Budapest Jégkorong Akadémia HC – DEAC: 4-2 (Az OB1 döntőjének állása: 1-0 a BJA HC javára)

Jó iramban kezdtük a mérkőzést, még az sem lassította le a srácokat, hogy az 5. perc elején Kloz góljával vezetést szerzett a Debrecen. Egy kivédekezett emberhátrányt követően a 10. percben Judd Blackwater lövése a kapu mögül pattant vissza, Sofron István pedig a levegőből húzta be. Ezt videózták a játékvezetők és végül érvényesnek ítélték meg. Bő másfél perccel később Nagy Gergő emberelőnyös góljával megszereztük a vezetést, Ethan Somoza és Luke Santerno voltak a gólpasszosok. A 16. percben növeltük is az előnyt, Szabó Dániel belőtt korongja Blackwater elé pattant, ő pedig közelről belőtte,nem hibázott. (3-1)

A második játékrész elején többet támadott a DEAC, de Farkas Roland nagyszerű formában védett. Két kiállításunk is volt, de mindkettőt sikerült megoldani, Farkas Roli előtt a védelem is stabilan, jól teljesített. A harmad végére emberelőnybe kerültünk és Judd Blackwater messziről, takarásból bombázott hatalmasat a hálóba az utolsó percben. (4-1)

Az utolsó játékrészt jobban kezdték a vendégek, a 45. percben a szépítés is összejött nekik, egy leindítást követően Novotny kapott egy szép keresztpasszt és közelről belőtte csapata második gólját. Nem sokkal később egy szólóból jöhettek volna még feljebb a debreceniek, de Farkas Roland bravúrral szúrt közbe a bárdjával. Továbbra is támadásban maradt az ellenfél, a harmad fele előtt ráadásul emberelőnybe is kerültek, ami során több nagy helyzetük is volt, de gól egyikből sem lett. A végén még volt egy kapuvas egykori játékosunktól, Kirils Galohától, majd az utolsó fél percre ismét emberhátrányba kerültünk, de az eredmény már nem változott. (4-2)

Szép volt srácok, gratulálunk! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás