Boros Dániel Hosszabbított

Boros Dániel kiváló védőmunkájával tűnt ki az első BJA HC-s szezonjában, az alapszakasz során 34 mérkőzésen játszott, egy gólpasszt osztott ki, és természetesen a rájátszásban is számíthattunk megalkuvást nem ismerő játékára mind a 9 meccsen.

” Amikor a Ferencváros nem tartott igényt Danira, akkor egyöntetű vélemény volt nálunk a klubban, hogy valahogy, bárhogy, de őt meg kell szereznünk. Ismerem gyerekkorától, tudom mire volt képes az utánpótlásban. És az, hogy emberileg milyen kvalitásokkal rendelkezik, hát az példaértékű! ❤

Példaként kell állítanunk minden játékos elé azt, amit ő kitesz a jégre. Nemcsak azt kell néznünk, hogy milyen kvalitású játékos, hanem azt is, hogy tud egy ilyen srác serdülő U16 B-ből az egyik legnélkülözhetetlenebb játékosává válni egy magyar bajnok csapatnak. Remélem, hogy még jobb szezonja lesz a most következő és közösen még magasabbra tudunk jutni.”- mondta Kangyal Balázs a #75-ről.

Talán Boros Dániel volt az a játékos, akinek vérző sérüléseit a legtöbbször látta el Hubay Zsombi még a cserepadon, és aki aztán ugrott is be újra a jégre a következő sorcserénél. Ebben Dani semmi különöset nem lát, szerinte ez a természetes.

” Igen, hát volt pár keményebb meccs, ahol tényleg vérünket adtuk, de ez is benne van a jégkorongban. Szerintem pont ezek a pillanatok kovácsoltak össze minket csapatszinten – szóval igen, abszolút beilleszkedtem, és jól is éreztem magam a srácokkal.

A sérülésekből sikerült rendesen felépülnöm, most már újra 100%-on vagyok.

A szezon? Voltak nagyon szép pillanatok, de nyilván van bennem egy kis hiányérzet is – mindig többet akar az ember, főleg ha érzi, hogy több is lehetett volna az adott szezonban.”

Ugyanilyen sallangmentes, ám annál szívmelengetőbb választ kaptunk arra a kérdésre is, hogy miért döntött mellettünk és írt alá újabb egy évre.

” Egyszerű: hiszek ebben a csapatban. Jó a közeg, megvan az irány, amin haladunk, és érzem, hogy van itt még dolgom. A stábban és a srácokban is bízom, szeretnék még többet hozzátenni, mint tavaly. Most próbálok kicsit kikapcsolni, feltöltődni. Barátok, család, meg némi pihenés, amennyi belefér. Persze a háttérben már zajlik a felkészülés a következő szezonra.”

Ami biztos: szerencsések vagyunk, amiért egy ilyen játékost tudhatunk a csapatunkban.

Őt ismerve, biztos nem fog eztán sem félreugrani egy korong elől sem, így azt kívánjuk, hogy legyen sokkal sérülésmentesebb a 2025/2026-os Erste Liga szezonja. Isten hozott és sok sikert kívánunk Boros Dániel! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás