Viszlát Sofron István!
Sofron István két erős szezont tudhat maga mögött a MAC színeiben.
A szlovák Extraligában töltött első újbudai idénye alatt 54 mérkőzésen 24 gólt és 24 gólpasszt szerzett, ezzel nemcsak a gólok számát tekintve, de a kanadai táblázaton is egyaránt a Csapat legjobbja volt. És nemcsak ott, hanem az egész ligában Ő birtokolta a negyedik legjobb góllövő helyét, a pontjai számát illetően pedig a top 10-be lőtte be magát.
Az Erste Ligába visszatérvén 23 mérkőzést játszott a MAC HKB-ban, ez alatt 19 góllal és 16 gólpasszal boldogította az ellenfeleket, ami összesen 35 pontot jelentett, majd a rájátszásban még további 3 gólt jegyzett az 5 mérkőzés alatt.
Kangyal Balázs véleményét kérdeztem Sofi átigazolásáról.
” Nyilvánvaló, hogy ha a Liga egyik legjobb játékosa nálad játszik, akkor az nagyon-nagy örömmel tölt el. Ugye örülhetsz mint edző, de van egy csomó más faktor aminek meg kell felelni.
Az első ilyen faktor maga a játéktudás, aztán az emberi háttér, majd az, hogy mennyire tud a csapatba beilleszkedni egy adott játékos.
Sofi esetében ezzel sem volt gond, hiszen az előző szezonban már nálunk játszott. A közös munkára pedig egy szavam nem lehet. Tulajdonképpen az egy db negatív sztori a sérülése volt, amit Ő szenvedett meg, hiszen eltört a lába. Nyilván ez annyiban az én hibám is volt, hogy tartottam egy meetinget a blokkolás fontosságáról és arról, mennyire elengedhetetlen egy sikeres csapat életében, erre rögtön a következő meccsen beleállt egy lövésbe és eltört a lába.
Szerintem mindketten pozitívan éltük meg az előző évet, mindannyian tudtunk ebből profitálni, Ő is, mi is.
El kell fogadni, hogy ebben a korban olyan döntéseket kell hozni, melyek nemcsak a játékosra nézve vannak hatással, hanem a gyerekére és a családjára is.
Vannak egzisztenciális dolgok amik igenis fontosak, és felelősségteljes gondolkodásra vall a részéről, amiért ezeket számításba vette a döntésénél.
Eddig is támogattuk mindenben, ez ezután is így lesz.
Sok sikert kívánunk Neki! ”
Köszönjük Sofron István a szép hokit és a klasszis gólokat, Isten veled, sok sikert és sérülésmentes 2021/2022-es szezont kívánunk az új csapatodnál!
Fotó: Mudra László
Hajrá MAC HKB Újbuda!