Nagy Gergő Hosszabbított

Nagy Gergő remek szezont tudhat maga mögött: 36 mérkőzésen pont/meccs átlagot hozott, ezzel a BJA HC második legeredményesebb játékosa lett (holtversenyben), 14 góljával és 22 gólpasszával pedig egyaránt harmadik lett a Csapaton belül. Az Erste Liga rájátszásában is számíthattunk kiváló játékára, ekkor 7 mérkőzésen 1 gólt lőtt.

” Sok mindent lehet mondani Bigire, lehet a személyiségét különböző oldalakról nézni, a játékát is lehet különböző szemszögből nézve értékelni. Ami biztos: Nagy Gergő egy karakteres, meghatározó játékosa a Ligának, akinek a munkamorálja egészen elképesztő, az pedig nyilvánvaló, hogy mennyire az élete ez a sport. Az én, vagyis a mi feladatunk legfőképpen az, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle és mindig csak a jó oldalát lássuk. Tavaly ez maradéktalanul megvalósult, idén pedig csak azzal kell foglalkozni, hogy közösen ezt meg tudjuk ismételni.” – mondta vezetőedzőnk, Kangyal Balázs.

Az első BJA HC-s szezonjáról kérdeztük Bigit, arról, hogyan érezte magát az öltözőben, mennyire elégedett az elért eredményekkel.

” Nagyon jól éreztem magam, összetartó és egymàsèrt csúszó-mászó közösségünk volt tavaly, amit szép lassan építettünk fel közösen, kezdve az edzésmunkához való hozzáállástól az elengedhetetlen pluszmunka beletételéig.

A magyar bajnoki cím nagy dolog volt, pontosan azért, mert azt 6 éven át őrizte a Ferencváros. A döntő is végig kiélezett csatákat hozott, de nekünk erősebb volt a csapategységünk. És persze szerencsénk is volt, ami elengedhetetlen, ha valaki bajnok szeretne lenni. Talán a magyar bajnoki rájátszás sokat kivett belőlünk, így az Erste Liga playoff közepére kifulladtunk, sokan sérülten jàtszottak. Mondhatni, büntetőlövésnyire voltunk a döntőtől, szerintem jó szezont zártunk.”

A mondottak fényében talán nem meglepő, miért is írt alá újabb évre a #16-os.

” Nem is volt kérdés, hogy maradok. Már januárban megegyeztünk a folytatásról, és bár a szerződést csak májusban írtuk alá, így is minden a megbeszéltek szerint történt, ami nagyon pozitív dolog. Láttunk a sportban már kellemetlen meglepetéseket. A támogató, családias közeg a másik ok, amiért könnyű volt a döntés.”

Bigit ismerve, annyira meg sem lepődtünk, amikor a nyári időszakról érdeklődve, igen aktív és színes, változatos programokról számolt be.

” Edzéssel, családdal, barátokkal töltök végre több időt.

Voltunk pecázni, és persze nèhány koncertre is eljutottam, amit nagyon szeretek, köztudott mennyire imádom a zenét😍, minden formában! Most a Balatonon nyaralunk a családdal, de meg tervezünk egy kis tengerparti kikapcsolódást is.

Kellemes nyarat kívánok mindenkinek! “

Köszönjük Bigi, mi is hasonlókat kívánunk neked, pihenj, töltődj, regenerálódj, mert a megalkuvást nem ismerő játékodra, pazar góljaidra nagyon számítunk ezután is.

Sérülésmentes, sikeres évet kívánunk, Isten hozott a 2025/2026-os Erste Liga szezonra! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás