Újpesti TE – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 1-5

Továbbra is veretlenül! Az első harmadban túl sok említésre méltó dolog nem történt, mintha ismerkedtek volna egymással a csapatok.

A BJA HC több támadást vezetett, de túl nagy gólhelyzet egyik oldalon sem alakult ki. Mindkét csapatnak volt egy-egy emberelőnye, valamint a végére egy páros kiállítást is láthattunk, de nem született ezekből találat. (0-0)

Az első szünet után már pörgősebb volt a játék, több volt a helyzet és komolyabb szituációk is kialakultak a kapuk előtt.A 36. percben aztán egy kontra során Ilya Tsulygin ugratta ki egy gyönyörű passzal Szabó Bencét, ő pedig nagyon szépen lőtte fel a korongot a felső sarokba, megszerezve ezzel az első gólunkat.

Nem kellett sokat várni a másodikra sem, nem sokkal később egy hátratett korongból Joonas Uimonen vágott hatalmas gólt a kék vonalról, itt Schlekmann Márk és Etu Eelu voltak a gólpasszosok.

Erre azonnal válaszolt is az UTE, Henttonen húzta be a pakkot a kapu mellől, az újpesti csapatkapitány, Benk András passzából. (1-2)

A harmadik harmadot emberelőnyben kezdtük, és hamar jött is egy nagy bomba, ami a kapuvasról pattant ki, majd az erre lecsapó Kirils Galoha még kapura tudta lökni a korongot, de videózás után végül nem ítéltek gólt a játékvezetők.Próbált egyenlíteni az Újpest, de Kornakker Dánielen nem lehetett kifogni, nagyokat védett hálóőrünk. A harmad felénél Molnár Bálint ugrott ki kiváló ütemben, és csak szabálytalanul tudták megakadályozni, hogy gólt szerezzen, ezért büntető lövés következhetett, melyet Darren McCormick vállalt, de Rajna Miklós eszén sajnos nem tudott ezúttal túljárni.

Az Újpest próbált kitámadni, ami miatt megnyílt a kontrázások lehetősége a mieink előtt, az egyik ilyen visszatámadásból Eetu Elo kapott korongot és elképesztő technikásan tudta azt megtartani, majd a megszerezte közelről a harmadik gólunkat is. A gólpasszokat Schlekmann Márk és Joonas Uimonen jegyezték.

Majdnem azonnal jött ismét a válasz, de Kornakker ezúttal nagy bravúrral védett, nem sikerült a hazai együttesnek betalálnia.
Az 54. percben aztán sikerült eldönteni a meccset: egy középre tett korongból McCormick lőtte ki gyönyörűen a hosszú felsőt, melyhez Kirils Galoha és Joonas Uimonen adták a passzt.
Három perccel a vége előtt megadtuk a kegyelemdöfést is: az üresbe korcsolyázó Eetu Elo kapott szép passzt Jesperi Viikilától és akasztott nagy gólt be Rajna Miklós mellett. (1-5)
Gratulálunk a csapatnak az újabb győzelemhez, ez ismét nagyon szép volt srácok! ❤️🏒🥅
Fotó: Vörös Dávid, UTE
Hajrá, BJA Hockey Club!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás