Viszlát Bugár Gábor!
Kedves szurkolóink, mi lehetne rosszabb egy búcsúzós posztnál?
Egyszerű erre a megfejtés: két ilyen jellegű poszt, ráadásul egy napon.😞
Bugi a 2020/2021-es Erste Liga szezonjában sok és kemény munkával egyre biztosabb pontjává vált a MAC HKB védelmének.
Fiatal, fejlődésben lévő játékosként az elsődleges feladata elvégzésére és tökéletesítésére koncentrált, nagyon fegyelmezetten tette a dolgát.
Egy sérülésből adódóan néhány meccset kihagyni kényszerült, ezért csak 29 meccsen játszott., de így is összehozott 1 gólt és 2 asszisztot az alapszakaszban. A playoff mind az öt meccsén rendelkezésre állt, és játékával segítette a csapattársait.
Kangyal Balázst kérdeztem az átigazolás okairól.
” Bugiról is csak a legjobbakat tudom mondani, úgy emberileg, mind
játékosként, hozzáállása, munkamorálja, tervei a jövőre nézve példaértékűek. Tudja, mennyire fontos az iskola, ahogy azt is, hogy mennyit kell képeznie magát, nemcsak a jégpályán, hanem azon kívül is.
Ezt tisztelnie kell mindenkinek, aki csak egy kicsit is előre és másban is gondolkodik, mert az élet azért nem csak a hokiból áll.
Azért válunk most el egymástól, mert egyfajta folytonosságot kell biztosítanunk az egészen fiataloknak is. Vannak idősebb, tapasztaltabb válogatott hátvédjeink és vannak olyan utánpótlás válogatottjaink, akik már elég sokat léptek előre, de közben már itt kopogtatnak a még fiatalabbak. Egyszerűen létszámban vagyunk annyian, hogy az a játék idő és minőség amit a következő szezonban kaphatna, már nem elég számára. Úgy érzi, hogy kicsit többre hivatott, ami teljesen természetes és nekem el kell fogadnom. Ezt mi nagyon európai módon meg is beszéltük, és nagyon-nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnia a Vasassal. Biztos, hogy jó kezekben lesz és tovább tud fejlődni. Minden egyes játékos aki elmegy a MAC kötelékéből és be tud épülni egy másik csapatba, az annak is a bizonyítéka, hogy komolyan foglalkozunk az utánpótlás nevelésével. Most már nagyon sok játékosunk játszik mindenféle ligákban, akik ebből az utánpótlás bázisból kerültek ki. Buginak is a legjobbakat kívánom, sok sikert úgy a pályán, mint a pályán kívül!”
Természetesen Bugi véleményét is szerettem volna meghallgatni.
” Számomra most egy korszak zárul le az átigazolás során, mivel sok emlék és barátság köt a MAC-hoz. Fantasztikus volt a szlovák Extraligában töltött két év, ahol olyan játékosok ellen is pályára léphettünk, akiknek több száz NHL meccs volt már a lábukban. Köszönettel tartozom Mogyinak és Tokinak, mert úgy érzem nagyon sokat kihoztak belőlem ez idő alatt. A tavalyi szezonban sajnos nem úgy jött ki a lépés ahogy elterveztem, ezért is döntöttem a váltás mellett.
A Vasas nagyon jó közeg, az átjátszás során sikerült beilleszkednem. Mindig éreztem részükről a bizalmat, ami nagyon sokat jelent egy játékos számára, és már nagyon várom a közös munkát! A szurkolóinknak szeretném megköszönni a töretlen támogatást, ami sok nehéz pillanaton lendítette át a csapatot! Az is különleges volt bennük, hogy nem csupán a MAC-os meccseken követték a teljesítményünket, hanem képben voltak akkor is, amikor a Vasasban és a Hokiklubban játszottunk kölcsön játékosként, ott is szurkoltak nekünk. Nagyon lelkes, kedves közösségként ismertem meg őket és a legjobbakat kívánom nekik a továbbiakban, majd még találkozunk!”
Mostanra aki ismer az már tudja, hogy nagyon utálok búcsúzni, nem is tudom úgy megírni ahogy szeretném, ahogy megérdemelnék a srácok ezeket a posztokat.
Egy biztos: Bugi személyében egy újabb kiváló MAC-ban nevelkedett játékossal erősödött a Vasas csapata.❤️
Mivel vagyok olyan szerencsés, hogy közel lakom a pályához, lehet, hogy kicsit többször fogok előfordulni arrafelé mostantól.
Mert nem elég, hogy átigazol ez a mosolygós #3, de mikor érkezik meg a várva-várt új kis családtag Bugárékhoz? Persze, hogy tegnap! Muszáj lesz jól viselkednem, hogy mindkettőjüket láthassam, Bodza kutyussal pedig ha csak lehet, kicsit játszhassak is.😍
Bugár Gábor, találd meg a számításaidat, érezd jól magad az új csapatodban, legyen sérülésmentes szezonod, a legeslegjobbakat kívánjuk!
Hajrá Bugi, sok sikert!❤️🏒🥅
Persze, hogy megyünk szurkolni amikor csak tudunk, eddig úgyis az volt a bajunk, hogy a vírus miatt nem lehetett meccsekre járni…
Fotó: Mudra László
Hajrá MAC HKB Újbuda!