Van négy meccs értékelésünk tegnapról, kedves szurkolóink és pár klassz fotónk. …

Van négy meccs értékelésünk tegnapról, kedves szurkolóink és pár klassz fotónk.😍
A gólösszefoglaló is érkezik a délután folyamán, amint megkapom, azonnal ki is rakom!
Addig egy kis olvasnivaló:
Kangyal Balázs, vezetőedző – BJA HC

Az egészet tekintve örültem annak, amit láttam, természetesen marad elemezni való, próbáljuk javítani a hibákat. A tapasztalat még hiányzik, kis csapat vagyunk, örülünk minden pontnak.
A második harmadban nagy nyomást tudtunk tenni az Újpestre, ott élesebbnek kellett volna lennünk, és további gólokat is szerezhettünk volna, de összességében kontrolláltuk a meccset. Még nagyon sok munka van előttünk.

Virág Csaba, vezetőedző, UTE

Úgy gondolom, hogy mindent megtettünk, amit meg lehetett tenni. Az biztos, hogy semmit nem hagyott senki magában. Nem könnyű ennyi hiányzóval játszani, és egy »null kilométeres« játékost bedobni a mély vízbe. Gratulálok a fiataloknak, helyt álltak a mérkőzés egészében. A második harmadban Rajna Miklós tartott minket meccsben, a záró játékrészben pedig kitettünk mindent, de nem volt meg az átütő erő.

Nemes Benjamin, UTE

Szerintem jobban játszottunk, mint a múltkori BJA HC elleni mérkőzésen, de ez még mindig nem elég. Sok hiányzónk van, de ez nem lehet kifogás. Az pozitív volt, ahogyan a fiatalok mentek. Nagyobb és több helyzetet dolgoztak ki nálunk, de mi is nagyot küzdöttünk, viszont a góllövésben ők bizonyultak jobbnak.

Farkas Roland, BJA HC

Először is gratulálni szeretnék az egész csapatnak, innen Újpestről mindig nehéz elvinni a pontokat, ez nekünk egy héten belül másodjára sikerült. Szoros meccs volt, jól védekeztünk a mérkőzés mindhárom harmadában, a második harmadban szinte kisebb szerencse kellett, hogy az Újpest átjöjjön a semleges zónán, szóval megérdemelten nyertünk.

Fotó: Vörös Dávid, UTE
Hajrá, BJA Hockey Club!




A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás