Skip to main content

MAC HKB Újbuda Ice Hockey Team

Viszlát és köszönjük, Tóth Gergely!

A tavaly Glasgow-ból fél szezonra visszatérő védőnk a teljes 2023/2024-es Erste Liga szezonban a BJA HC-t erősítette: 43 mérkőzésen 4 gólt és 12 gólpasszt adott, az így begyűjtött 16 pontjával pedig a harmadik legeredményesebb hátvédnek bizonyult.
A rájátszásban sem tétlenkedett:
…

Köszönünk mindent Vitalii Teslenko! Viszlát és visszavárunk!

Orosz védőnk az alapszakaszban 1 gólt és 8 gólpasszt tett a közösbe, a rájátszásban pedig 6 mérkőzésen 1 gólt szerzett, de az meghatározó gólnak bizonyult és a legjobbkor rezegtette meg ellenfelünk hálóját.
Tes igazi csapattagként semmiből nem vonta ki magát,
…

Köszönünk mindent Kirils Galoha! Viszlát és visszavárunk!

Lett centerünk idén is produktív szezont tudhat maga mögött.
44 mérkőzésen 47 pontot szerzett, ami a második legtöbb volt a BJA HC-n belül. A 17 góljával épp csak lecsúszott a csapaton belül a dobogóról, 31 gólpasszával viszont a legjobb játékosunk
…

Köszönünk mindent Ivan Vorobyov! Viszlát és visszavárunk!

Tavaly már letette névjegyét a szezon második felében érkező Ivan, így a 2023/2024-es Erste Liga idény nyári felkészülését már a csapattal kezdő 190 cm magas, kőkemény hátvéd nem volt ismeretlen sem az ellenfeleink, sem a szurkolóink számára.
Nem is tétlenkedett,
…

Köszönünk mindent Evgenii Mozer! Viszlát és visszavárunk!

8 hónapja ismerjük, de mintha mindig a csapat része lett volna.
Érkezése pillanatától fogva kellemes és természetes öltözői jelenlét jellemezte, kedves, szerény és segítőkész csapattársként, magánemberként egyaránt. Semmilyen közös programból nem vonta ki magát, nyitott, érdeklődő személyiség, olyan, aki még
…

Pár adat a szezon legjobbjairól

Szeretnénk nektek megmutatni pár adatot arról, hogy kik voltak a szezon legjobbjai a csapatunkból. 😍🏒🥅
Kezdjük egyik nagy közönségkedvencünkkel, a #11-es játékosunkkal, Evgenii Mozerrel.
…

Budapest Jégkorong Akadémia HC – Sport Club Csíkszereda

” Szép feladat, szép lehetőség. Do or die- ahogy mondja a szlogen. Sok mindent nem is lehet hozzátenni. Elindul a nyári szünet vagy lehetőséget harcolunk ki magunknak, hogy holnap is tudjunk hokizni? Minden nap meg kell küzdenünk azért, hogy a
…

Sport Club Csíkszereda vs Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club

A reggeli jeges edzés után kérdeztük meg Kangyal Balázst arról, hogyan készülnek az esti mérkőzésre.
” Még itt vagyunk. Még élnek a remények. Persze, nem könnyű sem fizikálisan, sem mentálisan, de ez a legszebb ebben a történetben.
Azt hallottam (
…

Budapest Jégkorong Akadémia HC – Sport Club Csíkszereda

Folytatódnak a küzdelmek a playoffban, ma hazai pályán mérkőzünk meg a Sportklubbal, majd buszra ülnek a csapatok és irány Csíkszereda, ahol hétfőn újabb meccs következik.
Még edzés előtt kérdeztük Kangyal Balázst, hogy miként készülnek a mai meccsre a srácokkal.
”
…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás