A két vezetőedző, Kangyal Balázs és Vaszjunyin Artyom mellett a tegnap este két gólt és egy gólpasszt szerző Judd Blackwater is értékeli a mérkőzést.
…Budapest Jégkorong Akadémia HC – DEAC: 4-2 (Az OB1 döntőjének állása: 1-0 a BJA HC javára)

Jó iramban kezdtük a mérkőzést, még az sem lassította le a srácokat, hogy az 5. perc elején Kloz góljával vezetést szerzett a Debrecen. Egy kivédekezett emberhátrányt követően a 10. percben Judd Blackwater lövése a kapu mögül pattant vissza, Sofron István …
Ma megkezdődik az OB I. bajnokság legizgalmasabb része: a döntő, az első mérkőzést pedig hazai pályán játsszuk a DEAC csapatával.

Kangyal Balázst edzésre menet kaptuk el, igazi Bill féle választ kaptunk arra, hogyan készül, készülnek a srácokkal a ma estére.
” Nehéz egy ilyen sorozat után másfél nappal megint teljes mértékben, 100%-ig visszazökkenni, de egyszerűen muszáj.
Ebben az időjárás is …
A két vezetőedző, Fodor Szabolcs és Kangyal Balázs értékelik az alábbi videóban a tegnap esti mérkőzést.
…Budapest Jégkorong Akadémia – Ferencváros-Telekom 5-0

Kiegyenlített játékot hozott az első harnad, helyzetek adódtak mindkét oldalon, nekünk még két emberelőnyös helyzetünk is, de nem sikerült gólra váltani egyiket sem. Az FTC előtt adódó lehetőségeket pedig Farkas Roland hatástalanította.
A 7. percben Tóth Gergő kiállítását követően Nagy …
Ma este dől el, hogy ki jut tovább az OB I. döntőjébe, 18:40-től hazai pályán fogadjuk a Ferencváros-Telekom csapatát a mindent eldöntő harmadik mérkőzésre.

” Jó meccset játszottunk tegnap, nagy tempóval, ma meg kell ismételni ugyanazt. Ez ki-ki mérkőzés lesz, ellenfelünk kilenc légióssal és egy KHL-es kapussal érkezik, tényleg nagyon nehéz ellenük játszani és mindenre szükség van, amivel rendelkezünk ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni. …
Az alábbi videóban nemcsak a két vezetőedző, Kangyal Balázs és Fodor Szabolcs értékelik a ma esti mérkőzést, hanem a mestrehármast szerző Sofron István is.
…Budapest Jégkorong Akadémia HC – FTC-Telekom: 3-2 (Az OB1 elődöntő állása: 1-1)

Nagy lendülettel mentünk bele a meccsbe, és már az első percben emberelőnybe kerültünk, de ezt nem sikerült kihasználni. Ezután is sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, a 6. percben pedig Sofron István lőtt hatalmas gólt oldalról Schlekmann Márk és Curtis Roach …
A két győzelemig tartó párharc második mérkőzése következik hazai pályán 17:40-től, a Ferencváros ellen. Ma nyerni kell ahhoz, hogy holnap a továbbjutásért játszhassunk.

“Nagyon sok kihagyás után, ahogy az várható volt, álmosan kezdtük az előző mérkőzést és utána nem sikerült már eredményben is visszajönnünk. A játék képe az utolsó harmadban kezdett azért jobb lenni, ez a feladat mára: ugyanott elkezdeni, ahol akkor abbahagytuk. …
Alább a két vezetőedző, Kangyal Balázs és Fodor Szabolcs értékelik a tegnap esti mérkőzést.

KANGYAL BALÁZS, vezetőedző, Budapest Jégkorong Akadémia HC: „Legyünk igazságosak, az elején azért jobb volt a Fradi. Lehetne amögé bújni, hogy ők egy Újpest elleni párharcból jöttek, mi pedig nem csináltunk semmit két hétig, csak edzettünk. Azért ez nagy különbség így …
FTC-Telekom – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 2-1

(A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Ferencváros javára)
Hamar vezetést szerzett az ellenfél, Molnár Dávid góljával a 4. perc elején már náluk volt az előny. Nem sokkal később újabb nagy helyzete volt a Fradinak, de Farkas Roland bravúrral …
Csapatunk az OB I. elődöntő első meccsét a FTC-Telekom ellen, a Tüskecsarnokban játssza ma este 18:30-tól.

” Érdekesek ezek a sorozatok a bajnokság legfontosabb része előtt. Volt a Magyar Kupa, van ez a rájátszás szerű, ami ugye most van, folyamatosan jöttek a meccsek, aztán kimaradt kb húsz, aztán játszunk egy meccset, majd lehet valakinek megint kimarad …
Az Újpest legyőzésével tegnap este biztossá vált, hogy csapatunk az OB I. alapszakaszának megnyerése után az Erste Liga alapszakaszát is megnyerte, ezzel elhódítva az alapszakasz győztesének járó Bíró László kupát.

A megsüvegelendő eredményt még értékesebbé teszi, hogy a mi csapatunk keretében található a legkevesebb légiós, szám szerint négy, illetve a csapatunk átlag életkora a 3. legfiatalabb a ligában, a keret 17 tagja pedig a saját utánpótlásunkból érkezett. ![]()
Az alapszakaszok végeztével …
Az alábbi videóban Kangyal Balázs és Jason Morgan mellett a két gólt és egy gólpasszt jegyző Nagy Krisztián is értékeli az esti mérkőzést. 
Budapest Jégkorong Akadémia HC – Újpesti TE: 5-1

Hiába volt majdnem háromszor több kapura lövésünkk az első harmadban mint ellenfelünknek, mégis ők szereztek vezetést. Támadó felfogásban jöttünk ki a jégre és sikerült is sok helyzetet kialakítani, de a gól csak nem akart megszületni.
A 17. perc elején egy …
Bár megszoktuk a pénteki és vasárnapi meccs napokat, de hiányoztak nagyon a srácok, jó lesz ma este újra látni őket.

“Ilyenkor a legnagyobb kihívás az, hogyan tudod kezelni a helyzetet, hogy nem játszottál régóta, de ez az Újpestre ugyanúgy igaz, mint ránk. A játék az elején nyilván akadozni fog, de aztán minden visszarázódik a megszokott kerékvágásba és persze, hogy szeretnénk …