MAC HKB Újbuda Ice Hockey Team

A tegnap esti mérkőzés vezetőedzői értékelései alább olvashatók

Kangyal Balázs, vezetőedző – BJAHC

„Nehéz ilyenkor mit mondani, összeségben szerintem nagyon jól játszottunk, főleg az elején, tulajdonképpen a szezon legjobb meccse volt tőlünk minden szempontból, úgyhogy ezért nagyon büszke vagyok. De ha egy csapat nem képes ennyi helyzetből, ennyi …

UTE – BJA HC 3-2

Nagyon agilisan kezdtük a mérkőzést, már az első percben előbb Szabó Dániel, majd kicsivel később Jíri Riha próbálkozott be Rajna Miklósnál, aki azonban hárította mindkét lövést.

Az első komolyabb esélyt a hazai csapat kapta, akik két perccel a kezdést követően …

Budapest Jégkorong Akadémia HC – DVTK Jegesmedvék 3-1

Ma Farkas Roland kezdett a BJA HC kapujában, és már az első percektől kezdve akadt bőven dolga, több szép és bravúros védést is bemutatott. A vendégek több minőségi helyzetet alakítottak ki, domináltak az első húsz percben. A nyolcadik percben Jurkovics …

Ma 18:00-tól a DVTK Jegesmedvéket fogadjuk hazai pályán

” Az átlagembereknek december 26-a csak az ünnepről szól.

Profi sportolóknak nézhetjük egyrészről úgy, hogy a munkájukról, másrészről pedig a kiváltságról, hogy ők olyan életet élhetnek, amit kevesen. Ez persze nem mindig a legkönnyebb. Valamikor harcolni kell az elemekkel, de …

Budapest Jégkorong Akadémia HC – Gyergyói Hoki Klub 2-3

Hiába vezettünk kétszer is ma este, végül hosszabbításban vereséget szenvedtünk erdélyi ellenfelünkkel szemben.

Az első harmad 8. percében emberhátrányba kerültünk, amit hősiesen kivédekezett a csapat, majd néhány perccel később ellenfelünktől küldtek büntetőpadra egy embert a játékvezetők.

A Rozsomákok éltek is …

DVTK Jegesmedvék – Budapest Jégkorong Akadémia HC 2-2

Hat játékosunk nem tudta vállalni ma a játékot: Varga Arnold, Jiri Riha ,Boros Dániel, Valentin Razumynak, Turbucz Martin és Schlekmann Márk.

A csapat azonban úgy lépett jégre a Jegesmedvék otthonában, mintha teljes lenne a létszám. Küzdöttek, hajtottak, és éltek a …

DEAC – Budapest Jégkorong Akadémia HC 3-1

Az első harmad igencsak fordulatosra sikeredett ma Debrecenben, alig kilenc másodperccel a kezdést követően Nagy Gergő már a büntető padról követhette a mérkőzést, a 22. másodpercben pedig két korábbi játékosunk, Kirils Galoha és Evgenii Mozer passzából Nikita Ustsinenka megszerezte a …

Ma este a DEAC ellen kell helytállnunk, Debrecenbe utazik a csapatunk

Kangyal Balázs igyekszik a nehézségek ellenére is a mostani helyzet egyetlen pozitívumára koncentrálni.

” Újabb sérültjeink vannak, a létszám egyre kevesebb, de így legalább tudunk ifista gyerekeket is nevezni a felnőtt csapatba. Megnézzük, hogy működnek a dolgok, és esetleg jégidőt …

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás