A meccsről így nyilatkoztak a vezetőedzők
” Valamiért, ami megvolt a DAB-ban két nappal ezelőtt a Ferencváros ellen, az most nem, talán a fáradtság miatt, mert ott nagyon jó meccset játszottak különben. Az első harmad hektikus volt, az edzők rémálma, ide-oda helyzetekkel, eladott korongokkal mindkét oldalon …
Dunaújvárosi Acélbikák – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 2-5 

Gyorsan emberhátrányba kerültünk a mérkőzés elején, de ezt ügyesen kivédekezték a srácok Farkas Roland vezérletével.
A harmad felénél megszereztük a vezetést, Nagy Gergő tört be és húzta estében kapura a korongot, a kipattanót pedig Molnár Bálint lőtte be közelről. Azonnal …
Dunaújvárosba utazik ma a csapat, az Acélbikák otthonában van jelenése kedvenceinknek.

” Megint idegenben játszunk. Erre a bajnokság alapszakaszának első felében többször lesz még példa, mint hazai mérkőzésekre. Sokkal jobban ki kell lépnünk a komfortzónánkból, de erre készültünk egész nyáron. Sok a sérült és a beteg játékosunk, talán lesz három sorunk …
Így értékelték az esti mérkőzést a vezetőedzők: Kangyal Balázs és Vaszjunyin Artyom.
…
DEAC – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 3-4

Felemás első harmadot hozott ez a mérkőzés. A 4. percben emberelőnybe kerültünk és ez nem is maradt kihasználatlanul: hátul passzolgatás után Curtis Roach lőtt hatalmas bombagólt a kék vonalról Schlekmann Márk passzából! A 12. perc hozta az egyenlítést, Novotny-nak hagytak …
Idegenbeli mérkőzés vár ma a srácokra, ráadásul nem is a közelben, Debrecenbe utazik a csapat.

“A liga elsőhöz utazunk ma, ahol a pálya, amin játszani kell, óriási kihívás elé állít minden csapatot. Nem tisztem nekem minősíteni a pályák állapotát és minőségét, csak azt tudjuk, hogy ott milyen extra teljesítmény kell, ha sikeresek akarunk lenni. Még …
Kangyal Balázs, Kevin Constantine és a két gólt szerző Ethan Somoza értékelik a BJA HC vs Csíkszeredai Sportklub mérkőzést az alábbi videóban.
Budapest Jégkorong Akadémia HC – Sport Club Csíkszereda: 4-3 

Hajtós első harmadot láthattunk, sok fizikai játékkal. Körülbelül pont a játékrész fele telt el, amikor Ethan Somoza és Keresztes Levente vezettek egy szép leindítást, aminek a végén légiós csatárunkat találta meg kihagyhatatlan helyzetben a korong, ő pedig közelről nem is …
Az idei szezonban először fogadjuk hazai pályán a Csíkszeredai Sportklubot.

Kangyal Balázst kérdeztük edzésre menet arról, hogyan készülnek a ma estére a srácokkal.
” Ha elveszítesz három olyan kaliberű játékost, mint Pozsi, Sofi, Krisz, az nyilván lyukat okoz a rendszeredben és kíváncsian várod, hogyan reagálnak erre a játékosok. Eddig tökéletesen …
Alább a két vezetőedző ma esti mérkőzés értékelése olvasható.

Kangyal Balázs: Ma úgy álltunk bele a mérkőzésbe, ahogy kell.
A FEHA19 bizonyította, hogy jó, erős csapat, legyőzték a Diósgyőrt is. Mindkét oldalon 4-4 légiós játszott ma, nálunk a sérülések kicsit megvágták a brigádot, de valahogy erőt merítettünk, elkezdtük építeni …
FEHA 19 – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 2-7

Ennél jobb első harmadot elképzelni is nehezen tudtunk volna, minden a terveink szerint alakult. Az első nyolc percben néhány helyzet és egy-egy kiállítás volt, aztán a 9. perc közepén Luke Santerno kapott jó indítást Keresztes Leventétől, majd gyönyörű szóló végén …
Idegenbeli mérkőzés vár ma kedvenceinkre, Székesfehérvárra utaznak, és az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban mérkőznek meg a házigazda Fehervar Hockey Academy 19 csapatával.

Nem lesz izgalmaktól mentes a mai találkozó, de Kangyal Balázs a pénteki hazai meccs óta felmerült nehézségek ellenére is az egyik legfontosabb dologra fókuszál és bízik a srácokban.
” Sokat beszéltünk nyáron arról, hogy egy szezon nem tud úgy lemenni, …
A tegnap esti mérkőzést a két vezetőedzőn, Kangyal Balázson és Fodor Szabolcson kívül Szabó Bence is értékelte.
Budapest Jégkorong Akadémia HC – FTC-Telekom: 3-4 (hosszabbítás után)

Nem indult jól a mérkőzés a BJA HC számára, már az első percben emberhátrányba kerültünk. Ezt sikerült kivédekeznünk, azonban épp csak letelt a két perc és kiegészültünk, mikor Razumniak betalált a kapuba, vezetést szerezve a vendégeknek. A gól után a …
Isten hozott, Judd Blackwater!

A 37 éves kanadai klasszis csatár igazi harcedzett veteránnak számít: több szezont töltött a HK Nitra csapatánál a szlovák ligában, majd a Sport Club Csíkszereda együttesében találkozhattunk vele többször is a 2020-2021-es bajnoki címmel záruló szezonban, amikor az Erste Liga …
Ma este a FTC-Telekom ellen lépnek jégre kedvenceink, ezúttal hazai pályán, a Vasas Jégcentrum-ban.

Kangyal Balázst kérdeztük arról, mit vár a találkozótól.
” A versenykiírás más lett mint a tavalyi volt, pénteken és vasárnap vannak a meccsnapok. Ez szerintem mindenképpen közönség barátabb, heti egy hazai mérkőzés van. Nyilván, a játékosok és az edzők mindenre …