Csapatunk az OB I. elődöntő első meccsét a FTC-Telekom ellen, a Tüskecsarnokban játssza ma este 18:30-tól.

” Érdekesek ezek a sorozatok a bajnokság legfontosabb része előtt. Volt a Magyar Kupa, van ez a rájátszás szerű, ami ugye most van, folyamatosan jöttek a meccsek, aztán kimaradt kb húsz, aztán játszunk egy meccset, majd lehet valakinek megint kimarad 15 nap. Mire elkezdődik a szezon érdemi része, amiért mindenki egy évig küzdött- már annak, aki bekerült a playoffba- , az március 8-9, mert két csapatnak véget is ért a szezon február közepén, ez is egy érdekes faktor, de ezzel kell megbirkózni.

Ma a Ferencvárossal játszunk, rögtön idegenbe kell menni, pedig mi nyertük az alapszakaszt. Nyilván ez nem jelent semmit, de gondoltuk, hogy valami előnyt kellene jelentsen, ami ebben az esetben nem történik meg. Ez is egy jó felkészülés lesz az Erste Liga playoff-ra, minél több jó meccset játszunk, annál jobban segíti a felkészülésünket.

A Ferencváros egy jó csapat, úgyhogy klassz kihívás, felkészültünk, meglátjuk, hogy alakul ez a pár nap.” – mondta Kangyal Balázs.

Ott a helyünk, mindent bele BJA HC! ❤🏒🥅

Jegyvásárlás: https://shorturl.at/EYLqI

📺 Élő közvetítés: https://ersteligatv.hu

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás