MAC HKB Újbuda Ice Hockey Team

HÍrek

Gyergyói Hoki Klub – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 1-3

Erősen indítottak a mieink, már a 4. percben megszerezték a vezetést: Ivan Vorobev lőtt távolról kapura, a korong pedig érdekes utat megtéve, egy hazai ütőn is megpattanva Mag hálójában kötött ki (0-1). Ezután következett egy kivédekezett emberhátrány, Mozer kiállításánál kiválóan zárt azonban Farkas Roland előtt a védelem. A harmadban még Atte Karppinen és Nagy Krisztián révén akadt komolyabb helyzete a csapatnak, a másik oldalon pedig Vincze Péter keveredett ziccerbe Sylvestre zseniális passzából, de gól nem született. A 25. percben Schlekmann Márk vitte aztán végig a korongot Ilya Tsulygin passzából át az egész hazai védelmen és verte Magot egy gyönyörű találattal, kettő nullra növelve ezzel az előnyt. (0-2). Később Sylvestre, majd Kozma óriási lövése kerülte el a kapunkat, majd a 33. percben egy gyergyói védelmi hibát követően Mozer találta meg Ritter Zalánt, de sem ez, sem a harmad vége felé Mozer lövése nem ment be, utóbbi a kapuvason csattant. Azonban a második harmadot is 1-0-ra nyerte a BJA HC és magabiztos vezetéssel fordulhattak Slekiék a záró játékrészre. A 45. percben Teslenko ült ki a büntetőpadra, ezt az előnyt gyorsan kihasználva zárkózott a Gyergyói HK: Dalhuisen kék vonalról eleresztett lövésébe Sárpátki Tamás kapott bele szemfülesen (1-2). A végéhez közelítve kicsit beszorultak a mieink, nehéz utolsó percek vártak a csapatra . Az 55. percben a Kozma-Sylvestre-Bodó akció végén Farkas Roland brillírozott, minden lövést védett. Szilassy Zoltán időt kért, az 58. percben viszont megadta a kegyelemdöfést a BJA HC: Schlekmann Márk maradt a hazai harmadban Orbánnal, egy szép csel után meglódult és zseniálisan pókhálózta ki a felső sarkot, ezzel beállítva az 1-3-as végeredményt. A csapat kiválóan védekezett, Sleki megállíthatatlan volt, ma megérdemelten hozták el Gyergyóból a három pontot a mieink. Gratulálunk, szép volt, srácok! Vasárnap a Csíkszereda otthonában zárja csapatunk az erdélyi túrát.

Elolvasom »

Gyergyói Hoki Klub vs Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club

Újabb mérkőzés vár a csapatra, ma Gyergyószentmiklósra utaznak délután az erdélyi túra második mérkőzésének a helyszínére. ” Mindig kellően kritikus vagyok szerintem. Ha a tegnapi mérkőzés minden harmadából kivennék három-három percet és csak a többit kellene értékelnem, akkor tulajdonképpen meg is tudnám dicsérni a srácokat. Egy hosszú út után- később jöttünk, kevesebbet pihentünk -, sokat korcsolyáztunk, nagy sebességünk volt, nagy helyzeteket alakítottunk ki, öt gólt lőttünk, mégis kaptunk nyolcat rá. Látszik, hogy a védekező harmadbeli hibáinkat ezek az ellenfelek, ilyen kerettel, ilyen légiósokkal ki fogják használni. Tudjuk, hogy miben kell javulni. Például rögtön mára. Gyergyó a tavalyi bajnok, elképesztő jó csapat, remek légiósokkal, akik hordják lapáttal a pontokat. És akkor még ott van, hogy nemcsak velük kell megküzdenünk, hanem azzal a pályával is. Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy aki ott Gyergyóban, az nem csak a hokival kell foglalkozzon, hanem a palánkkal, a jéggel, a lámpákkal, a vonalak hiányával, úgyhogy ez egy szép feladat. A cél azonban ugyanaz: legyünk jobbak, amikor vége a meccsnek.” – mondta Kangyal Balázs a reggeli edzést követően. Sok sikert, mindent bele, srácok!

Elolvasom »

Elindult a jegyértékesítés a BAUER Magyar Kupa négyes döntőjére.

A vasárnapi helyosztókra egyelőre a semleges szektorokba lehet belépőt vásárolni. A résztvevő csapatok szurkolóinak fenntartott szektorokba a bronzmeccs és a döntő jegyei szombat este, az elődöntők után lesznek elérhetők az Eventim oldalán. Jegyek: https://www.eventim.hu/…/bauer-magyar-kupa…/event.html

Elolvasom »

A két vezetőedző tegnap esti értékelése olvasható alább, valamint a gólokat lehet újranézni a videóban.

Kangyal Balázs vezetőedző, BJAHC: “Először is gratulálni szeretnék a Brassónak. Másodsorban azt kell mondjam, igen jól játszottunk, csak hát mindegyik harmadban hibádzott öt perc. Ez pedig tökéletesen elég volt az ellenfélnek, amelyik egy nagyon jó csapat nagyon jó játékosokkal, tapasztalatokkal. És nagyon okosan játszottak. Öt gólt lőttünk nekik, ami tökéletes, a másik oldalon viszont ott van hét gól, meg egy üres kapus gól. Ez itt a probléma. Dolgoznunk kell a védekezésen, a jó hír, hogy pénteken a Gyergyó ellen már javíthatunk is. A Brassó megérdemelte a győzelmet.” Dave MacQueen vezetőedző, Corona Brasov: “Nos, elég sok minden történt a meccsen, a szurkolók számára biztos jó szórakozást jelentett. Sok gól, sok akció. Hála az égnek védekezésben mindenki remekelt… Nem minden nap lő egy csapat nyolc gólt, most nekünk szükségünk volt erre. Az a helyzet, nem nagyon tudom, mik a sztandardok, mi számít kiállításnak és mi nem, ez kifejezetten frusztráló a játékosoknak és az edzőknek is. Tudom, hogy sok kiállítást szedünk össze, de úgy vélem, a többi csapat is hasonlóan játszik, kevesebb büntetéssel. Persze a lényeg, hogy ebben a helyzetben is megtaláld az utat a győzelemhez. És mi megtaláltuk, fontos és nagy győzelem volt.”

Elolvasom »

Corona Brasov – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 8-5

Nem kezdődött jól számunkra a mérkőzés, konkrétan az első helyzetből gólt szerzett a Brassó Judd Blackwater révén, fél perc sem telt el ekkor még a mérkőzésből. Hazai oldalon kettő, a BJA-nál pedig egy kiállítás következett a harmad feléig, de ezekből nem esett találat egyik oldalon sem, viszont az utolsó emberelőnyünk épp csak lejárt, két másodpercre rá Schlekmann Márk egyenlített Jesperi Viikilä gólpasszából. Nagyon hamar érkezett a válasz, a következő támadásból Cornet visszaszerezte az előnyt a Farkasoknak. Ezzel az egygólos hátránnyal mehettünk a szünetre. (2-1) A második játékrész még az elsőnél is rosszabbul indult, a 24. percben két gólt is kaptunk, amit időkérés és kapuscsere követett: Farkas Rolandot az előző mérkőzésén shutout-tal záró Kiss Dániel váltotta. A 29. percben emberelőnyös helyzetbe kerültünk, amit a buli után egyből sikerült is gólra váltani: Ivan Vorobev vágott nagy gólt a hazai kapuba. Sajnos ismét duplán válaszolt a Brassó, azonban erre Ilya Tsulygin büntető lövésével még tudtunk válaszolni a 37. percben. (6-3) A harmadik húsz perc végre számunkra kedvezően indult: Tóth Gergely az első percben faragni tudott a hátrányból, a gólpasszosok Szabó Bence és Ritter Zalán voltak. A harmad fele előtt beleszaladtunk egy kiállításba, amit ki is használtak vendéglátóink, de a mieink sem vettek vissza sem a sebességből, sem a nyomásból, ugyanis Evgenii Mozer fél perccel később újból kettőre csökkentette a hátrányunkat! Ritter Zalán ennél is gólpasszt jegyzett. A hátralévő időben az esélyünk még megvolt, két kiállítás is sújtotta a hazaiakat, ráadásul az utolsó másfél percre Kangyal Balázs még a kapust is lehozta, de sajnos ebből egy meccset eldöntő üres kapus gól érkezett Sills-től, aki második találtat könyvelhette el a meccsen. (8-5) Holnap újabb mérkőzés vár a csapatra Gyergyószentmiklóson.

Elolvasom »

Corona Brasov vs Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club

Kedvenc csapatunk szerencsésen megérkezett tegnap este Csíkszeredába, túl vannak már a mai edzésen, egy ebéd és egy rövid pihenő után indulnak is az első mérkőzés színhelyére. Kangyal Balázst kérdeztük arról, hogy mit vár ma este a csapattól. ” Brassó ellen kezdjük ezt az erdélyi túrát. Most kicsit később jöttünk, más volt az utazás menete is, mint amit eddig megszoktunk. Próbálunk kicsit változtatni, nem megnehezíteni a saját dolgunkat, inkább felkészülni azokra a nehézségekre, amik a következő hetekben-hónapokban történhetnek velünk. Hiszem azt, hogy ez egy jó módja a fejlődésnek. A mai meccstől csak annyit várok, mint az eddigiektől: mindenki tegyen meg mindent, amit csak tud. Aztán a pontokat a sors elosztogatja.” Sok sikert kívánunk, mindent bele, srácok!

Elolvasom »

A hét Játékosa: Kirils Galoha

Indítsuk a mai napot egy nagyszerű hírrel! Kirils játékát élmény nézni mindenkinek, de örülni mi örülhetünk egy-egy gyönyörű gólját követően. https://www.jegkorongszovetseg.hu/a-het-jatekosa-kirils-galoha?fbclid=IwAR02ErKaQo5pEN3yoJn272Gg-lL30Z0vn3Cu3FrtMh_3dyc9zP4gCRan1KQ

Elolvasom »

DVTK Jegesmedvék – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 0-4

Dinamikus, gyors első harmadot láthattunk, a két csapat az első pillanattól kezdve egyaránt támadó hozzáállással lépett fel a jégre. A harmad legnagyobb lehetősége Schlekmann Márk által érkezett, aki egy nagy kapuvasat lőtt az egyik támadás végén. A 16. percben emberelőnybe kerültünk, de ezt nem sikerült kihasználni, a harmadban összesen 27 kapura lövést láthattunk, de gólt nem. (0-0) A második játékrész elején sikerült megszerezni a vezetést, a 24. percben Tóth Richárd helyezkedett jól és vette be egy nagy lövéssel Voris kapuját! A gól után továbbra is lendületben maradt a BJA HC, nagy erőkkel támadtunk, de nem sikerült újból betalálni. A harmad felénél kezdett el változni a játék képe, sőt, egyre inkább átvette az irányítást a DVTK csapata, záporoztak a lövések Kiss Dániel kapujára, ő azonban bravúrt bravúrra halmozva tartotta az előnyt. A 36. percben végül sikerült újabb gólt szereznie a Rozsomákoknak! Tóth Richárd harcolt nagyot a kapu előtt és a korong valahogy hátra került Ivan Vorobyov elé, aki szokásához híven egy hatalmas bombagólt lőtt. (0-2) A harmadik húsz perc elején érződött a góllövési kényszer a hazaiakon, folyamatosan jöttek a miskolci támadások, Kiss Dániel azonban rendíthetetlen volt. A rohamoknak egy kiállítás vetett véget, de sajnos ebből nem sikerült gólt szereznünk. A 46. percben azonban már összejött a harmadik találat. Egy korongszerzést követően Evgenii Mozer törhetett egyedül a kapura és egészen rávitte a kapusra. Az akció során a kapu is elmozdult miközben a korong átcsúszott a gólvonalon, a bírók újra meg is nézték az esetet, de végül megadták a gólt. Az 51. percnél ismét következhetett egy BJA HC emberelőny, és ebből végre sikerült betalálni is! Jesperi Viikilä passzolt középre Schlekmann Márkhoz, Sleki egy szép csel után tovább passzolta az üresen érkező Ilya Tsulygin-hez, aki magabiztosan bevágta közelről. A gól után szinte azonnal jött egy páros kiállítás, majd ennek leteltével egy újabb hazai kiállítás. A legfontosabb kérdés immáron az volt, hogy sikerül-e a nagy formában védő Kiss Dánielnek kapott gól nélkül lehoznia a meccset. A maradék időben mindkét oldalnak megvoltak a helyzetei, majd a legvégére még egyszer emberelőnybe kerültünk, az utolsó fél percre pedig teljesen elveszítette a kontrollt a hazai gárda és összeszedtek még két kisbüntetést, valamint egy fegyelmit is. Több gól már nem esett, Kiss Daninak összejött a shutout, a BJA HC-nek pedig a magabiztos győzelem. (0-4) Gratulálunk a csapatnak és gratulálunk Kiss Daninak a mai kiváló teljesítményéhez és a shutouthoz! Szép volt srácok!

Elolvasom »

DVTK Jegesmedvék vs Budapest Jégkorong Akadémia

Zsinórban öt idegenbeli mérkőzés vár a csapatra, ebből az első ma este Miskolcon, aztán következik az erdélyi túra, majd Debrecen. ” Nem sok idő telt el az előző mérkőzés óta. Ez jó is, és rossz is, de ez a játékrend, ennek kell tudni megfelelni, plusz egy utazás, amiből lesz a következő napokban bőven. Szép feladat. Egy lehetőség megint csak, hogy jobbá váljunk.” – mondta vezetőedzőnk, Kangyal Balázs. Hajrá BJA HC, sok sikert ma este!

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia HC – FEHA19: 4-2

Alig kezdődött el a mérkőzés, máris emberhátrányban találtuk magunkat. Szerencsére ezt viszonylag könnyen kivédekeztük, majd a BJA HC percei következtek. Több helyzet után a 7. percben emberelőnybe kerültünk, amiből még körülbelül fél perc volt hátra, mikor még egy vendég játékost kiküldtek. Ez pedig nem maradt kihasználatlanul, szépen megjáratták a srácok a korongot, majd egy kapu mögül visszatett Ritter Zalán passzból Kirils Galoha lőtt nagy gólt. Mi irányítottuk nagyrészt a játékot, de volt még két kiállításunk, ezek alatt pedig a FEHA19 alakított ki több helyzetet, melyeket azonban erős védelemmel és Farkas Rolival a kapuban simán hatástalanított a csapat. (1-0) A második húsz perc elején sikerült növelni az előnyt, Vitalii Teslenko találta meg egy passzal Nagy Krisztiánt, aki szép lövéssel vette be az ellenfél kapuját. Ez a második gól felpaprikázta a fehérvári csapatot, veszélyes helyzetekkel rohamoztak és a 25. percben sikerült is szépíteniük: Strazdins lövése átcsorgott Farkas Roland lábai között.Tovább nyomtak a vendégek, aminek egy kiállítás vetett véget, azonban még ennek a két percnek a letelte előtt tőlünk is ismét a büntetőpadra került egy játékos. Több gól nem született a harmadban, így izgalmas utolsó húsz percre számíthattunk. (2-1) A 46. perc újabb BJA HC emberelőnyt hozott, ám csak helyzetekig jutottunk, betalálni nem sikerült. Nem sokkal később újra emberfórt kaptunk, de ebből sem lett gól, jól védekeztek a vendégek Az 51. percben egyik visszapattanó korongot a FEHA19 kapusa besodorta, amibe Kirils Galoha is besegített, így ezt a helyzetet újra videózták a játékvezetők. A találat érvényesnek bizonyult, ezzel kétgólos lett a BJA HC előny. Nem dőlhettünk azonban hátra, támadott a Fehérvár és hamar jött is a válasz: egy gyors leindítás végén kiválóan passzolgatták ki az ellenfél játékosai, amíg Blasko előtt már csak az üres kapu tátongott. A hátralévő időben mindkét oldalon alakultak ki helyzetek, de mind Farkas, mind Melnichuk állta a lövéseket. Két perccel a vége előtt vendég időkérés és kapus lehozatal következett, de ebből végül mi tudtunk hasznot húzni: Schlekmann Márk szerzett korongot a pálya közepénél és meg sem állt az üres kapuig, beállítva ezzel a végeredményt. (4-2) Szép volt srácok, gratulálunk!

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club vs FEHA19

Ismét hazai pályán játszik kedvenc csapatunk, a héten már másodszor. Edzésre menet kaptuk el ma reggel Kangyal Balázst, aki a következőképpen látja az esti mérkőzést: ” A mai ellenfelünk elég nehéz helyzetben van, óriási szükségük van pontokra és az előző mérkőzéseken nagyon közel is álltak ezek megszerzéséhez. Szereztek is, például a Ferencváros ellen. Mindenki, aki könnyedebben vesz egy meccset, az megégetheti magát ellenük. A legfontosabb az, hogy készen álljunk, az elmúlt időszak hibáiból okulva és tanulva változtassunk bizonyos dolgokon, a tudásunk legjavát ki tudjuk tenni a jégre. Csak akkor tudunk sikeresek lenni, különben nem.” Hogy jobban menjen a szurkolás, a bérletes, valamint a hazai szektorokba jegyet váltó szurkolóinknak ismét jár az ingyen sör! Fontos: az első harmad végéig lehet élni ezzel a lehetőséggel. Belépők a helyszínen (pénztárban) nem, kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg! Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges, a második harmad szünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor.

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia HC – Dunaújvárosi Acélbikák: 4-3

Gyors hokival és jó játékkal kezdte a mérkőzést a BJA HC, az első 15 percben teljes nyomás alatt volt a vendégek kapuja, azonban Kovács minden kapura tartó korongot védett. A jégkorong istenei pedig nem voltak kegyesek: a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát és a 15. percben egy kontrából megszerezte a vezetést a Dunaújváros. Savolainen és Nemes vezették rá egy védőre a korongot és előbbi pontos keresztpasszát utóbbi értékesítette. Ez meghozta ellenfelünk támadókedvét, a következő néhány percet nagyon felpörgették, de Farkas Roland magabiztosan védett mindent. (0-1) A második harmadban hasonlóan zajlott a játék mint az elsőben, BJA nyomás és veszélyes DAB kontrák. A második percben kerültünk először emberelőnybe, de ezt még kivédekezték az Acélbikák, a következő kiállításnál viszont már betalált a BJA. A 28. perc végén épp lejárt az emberelőnyünk, de még épp csak kinyílt a büntetőpad ajtaja, amikor Ritter Zalán egy gyönyörű keresztpasszal találta meg Kirils Galohát, aki nagy kapáslövést akasztott a hálóba. Nem tartott sokáig az örömünk, a 30. percben ismét vezetést szerzett a vendég csapat, ezúttal egy kapu mögül visszatett korongból Dostalek lőtt szép gólt közelről. A Rozsomákok azonban nem lassítottak és a harmad végére sikerült megfordítani az állást. A 34. percben az első gólunknál gólpasszos Ritter vitt végig egy zseniális szólót szinte az egész pályán, majd a védők gyűrűjéből kitörve a mérkőzés gólját szerezte! A fordítás a 38. perc legvégén következett be, egy szépen körbepasszolt akció záró mozzanataként Evgenii Mozer passzolt Szabó Bencéhez, aki egy nagy kapáslövést bombázott be. Kevésen múlt a harmad utolsó percében az újabb gól, azonban Nagy Krisztián lövése a kapuvason csilingelt. (3-2) A harmadik húsz percben mindent megtett az egyenlítésért a Dunaújváros, több nagy helyzetet is kialakítottak, de Farkas Roland jó formában védett. A következő jó néhány percre maradt a vendég mezőnyfölény, de mindkét oldalon voltak helyzetek. Végül 4 perccel a vége előtt sikerült növelni az előnyünket. Egy hosszú támadás végén Ivan Vorobyov lőtte rá messziről nagyon okosan a korongot, a kipattanóra pedig óramű pontossággal érkezett bekkpárja, Tóth Gergely és kegyetlenül kihasználta az adódó lehetőséget. Fél perccel később lehozta kapusát a DAB, majd nem sokkal később időt is kértek, hogy átbeszéljék a taktikát. Védelmünk eleinte állta a rohamokat, Farkas pedig nagyokat védett, de 33 másodperccel a vége előtt egy gyors támadás végén Szalma előzte meg védőjét és lőtt közelről szépítő gólt. A legvégére még jutott egy nagy újvárosi helyzet, de ezt sikerült megakadályozni, így miénk lett és maradt itthon a 3 pont. (4-3) Szép volt srácok, gratulálunk! Folytatás pénteken, amikor a FEHA19-et fogadjuk hazai pályán 18:40-től.

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club vs Dunaújvárosi Acélbikák

A 2024-es év második hazai meccs vár ma este kedvenc csapatunkra, akik vasárnap játszottak legutóbb idegenben. ” Felesleges sokat rágódni az elmúlt meccsen, megnéztük tegnap miben hibáztunk, megpróbáljuk ma ezeket a hibákat javítani. Hazai pályán fogadjuk a DAB-ot, akik bizonyították már nagyon sokszor ellenünk, hogy igen technikás és jó képességekkel rendelkező csapat. Szükségünk lesz ma is minden tudásunkra, de mondom, a tudásunk az egy dolog. Inkább az a fajta mentális erősség hiányzik még, melyre egy sikeressé váló csapatnak szüksége van. Megint csak egy jó kis meccset fog látni az, aki kilátogat ma a Vasas jégcsarnokba. Reméljük, minél többen!” – mondta Kangyal Balázs. A szurkolásra soha nem kell ösztönözni a szurkolóinkat, de tény, hogy hamarabb megszomjazik az, aki mindent beleadva hajrázik, ezért a bérletes, valamint a hazai szektorokba jegyet váltó szurkolóinknak jár az ingyen sör! Fontos: az első harmad végéig lehet élni ezzel a lehetőséggel. A szokott helyen, de ezt is tudja már mindenki. Belépők a helyszínen (pénztárban) nem, kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg! Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges, a második harmad szünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor.

Elolvasom »

UTE – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 4-2

Az első húsz perc nagyobb részében az Újpest akarata érvényesült, többet támadtak és több lövésük is volt, azonban Farkas Roland jól védett és a védelem is blokkolta a próbálkozásokat. A harmad fele előtt kicsivel kezdett a aztán akadt néhány szép támadásunk, mégis a hazai nyomás érett góllá a harmad végére: a 19. percben Metsavainio nagy lövésével szereztek vezetést a lila-fehérek. (1-0) A második harmadban azonnal egyenlítettünk, Ilya Tsulygin eresztett el egy pontos lövést messziről, amiben talán az ellenfél kapusa is benne volt kicsit. Sajnos azonban ez volt az utolsó számunkra pozitív mozzanat ebben a húsz percben. Egy perc sem telt el, mikor Kiss egy kapunk előtti buli után a koronghoz jutott a kapu előtt és hidegvérrel értékesítette is a helyzetét, ezzel újra átvette a vezetést az UTE.A 29. perc legelején pedig Just szerzett korongot és húzta el szépen a kapu előtt, majd lőtte be a hálóba. Kicsivel később kettős emberhátrányba kerültünk, amit kegyetlenül kihasználtak a hazaiak, Silferhez került hátra a pakk, ő pedig hatalmas gólt lőtt a felsőbe. A harmad végére még jutott egy kiállítás, amiből bő fél perc átlógott a záró játékrészre, így a harmadik harmadot emberhátrányban kezdtük. (4-1) A záró játékrészre kapust cseréltünk, Kiss Dániel, a Budapest Jégkorong Akadémia 18 éves hálóőre váltotta Farkast. A harmad első felét nagyon megnyomtuk, sok helyzetünk volt és egy emberelőny is összejött, gólhátrányunkat azonban nem sikerült csökkenteni. Az 52. percben egy kisebb csetepaté is kialakult, aminek következtében mindkét csapatból kiállítottak egy-egy embert. A maradék időben még voltak helyzetek mindkét oldalon, majd két percen belül Kangyal Balázs időt kért és lehozta Kiss Dánielt a kapuból. Jöttek is a lövések, de a nyomásnak egy kiállítás vetett véget: az üres kapura törő csatárt csak szabálytalanul tudtunk megállítani. Így a kapusunk is visszaállhatott, viszont mégis sikerült a legvégén gólt lőni: Molnár Bálint indult meg nagy sebességgel és a szólója végén gyönyörűen vette be ellenfelünk kapuját az utolsó másodpercben. (4-2) Egy nap pihenő után folytatás kedden, mikor a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadjuk hazai pályán, a Vasas Jégcentrumban.

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club vs Újpesti TE

Ismét idegenbeli mérkőzés vár a csapatra, ezúttal a Megyeri úton van jelenésünk. ” Egy érdekes szakasz előtt állunk, bár már tulajdonképpen elkezdtük és benne is vagyunk. Pont az ellenkezője annak ami decemberben volt, amikor alig játszottunk mérkőzést. A most következő öt hétben minden héten három mérkőzésünk lesz, közte egy erdélyi túra, egy Magyar kupa Final Four. Ez egy kicsit újdonság lesz számunkra, de az újdonságokból és a nehézségekből igyekeztünk idáig is felkészülni. A mai mérkőzés nehéz lesz. Ellenfelünk az elmúlt két meccsen gólt sem kapott, nagyon komoly légiós kontingenssel rendelkeznek és az egyik legkomolyabb magyar kapus teljesítménnyel. Igyekszünk valahogy maradni a fejlődés útján. Néha ez nem biztos, hogy látszik a játékunkon, de azért minden meccsből van mit tanulni, és én látom, hogy egyre többek és többek vagyunk.” – mondta vezetőedzőnk a mai edzést követően. Mi is látjuk, hogy minden meccsen beleadnak mindent a mieink, ezért megyünk szurkolni ma is. ❤ Vendég jegyet CSAK online, az Eventim.hu-n lehet vásárolni, erre figyeljünk. Sok sikert, mindent bele, srácok! 😍🏒🥅

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia HC – DEAC 7-5

Hamar megszereztük a vezetést, Ritter Zalán már a második percben bevette ellenfelünk kapuját egy szép lövéssel. Nem sokkal később Jesperi Viikilä előtt adódott nagy lehetőség, azonban ebből még nem született meg a második BJA gól. A 11. percben már nem volt pardon, egy gyönyörűen kijátszott akció végén Szabó Bence lőtte be a korongot. Nem sokkal később volt egy kivédekezett emberhátrányunk, a 16. percben pedig szépített a Debrecen: Dobmayer volt közelről eredményes. Másfél perccel később azonban visszaállítottuk a két gólos különbséget: Hetényi kivetődött a kapujából, Molnár Bálint pedig nagyon türelmesen tartotta meg a korongot mellette, amíg adódott egy jó passz lehetőség, Bálint pedig szépen találta meg Sági Martint, akinek csak be kellett húznia az üres kapuba a pakkot. (3-1) A második harmad 5. percében újra betalált a BJA, Szabó Bence kereszt passzából Schlekmann Márk vágott hatalmas gólt. Ez felébresztette a vendégeket, előbb egy kapuvasat lőttek, majd sikerült szépíteni Novotny nagy góljával, sőt, nem sokkal később még egy nagy helyzetük kimaradt. A harmad végére kezdtük el újra átvenni a játék irányítását, Kirils Galoha tudott kiugrani, de Hetényi szépen védett. Az utolsó percben viszont már nem volt pardon, Keresztes Levente játszotta meg Vitalii Teslenkót, aki hatalmas bombagólt lőtt. (5-2) A záró játékrész egy Sleki kiugrással indult, de ellenfelünk kapusa ismét bravúrt bemutatva védett. Nyomott a DEAC, de Farkas Roland is hozta a szokásosan kiváló formáját.Kellett is, mert jöttek a debreceni rohamok, aztán egy kontrából mégis a BJA szerzett újabb gólt. Atte Karppinen, Nagy Krisztián és Ritter Zalán járatták meg gyönyörűen a korongot, az akció végén aztán finn csatárunk nem hibázott. Az 52. percben Mihalik szépített takarásból, majd egy perccel később Novotny duplázott, újra szorosabbá téve a mérkőzést. És még itt sem volt vége a vendég rohamoknak, az 56. percben ismét gólt lőttek, ezúttal Mingazov volt eredményes és már csak egy gól volt a két csapat között. Másfél perccel a vége előtt a DEAC levitte a kapusát, de ezt Schlekmann Márk révén mi tudtuk kihasználni, így fél perc volt hátra, mikor beállítottuk a végeredményt. (7-5) Gratulálunk, szép volt srácok!

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club vs DEAC

Nem sokat pihentek a játékosaink az előző mérkőzés óta, de mégis mindenki várja az idei év első hazai meccsét. Kangyal Balázs és srácok készülnek, vezetőedzőnk a következőket mondta: ” Az előző mérkőzéseken a játékunk nem volt a legjobb és a leggördülékenyebb. Viszont egy csomó olyan dolgot magunkra tudtunk szedni, amire szükségünk volt és amiben tényleg nagy hiányosságaink voltak, úgyhogy ennek nagyon örülök. A képességeinkben és a tehetségünkben mindig is bíztam, az a feladat, hogy ezt hogyan tudjuk minden egyes mérkőzés napon megmutatni.” Nekünk nincs más dolgunk mint jó nagyot szurkolni a csapatunknak, csakúgy mint eddig. Belépők a helyszínen (pénztárban) nem, kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg! Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges, a második harmad szünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor.

Elolvasom »

FTC-Telekom – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club 1-2

Nem sokáig ismerkedett egymással a két csapat, gyorsan egymásnak ugrottak. A 4. percben a hazaiak szereztek vezetést, egy kapu előtti kavarodás során Tóth Gergő elé került a korong és ő fellőtte a léc alá. A harmad során két kiállítást is kivédekeztünk és a végére még az egyenlítés is összejött. Kirils Galoha passzolt középre Ilya Tsulyginhez, aki egy mesterien pontos lövéssel vette be Arany kapuját. Nem sokkal ezután majdnem Galoha is betalált, de ziccerét védte a hazaiak kapusa. A harmad végére még maradt egy nagy ferencvárosi helyzet, de Farkas Roland nagy bravúrt bemutatva tartotta az állást. (1-1) A második játékrész gyors, fizikai játékot hozott, ami során gólt nem láthattunk, csak néhány kiállítást. (1-1) A harmadik harmad elején sikerült megszerezni a vezetést a Rozsomákoknak. Egy szép védekezést követően kontráztunk, Molnár Bálint passzolta be Ivan Vorobjovnak a pakkot, aki nagyon nagy gól vágott a hálóba! Ez még jobban felgyorsította a játékot, a hazaiak nagyon elkezdtek nyomni, de a BJA HC nagyot védekezett és Farkas is állta a támadásokat. Két perccel a vége előtt Evgenii Mozer akaszkodott össze Nemec-cel, majd a páros kiállítást követően a Ferencváros lehozta a kapust. Az utolsó másodpercekben még nagyon nyomott ellenfelünk, de a végső befelé tartó passzt csapatkapitányunk, Pozsgai Tamás blokkolta gyönyörűen, bebiztosítva ezzel a győzelmünket! (1-2) Szép volt srácok, gratulálunk!

Elolvasom »

FTC-Telekom vs Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club

Idegenbeli mérkőzéssel kezdjük a 2024-es évet, a Tüskecsarnokban mérkőzünk meg ma este a Ferencvárossal. “Boldog Új évet kívánunk mindenkinek, aki szereti a jégkorongot! Azon belül pedig a magyar jégkorongot, a nemzeti válogatottat, a klubcsapatokat- függetlenül attól, hogy kinek szurkol- ez egy sport, egy játék. Sok célt tűzünk ki, mindenki próbál megfelelni a saját elvárásainak és nyilván kicsit a környezetének is. A mai nap egy jó alkalom arra, hogy az összes játékos aki pályára lép, megfeleljen, legfőképpen a saját szempontjainak. Ehhez nem kell más, mind az, hogy mindent megtegyen abban a hatvan vagy hatvanöt percben, ami adott itt neki, és szórakoztassa azt a jó pár száz nézőt, aki áldoz arra, hogy őket megnézze.”- mondta Kangyal Balázs. Nekünk a könnyebb feladat marad: szurkolni kedvenc csapatunknak. A srácoknak pedig mindent beleadni a jégen! Fontos információk: Vendégbelépők a helyszínen (pénztárban) nem, kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg! Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges, az első harmad szünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor. A mérkőzést az M4 Sport közvetíti.

Elolvasom »

BioTechUsa Challenge 2024

Mi a Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Clubbal már csatlakoztunk a #BioTechUSABetterMe kihíváshoz, hiszen ahogy ők is, mi is támogatjuk az egészséges életmódot! Ne maradj le te sem, és legyen ez a legfittebb éved! Csatlakozz Te is a #BioTechUSABetterMe kihíváshoz és legyél Te a szerencsés, aki megnyeri az 1,2 millió Ft összértékű fődíjat, amivel a BioTechUSA extrán díjazza a kitartásodat az egészséges életmód felé vezető úton. Regisztrálj legkésőbb január 31-ig és mutasd meg, hogy Te vagy a legkitartóbb életmódváltó! www.biotechusa.hu/challenge #szponzorálttartalom #BioTechUSA #BioTechUSABetterMe *A nyereményjátékban azok vehetnek részt, akik 2024. január 2. és 31. között regisztrálnak a kihívásba, valamint elfogadják a játékszabályzatot és az adatkezelési tájékoztatót. A nyereményjáték részleteit a következő linken találod: https/biotechusa.hu/challenge.

Elolvasom »

Isten éltessen, Sleki!

Kezdjük 2024-et a #97-es mezt viselő, nagy közönségkedvenc játékosunk felköszöntésével. Akinek szeretjük nézni minden megmozdulását attól a perctől kezdve, hogy jégre lép, parádés góljai pedig mindig élményszámba mennek. Mindezekhez társul egy fantasztikus egyéniség, aki mindig benne van a mókában, de tud nagyon komoly is lenni, első szóra odaáll minden jó ügy mellé, ott segít ahol tud. Nagyon boldog szülinapot kívánunk, legyen sikerekben gazdag az éved, kerüljenek el a sérülések. Isten éltessen sokáááig, Sleki!

Elolvasom »

Így látták a tegnap esti mérkőzést a vezetőedzők:

Kangyal Balázs ” Az első húsz percünk elképesztően jó volt, aztán utána ennyi volt, a többire próbálok keresni szavakat, hogy mi volt benne a jó – nem sok, a jég sem amúgy. Nem egyszerű, hogy kimaradnak tizenhat napok, meg egy hetek, utána meg tizenhat meccset kell játszani januárban. Nem kifogás ez, meg kell találnunk a módját, hogy minél jobban tudjunk játszani. Húsz percig szavam nem lehetett, el kellett volna akkor dönteni a meccset, akkor minden rendben lett volna. Nem tettük, így nehézzé vált. A végén volt öt-hat komoly percünk, ez elégnek bizonyult.” Anatolij Bogdanov “Két harmadon át többé-kevésbé kiegyenlített mérkőzés volt, talán az ellenfélnek több helyzete volt. Az első harmad apák a fiúk elleni meccsnek tűnt, nagyfiúk a kisfiúk ellen – a lövési statisztika is mutatja ezt. Mindenesetre túléltük, nagyobb sebességbe kapcsoltunk, visszajöttünk a meccsbe. Büszke vagyok a csapatra, ahogyan az utolsó két harmadban játszottak. Ez a mérkőzés jobb befejezést érdemelt volna. Ez a véleményem. Gratulálok a BJA-nak, megérdemelték a győzelmet, némileg hatékonyabbak voltak a döntő pillanatokban, ez kifizetődött számukra. Az év utolsó meccse, nem olyan eredmény született, amilyet szerettünk volna. De hat harmadból négy és félben kifejezetten jól játszottunk, úgy, ahogy szerettünk volna, pontokért harcoltunk – jó úton járunk. Meg kell találnunk a gólszerző formánkat, akkor jobb esélyünk lesz nyerni, ha egynél több találatig jutunk. “ A gólokat pedig itt lehet visszanézni: https://www.facebook.com/fehervarhockeyacademy19/videos/1100113437812264/

Elolvasom »

FEHA19 vs Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club 1-4

Nem sokat udvariaskodtunk, nagy nyomást helyeztünk már a korongbedobást követően a hazai csapatra, akadt bőven tennivalója Melnyicsuknak. Az első gólt azonban mégis a tavalyi szezonban nálunk játszó Szita Donát szerezte, aki Dobos passzát értékesítette a 7. percben. (1-0) Meg is hozta a hazaiak harci kedvét a találat, előbb Dobos, majd Racsinszkij próbálta növelni a FEHA19 előnyét, de Farkas Rolandon nem tudtak kifogni. Eközben a védelmünk is nagyon hatékonyan szerelte le a támadásokat, azonnali ellentámadásokkal bombázták Melnyicsuk hálóját, nem is kellett sokáig várni az egyenlítő gólra. Csapatkapitányunk, Pozsgai Tamás köszönt be középről a 16. percben egy hatalmas bombával, mely találat után még jobban megindultak a mieink, csak úgy záporoztak a lövések a FEHA19 kapujára. A második harmadban is megvillant Szita Donát, azonban ezúttal nem sikerült betalálnia, igaz, több helyzetet is kialakított a hazai csapat, csakúgy mint a BJA. Gyors, dinamikus, oda-vissza hoki zajlott a jégen, bőben akadt dolga mindkét kapusnak. Egészen a 34. percig nem született gól, ekkor azonban Schlekmann Márk egy szépen pozícionált lövéssel megszerezte a BJA vezető találatát. (1-2) A harmadik harmadban aztán még egy fokozattal feljebb kapcsoltak a csapatok, mindkét oldalról nagy erőkkel támadtak. A hazaiak részéről Blasko kiállítását követően eldönthettük volna a mérkőzést, de nem sikerült értékesíteni ezt az emberelőnyt. Azonban a következőt már igen, Falus Ádám játék késleltetésért kapott kiállítását Schlekmann Márk váltotta gólra 57:42-nél, mely találatot ugyan videó bírózták a játékvezetők, de szabályosnak ítéltek és megadták. A hátralévő percekre még egy időkérés és egy hazai kapus lehozatal maradt, melyből meg is született a negyedik BJA gól Atte Karppinen révén. (1-4) Az idei év utolsó mérkőzéséről három ponttal indulhatnak haza kedvenceink, szép volt srácok, gratulálunk!

Elolvasom »

FEHA19 vs Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club

A 2023-as év utolsó mérkőzését idegenben, Székesfehérváron játssza ma csapatunk. ” Az előző mérkőzésen nem azt a teljesítményt nyújtottuk amit szerettünk volna. Nem azért mert nem akartunk, vagy nem szerettünk volna jobban játszani, megvannak ennek is az okai, nyilván van olyan is, ami nem rajtunk múlik. Nem azért mert kritikus vagyok, de úgy igazságos ha ezt is elmondom, nem kedvező ez a fajta sorsolás ami minket érintett. De ez az élet, ehhez kell tudni alkalmazkodni. Ma játszunk egy agilis, fiatal, gyors csapattal, akik tegnap is játszottak, tehát biztos, hogy igazán meccsben lesznek, úgyhogy igazán fel kell vennünk a ritmust és fókuszálnunk kell a mai napra.” – mondta Kangyal Balázs a reggeli edzés előtt. Sok sikert kívánunk a srácoknak, mi velük leszünk!

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia HC – FTC-Telekom: 1-4

A tegnapihoz hasonlóan gyors góllal indult a mérkőzés, csak ezúttal sajnos nem mi szereztük. A korongbedobás után Nemec ugrott ki és szerzett gyors vezetést alig 11 másodperc alatt. A 6. percben emberelőnybe kerültünk, de ez egy percen belül 4-a-4 elleni helyzetet eredményezett Viikilä szabálytalansága miatt. Körülbelül a harmad felétől elkezdtünk hatékony támadásokat kidolgozni, jöttek is a helyzetek egymás után, de sajnos csak egy felső kapuvasig jutottunk. A 15. percben jött a hidegzuhany, Kulmala közeli góljával növelte előnyét a Ferencváros. A 17. perctől ismét emberelőnybe kerültünk, melyből nem született gól, aztán az utolsó percben tőlünk is kiállítottak egy embert. (0-2) Ebből végül ellenfelünk is kapuvasat lőtt, aztán nem sokkal később be is találtak, de ezt videózás után visszafújták, mert elmozdult előtte a kapu. A 27. percben újból emberhátrányba kerültünk és ezt Roth révén ki is használták a vendégek, aki nagy gólt lőtt a felső sarokba. Ezután azonnal emberelőnyt kaptunk, de nem tudtunk veszélyesek lenni Nagy kapujára. Mindkét félnek megvoltak a helyzetei, a végén pedig ismét volt egy emberelőnyös két percünk, de ebből sem sikerült bevenni a zöld-fehérek kapuját. (0-3) A záró játékrész elején bő fél percig kettős emberelőnyben voltunk, de hiába lőttünk becsülettel, nem sikerült megtörni a jeget. A 47. percben végre felkerültünk az eredményjelzőre: Tóth Gergely lopta a távolságot, majd egy bombagóllal szépített! A harmad során még kétszer beleszaladtunk kiállításba, de ezeket szépen kivédekeztük, bár egy lövésnél a kapuvas is segített. Két és fél perccel a vége előtt Kangyal Balázs időt kért és levitte Farkas Rolandot, de ebből ellenfelünk lőtt egy majdnem egészpályás gólt, amivel el is dőlt a mérkőzés. (1-4)

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club vs FTC-Telekom

A karácsonyi ünnepek előtt még vár egy izgalmas és kemény találkozó ma este hazai pályán kedvenc csapatunkra. ” Az elmúlt időszakban nem sok mérkőzést tudtunk játszani, ezért ez látszott a tegnapi teljesítményünkön, függetlenül attól, hogy sikerült nyernünk a DVTK ellen. De ez a teljesítmény tudjuk mindannyian, hogy kevés lesz a Liga top csapata ellen. Nagyon-nagyon jó és sok légiós, kiváló kapus teljesítmények, úgy hogy egy óriási kihívás lesz felvenni a kesztyűt. Mindent meg fogunk tenni, most is csak azt tudom mondani, hogy a célunk valamilyen módon bekerülni a rájátszásba és ez nem lesz egyszerű szerintem a csapatok nagy részének. Úgyhogy minden picike pontnak óriási jelentősége van és lehet, nyilván ez egy erőn felüli mérkőzés kell hogy legyen, de ez normális is. A határainkat így tudjuk csak kitolni, ha ilyen csapatokkal próbálunk lépést tartani.” – mondta vezetőedzőnk, Kangyal Balázs. Mi erre csak annyit mondunk: a csapat számíthat ránk, mindent bele fogunk adni a szurkolásba a lelátón, csakúgy, mint ők a pályán!

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia HC – DVTK Jegesmedvék: 4-1

Nem voltunk jó vendéglátók, az első helyzetből azonnal megszereztük a vezetést. Kirils Galoha ugrott ki a korongszerzés után és egy szép cselt követően belőtte a vezető gólunkat rögtön a 22-ik másodpercben! Az ezt követő percekben mindkét csapat rohanásba kezdett és záporoztak a lövések, de mindkét kapus kiválóan védett. A 14. percben sikerült ismét betalálni, ezúttal Ivan Vorobjov volt a legszemfülesebb és csapott le egy kapu mellé csorgó korongra, majd húzta azt be gyönyörűen és védhetetlenül a Jegesmedvék kapujába. A harmad utolsó másodperceiben emberelőnybe kerültünk, aminek a nagy részét átvittük a következő játékrészre. (2-0) Ez végül sajnos kihasználatlanul maradt, majd nem sokkal később szépített a DVTK. A korong kalandos utat tett meg, mire eljutott a kapu mellé érkező Berdnikov elé, ő viszont egy szép mozdulattal behozta a kapu elé és feltette a Farkas Roland válla felett. Nem törte le a kapott gól a Rozsomákokat, kétszer is visszaharaptak. Bár először Evgenii Mozer egy gyönyörű cselt követően épphogy a kapu mellé húzta a korongot, a következő támadásból azonban már hatalmas gólt lőtt! Bő fél perccel később egy szép előre passzból Schlekmann Márk ugrott ki és vágott ő is óriási gólt a hálóba! (4-1) A záró játékrészt is gyors Galoha góllal kezdtük, de ezt végül kapus akadályozás miatt nem adták meg a játékvezetők. Próbálkozott a szépítéssel a DVTK, és néha csak centiken múlt a gól, de a hoki istenek Farkas Roland mellett voltak ma. Igaz, néhány nagy bravúrral rá is szolgált erre. Ebben a húsz percben már nem született újabb találat, de unatkozni nem volt esélye senkinek, hatalmas helyzeteket láthattunk az utolsó percig, végül pedig egy magabiztos BJA HC győzelmet ünnepelhettünk. (4-1) Szép volt srácok, gratulálunk! ❤🏒🥅

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club vs DVTK Jegesmedvék

December 8-án láthattuk játszani kedvenc csapatunkat utoljára. Igaz, hogy akkor viszont egy fergeteges hangulatú és hosszabbításban megszerzett győzelem után ünnepelhettük meg a srácokat. ” Rég nem játszottunk mérkőzést. Igaz, hogy sok munkát elvégeztünk az elmúlt időszakban, de azért lehet látni a srácokon, hogy a bajnokság közepén kiesni majdnem 17 napra nem a legoptimálisabb. Ugyanakkor egész évben arra készültünk, hogy próbáljuk és tudjuk kezelni azokat a helyzeteket, amikor nem a komfortzónánkon belül történnek velünk a dolgok. Ezért lesz óriási kihívás a mai meccs a DVTK ellen. Igaz, hazai pályán játszunk, de mégiscsak egy 12-13 légióst foglalkoztató, nagyon erős csapatról beszélünk, egy NHL-es edzővel. Úgyhogy, mindent használnunk kell, amink csak van és tovább menetelni a fejlődés útján.”- mondta ma reggel Kangyal Balázs még edzés előtt. Az ünnepek előtti rohanásban sehol nem lehet jobban kikapcsolódni, kiereszteni a feszültséget egy jó kis szurkolással, mint egy hokimeccsen.😍 Ezt mi tudjuk, ezért is találkozunk ma este újra a Vasas Jégcentrumban és 18:40-től a fókusz már a jégen lesz, jól szanaszét szurkoljuk magunkat! Mert a csapatunk megérdemli. ❤🏒🥅

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia HC – FTC-Telekom: 3-2 (hosszabbítás után)

Új, erre az alkalomra tervezett mezeket és izgalmas első harmadot hozott a Mikulás a Jégpalotába. Mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, de mind a szülinapos Farkas Roland, mind Arany Gergely brillírozott. Egy-egy emberelőny volt az első húsz perc során, de ezekből sem született találat. (0-0) A második játékrész főként a speciális egységekről szólt, sok kiállítást láthattunk mindkét oldalon. A vendégek szereztek vezetést a 23. percben: egy kiállítást követően megszerezték a korongot és Kestila teljesen üresen találta magát a kapuval szemben, nem is hibázott. A harmad fele után Schlekmann Márk tudott megindulni emberhátrányban és hiába járt túl a kapus eszén, a kapuvason csattant a lövése. Nem sokkal ezután azonban már semmi sem akadályozhatta meg Sleki gólját: a 35. percben – ekkor már emberelőnyben – Szabó Bence játszotta meg Schlekmannt, aki egy gyönyörű cselsorozat végén nagy gólt akasztott az alsó sarokba. A harmad végére majdnem jutott egy csattanó is: Molnár Bálint ugrott ki emberhátrányban, de lövése centikkel csúszott mellé. (1-1) A harmadik harmadban hatalmas iramot diktáltak a csapatok, érezhetően más sebességre kapcsolt mindkét együttes. Az 50. percben ismét emberelőnybe kerültünk, ami során beszorítottuk ellenfelünket a kapujuk elé. Végül egy hátra passzolt korongból Ivan Vorobyov vágott hatalmas bombagólt a hálóba! A következő percekben tartottuk a nyomást, a Ferencváros pedig veszélyes kontrákkal operáltak. Bő három perccel a vége előtt emberhátrányba kerültünk, a vendégek pedig időt kértek, majd egy perccel később lehozták a kapust is. A taktika bevált, egy szépen kipasszolt támadás végén Nemec lőtte be közelről az egyenlítő gólt. A maradék időben még mindkét oldalon voltak lövések, de hosszabbítás lett a vége. (2-2) A hatalmas iram folytatódott a 3-a-3 elleni küzdelem során is, aztán egy BJA támadás során Pozsgai Tamás elé került a korong, aki egy gyönyörű és nagyszerű lövéssel eldöntötte a mérkőzést, a csapatkapitányunk megnyerte nekünk a meccset! (3-2) Szép volt srácok, gratulálunk!

Elolvasom »

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club vs Ferencváros-Telekom

Nagyon izgalmas és kemény meccsre van kilátás ma este a Vasas Jégcentrumban, a jelenlegi tabella elsőt fogadjuk hazai pályán. ” Egy újabb meccsnap, péntek, mindenki kényelmesen odaér a munkából. Holnap nincs se iskola, se munka, igazi klassz hokicsemege lesz a ma esti meccs. Az, hogy mit fog mutatni majd az eredményjelző a meccs után, csak hozadéka annak, hogy a csapatok hol tartanak. A Fradi már nem is tudom mióta nem kapott ki, talán pont ellenünk vesztett pontot utoljára az Erste Ligában. Dominálják az idei szezont, sok és nagyon jó külföldi játékossal, egy egészen extra kapus teljesítménnyel, szerintem minden csapatnak óriási kihívás ellenük játszani és próbálni az adott mérkőzésből kihozni a maximumot. Mivel ez nekünk mottónk, ezért ez pont ugyanolyan hétköznap lesz mint bármelyik másik, amikor meccset rendeznek az Erste Ligában és mi résztvevői vagyunk. Olyan nagy különlegességgel nem bír, inkább arra vagyok kíváncsi, mit tudunk mentálisan hozzátenni a tudásunkhoz.” – mondta Kangyal Balázs edzésre menet.

Elolvasom »

A tegnapi mérkőzést így értékelte Marton Tibor és Niko Eronen:

Marton Tibor ” Jól kezdtünk és 2-0 után volt két olyan helyzetünk, amivel le is zárhattuk volna a meccset, és ekkor talán azt hittük, hogy könnyű lesz, de nem volt az. Viccesen azt mondtam, hogy elszenvedtünk egy győzelmet, de ha őszinte akarok lenni, akkor az ellenfél megérdemelt volna legalább egy pontot. Viszont a kétes szituációkban a kapusunk a helyén volt, s végül megtaláltuk az utat a győzelemhez.” Niko Eronen ” Az első tíz perc az ellenfelünké volt, megérdemelték azt a két gólt, amit szereztek. Ezt követően jött az ébresztő, visszahoztuk magunkat a meccsbe, s úgy éreztem, ahogy alakult a mérkőzés, valamit mindenképpen megérdemlünk majd ezért. Valahogy ez a története eddig az idei szezonunknak, sok olyan találkozónk volt, ahol kontrolláltuk a játékot, sok helyzetet alakítottunk ki, de nem találtuk az utat a hálóig, míg a túloldalon egy lehetőségből jön a gól. Ez nagyon frusztráló, de mi hoztuk magunkat ilyen helyzetbe, s mi vagyunk az egyetlenek, akik megtalálhatják belőle a kiutat.”

Elolvasom »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás