Viszlát Brance Orbán! Brance a Fehérváron töltött évek után érkezett Újbudára, …

Viszlát Brance Orbán!

Brance a Fehérváron töltött évek után érkezett Újbudára, ahol azonnal fontos elemévé vált a bajnoki címet nyerő MAC-nak.
A 2017/2018-as szezonban 38 mérkőzésen 33 pontot szerzett, ami a negyedik legtöbb volt a Csapatban, 19 gólja pedig liga szinten is a kilencedik legtöbbnek számított, a MAC-on belül ezt csak Dansereau tudta felülmúlni.
A rájátszásban való menetelés során 15 mérkőzésen 9 pont került még Brance Orbán neve mellé (3 + 6).
A Szlovákiában töltött Extraliga szezonok során is kiváló teljesítményt nyújtott, első alkalommal 44 mérkőzés alatt 27 ponttal segítette a MAC-ot a playoffba, ebből 14 gólja a Csapat top5 teljesítménye volt. A rájátszásban pedig fantasztikusan pont/meccs fölött hozott: 8 mérkőzésen 3 gól és 6 gólpassz került a neve mellé.
Az Extraliga második évében 55 alapszakasz mérkőzésen szerepelt, ezalatt 10 góllal és 26 gólpasszal segítette a Csapatot, utóbbival elnyerte a házi verseny ezüstérmét.
Az Erste Ligába visszatérve még jobban begyújtotta a rakétákat, 36 mérkőzésen 22 gólt lőtt, 31 gólpasszt osztott ki, így összesen 53 ponttal zárta az alapszakasz küzdelmeit, mind a három statisztikai mutatóban vezetve a MAC HKB Újbudát, ligán belül gólok és pontok számában a harmadik, asszisztokban pedig a negyedik legjobb volt. A rájátszás 5 mérkőzésén 4 gólpasszt osztott ki, gólt nem lőtt.
Kangyal Balázst kérdeztem a távozás okairól.
“Nagyon jó volt Brance Orbánnal dolgozni. Nagyon értelmes, felvilágosult srác, aki nagyon jól olvassa a hokit és szemmel láthatóan abszolút jól érezte magát itt, jó helyen volt ebben a MAC családban. Ő igazán megtalálta a helyét, ezt bizonyította a magatartása, fegyelmezettsége, kivételes játék intelligenciája.
Azt is el kell fogadni azonban, hogy vannak olyan helyzetek, amikor az ember a családjára való tekintettel olyan döntéseket hoz, ami a jövője szempontjából a gyerekének, feleségének is fontos és a legjobb. Biztos, hogy nagy veszteség lesz Brance hiánya, de Ő is nagyon sokat tett értünk, így a döntését elfogadjuk.
A szép közös emlékek viszont megmaradnak, szerintem mosolyogva és szeretettel fogunk visszagondolni egymásra.
Csak a legnagyobb sikereket kívánom Neki az életben, úgy a jégen mint azon kívül!”
Megkérdeztem Brance-t mi volt az itt töltött négy év legemlékezetesebb pillanata.
” Rengeteg fantasztikus emlékem van, de ha egyet kell választanom, akkor az a 2018-as bajnoki győzelmünk!
Szeretném megköszönni a családom és a magam nevében a tulajdonosoknak, a csapattársaimnak, a csapat körül dolgozóknak és a szurkolóknak azt, ahogyan az első naptól kezdve fogadtak a MAC családban. Az együtt töltött négy év nagyon különleges volt, ezek az emlékek mindig közel lesznek a szívemhez. Köszönöm!”.
Tényleg rengeteg csodás közös élményünk van.
Ahogy Torony mondta mindig: együtt sírtunk, együtt nevettünk.❤️ Szurkoltunk és büszkén ugráltunk, tapsoltunk a parádés Brance góloknál, vártuk minden évben az ötletesebbnél ötletesebb Halloween jelmezeit, örültünk a boldogságának és vele buliztunk az esküvőjén, de igyekeztünk mellette állni és segíteni Neki akkor is, amikor a legnehezebb és legfájóbb családi dráma történt vele. Azóta már megszületett Duna baba, mire egyet pislogtunk, már rég túl is volt élete első meccsén és már az öltözőben totyogott nagy vidáman.😍
Az biztos, hogy sok minden fog hiányozni amikor Brance-re gondolunk. Felsorolni elég nehéz és hosszú is lenne.
De én hiszek Neki, játszik Ő még a MAC HKB-ban.
Addig viszont csakis a legjobbakat, legyen sérülésmentes szezonod, érezd jól magát az új csapatodnál, sok sikert kívánunk!❤️🏒🥅

Fotó: Mudra László, Pórszász Áron

Hajrá MAC HKB Újbuda!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás