Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – Corona Brasov: 6-4

Helyzetekben és gólokban gazdag első harmadot játszott egymással a két csapat.
Az ötödik percben vezetést szereztünk, Eetu Elo húzta be közelről Viikila korongját.
Azonnal jött az egyenlítés, fél perc múlva Domingue lőtte a vendégek első gólját. Több helyzet is volt mindkét oldalon, majd kereken három perccel a vége előtt Vasile lőtte ki a felső sarkot, ezzel átvette a vezetést a Brassó.
A mieink azonban ugyanolyan villámgyorsan egyenlítettek, Eetu Elo második góljával fél perc alatt egalizáltunk! (2-2)
Az előző harmad végéről áthoztunk még másfél perc emberhátrányt, amit ki is használt Valchar révén a vendég csapat.
Ezután Ilya Tsulygin percei következtek, a fiatal csatár négy percen belül kétszer is betalált, mindkétszer Darren McCormick asszisztjából, amivel előbb egyenlített a BJA HC, majd a vezetést is megszerezte!
A félidő környékén emberelőnybe kerültünk, és bár ez nem hozott gólt, de alig pár másodperccel a letelte után Garát Zsombor lőtte be a kapu közvetlen közeléből az ötödik gólunkat!
Azonban egy újabb kiállítást követően emberelőnyből szépített ellenfelünk, ismét Domingue vette be Farkas Roland kapuját. (5-4)
A harmadik harmadban nagyon hajtott az egyenlítésért a Brassó, rohamozták a kapunkat, de Farkas Roli vezetésével a védelem állta a sarat.
Az 54. percben újból emberhátrányba kerültünk, de ezt a nagyon nehéz két percet gyönyörűen kivédekeztük, és míg a vendég tovább nyomtak, a mieink kontrákból veszélyeztetettek.
A végén lehozta kapusát ellenfelünk, mi pedig egy kontrából Molnár Bálint által hatalmas góllal biztosítottuk be a győzelmet! (6-4)
Gratulálunk, szép volt srácok! ❤️🏒🥅
Hajrá, BJA Hockey Club!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás