás Hosszabbított

Ha péntek van, ráadásul egy nagyon szép ünnep következik, akkor nem térhetünk el mi sem attól a jó szokásunktól, hogy még megfejeljük egy igazán bomba hírrel! Megérdemlik a szurkolóink, akik türelmesen várták, hogy mikor kezdjük el a 2025/2026-os Erste Liga …
Így értékelte a két vezetőedző, Kangyal Balázs és Kevin Constantine a ma esti mérkőzést
Sport Club Csíkszereda – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 3-4 (hosszabbítás után)

(Az elődöntő végeredménye: 4-1 a Sport Club Csíkszereda javára.)
Az eddigiekhez hasonló képet mutatott a játék az első harmadban: mezőnyfölényben jászott a BJA HC, hatékonyan védekezett a Csíkszereda.
Sikerült két nagy helyzetet is kialakítanunk, előbb kettő az egy ellen indultunk …
Ma este az Erste Liga elődöntő ötödik mérkőzése következik a Vasas Jégcentrumban

” Van amikor egy csapat a szerencsével hadilábon áll, de akkor nem fohászkodni kell, meg nem vudu bábuzni, hanem többet kell dolgozni a szerencséért. Egyszerűbb dolgokkal, és mivel a szerencse forgandó – ezt a mondást nem én találtam ki, mindenki …
Alább a két vezetőedző értékelése olvasható a mai mérkőzésről

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJA HC:
” Nagyon nagy meccs volt! Azt hiszem, minden szurkoló ilyenre vágyik. Megmutatta a sport minden szépségét. Valahogy a pályára hoztuk, amit az átlagemberek a televízióban látnak, ha megnézik a 300 vagy A rettenthetetlen című filmeket. …