Keresztes Levente nagyon jó szezont tudhat maga mögött: 34 mérkőzésen 11 gólt lőtt és 14 gólpasszt adott. Gólok számában ezzel holtversenyben az ötödik helyen végzett a BJA HC házi góllövő listáján és ez 25 pontja a 8. legjobb volt a csapaton belül.
A rájátszás 9 mérkőzése során még 2 gólpassz került a neve mellé.
” Minden korosztályban tudtunk anno srácokat magas szintre juttatni, ez Levivel is így volt. A 2002-esek különben is nagyon rendesen és nagyon sokat dolgoztak, pluszban még meg is voltak áldva képességekkel, és sok mindent nyertek. Aztán Levi egész messzire és jó helyre került. Az amerikai túra elején nem rögtön a legmagasabb fokon kezdte a hokit, de utána felküzdötte magát és eljutott egészen egy egyetemi ösztöndíj ajánlatig, ami végül meghiúsult, úgy tért ide vissza. Nyilván picit csalódással, de a tavalyi évben ezen sikerült túltenni magát és elkezdte kibontakoztatni azt a fajta tudását, amivel rendelkezik. És amiből még bőven van benne! Azt várom tőle, hogy idén lépjen egyet előre, méghozzá jó nagyot.” – mondta vezetőedzőnk, Kangyal Balázs a #87-ről.
Arra a kérdésre, hogy miért írt alá újabb egy évre, elég egyértelmű választ adott Levi.
” Ez egyszerű kérdés: a csapategység miatt. Én itt nőttem fel az utánpótlásban, azt a 4 év amerikai kitérőt leszámítva.
Így nem volt bennem kérdés, hogyha ez a csapat egyben marad és számítanak rám, akkor maradni fogok, és azon leszek, hogy jövőre még több kupát nyerhessünk együtt.”
Ami a mögöttünk hagyott szezont illeti, maradt benne némi hiányérzet, de leginkább még mindig magától vár el többet ().
” Szerintem csapatszinten mindenkiben maradt egy kis hiányérzet a Csíkszereda elleni Erste Liga elődöntő miatt, de összességében szerintem sikeres szezont zártunk, aminek egyértelműen a Magyar Bajnoki cím volt a csúcspontja.
Egyénileg szerintem nem volt rossz idényem, sajnos szezon elején kiújult egy sérülésem, ami néha akadályozott a játékban, de összességében szerintem jó szezont tudtam zárni. Ugyanakkor sosem vagyok elégedett magammal, és azon leszek, hogy a jövőben még jobb és konzisztensebb teljesítményt tudjak nyújtani. Még április végén megműtötték a vállamat, úgyhogy most a mindennapok gyógytornával és különböző kezelésekkel telnek, ezzel párhuzamosan pedig csinálom az egyetemi vizsgáimat is. Szóval nem unatkozom .
Már nagyon várom az új szezont, remélem, minél hamarabb csatlakozni tudok majd a felkészüléshez. Csapat szinten jó lenne minél több versenysorozatban sikeresnek lenni és adott esetben kupákat nyerni. Egyénileg pedig egy jobb idényt szeretnék teljesíteni, mint a tavalyi volt.”
Ámen, Levi. Mi ehhez sok sikert és sérülésmentes 2025/2026-os szezont kívánunk a BJA HC-ban!