Isten hozott, Sofron István!

A rutinos, nagy tapasztalattal rendelkező csatár az utóbbi három szezont Erdélyben töltötte, onnan tér vissza hozzánk. A legutóbbi szezonjában a Csíkszereda színeiben az Erste Ligában 21 alapszakasz mérkőzésen játszott, 11 góllal és ugyanennyi gólpasszal járult hozzá a Sport Club jó …
Isten hozott, Weidemann Márk!

Fiatal csatárunk 20 Erste Liga mérkőzésen játszott az idei alapszakaszban, melyek alatt egy gólpassz került a neve mellé, a rájátszásban mind a hat meccsen számíthattunk rá, ekkor egy asszisztot jegyzett.
Az U20-ban és az U21-ben ennél sokkal termékenyebb volt: a …
Viszlát, Ilya Tsulygin!

Fehérorosz csatárunk második itt töltött szezonjában is rendesen odatette magát, nem sok panasz lehetett a játékára.
43 mérkőzésen lépett jégre, melyeken 18 gólt szerzett, ez a harmadik legtöbb volt a BJA HC-ban. Emellett kiosztott 15 asszisztot is, az így szerzett …
Isten hozott, Dóczi Zsombor!

23 éves védőnknek fiatal kora ellenére a 2023/2024-es már a sokadik szezonja volt a felnőtt csapatban. Ebben a szezonban 44 mérkőzésen 2 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott, távoli bombáival pedig gyakran alakított ki veszélyes helyzeteket az ellenfelek kapuja előtt, …
Isten hozott, Varga Arnold!

A rutinos védőjátékos igazi nagy utazó, a Fehérvárral az EBEL-ben szerepelt több szezonon keresztül, itthon pedig játszott Debrecenben, Újpesten és az Acélbikáknál, a legutóbbi két szezonját Dunaújvárosban töltötte. A 2022/2023-as szezonban 29 mérkőzésen 15 pontot szerzett: 4 gólt, 11 gólpasszt, …
Isten hozott, Szabó Dániel!

A 28 éves védő székesfehérvári kötődésű, ott született és a korosztályos bajnokságoktól kezdve egészen a felnőtt bajnokságig karrierje nagy részében ott is játszott, igazi EBEL/ICEHL veteránnak számít.
Az előző szezonra aztán Újpestre igazolt, ahol 35 mérkőzésen 12 gólpasszt szerzett, valamint …
Isten hozott, Tóth Richárd!

Tóth Richárd az idei alapszakaszban 37 mérkőzésen lépett jégre a BJA HC-ban, melyek során 5 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott, így holtversenyben a nyolcadik legjobb volt a csapatban. Játszott a rájátszás mind a 6 meccsén, ezeken egy-egy góllal és …
Ebben a melegben még sokkal jobban hiányzik a jég közelsége…

Valljuk csak be szépen, hogy ebben a melegben még sokkal jobban hiányzik a jég közelsége, mint mondjuk a bajnokság közepén.![]()
Na, nem az edzés része, mert a srácokat elnézve, nem véletlenül fogy az ásványvíz! Igencsak intenzív munka folyik a Kisstadion …
Isten hozott, Ravasz Csanád!

Fiatal csatárunk több fronton megmérettetett a legutóbbi szezonban is, játszott az Erste Ligában, a Budapest Jégkorong Akadémia U20-as csapatával pedig a magyar és az osztrák bajnokságban.
Felnőtt csapatunkban 29 mérkőzésen lépett jégre, melyek során 2 gólt és 1 gólpasszt szerzett, …
A világ legjobb szurkolói…

A világ legjobb szurkolói (gy.k.: a BJA HC drukkerek) bizony akkor sem unatkoznak, mikor a jégcsarnokban már rég leolvadt a jég. Hiszen a kora nyár tökéletes alkalom a tervezgetésre, világmegváltó beszélgetésekre, új rigmusok kitalálására – és egy egészen pici sörözgetésre …
Isten hozott, Farkas Roland!

Csapatunk első számú kapusa újabb kiváló szezont tudhat maga mögött.
Az alapszakaszban 40 mérkőzésen védte a BJA HC kapuját, a védési hatékonysága 92,3% volt és 2.78 gólt kapott meccsenként. Ezek az Erste Liga kapusai között a 6. és 7. legjobb …
Átadták az Erste Higgy Magadban díjait

Átadták az Erste Higgy Magadban díjait. Csapatkapitányunk, Pozsgai Tamás kapta a magyar bázisú bajnokság névadó szponzorának egyik nagy presztízzsel bíró elismerését.
A másik két díjazott Lövei Dávid, a DVTK és Ferencz-Csibi Róbert, a Sport Club Csíkszereda játékosa. Gratulálunk a díjazottaknak! …
Viszlát, Ritter Zalán!

Fiatal csatárunk eddigi legeredményesebb szezonját zárta a felnőttek között.![]()
36 meccsen szerepelt, melyek során 4 gólt lőtt és 10 gólpasszt adott. Utóbbival épp csak lemaradt a BJA HC-ben a top10-ről, csakúgy, mint a házi kanadai táblázaton, ahol a 14 pontja …
Isten hozott, Molnár Bálint!

Saját nevelésű fiatal csatárunk az idei alapszakasz 44 meccsén lépett jégre, 4 gól és 12 gólpassz került a neve mellé, az így szerzett 16 ponttal a BJA HC kanadai táblázatának 10. helyére került.
A rájátszás során is számíthattunk rá mind …
Isten hozott, Schlekmann Márk!

Ifjú csatárunk ismét kiváló szezont tudhat maga mögött, hiába hátráltatta őt sérülés, így is nem csak a BJA HC, de az egész Erste Liga egyik legjobbja volt 2023/2024-ben.
Az alapszakaszban 34 mérkőzésen játszott, melyek során 26 gólt szerzett, valamint kiosztott …
Viszlát, Sági Martin!

Tavaly nyáron érkezett Sági Martin a csapathoz és a BJA HC-ben töltött szezonjában 43 mérkőzésen kapott szerepet. Jobbszélső csatárként összesen 11 pontig jutott, 5 gólt szerzett és 6 gólpasszt osztott ki, valamint jégre lépett a rájátszás mind a 6 mérkőzésén. …