Újpesti TE-MAC HKB Újbuda 2-1 A mai mérkőzés első harmada nem a terveink szeri…

Újpesti TE-MAC HKB Újbuda 2-1

A mai mérkőzés első harmada nem a terveink szerint alakult, ezúttal nem MAC HKB találatok születtek, hanem az Újpest szerezte meg két gyors góllal a vezetést.
A negyedik perc elején Vincze lőtt emberelőnyös gólt, amihez az asszisztokat két régi ismerősünk adta, név szerint Chris Bodó és Szabad Kevin.
Másfél perccel később érkezett a következő lila-fehér találat, ezúttal Rafaj Attila volt eredményes. (2-0)
A második és a harmadik harmadot hiába toltuk meg, mert bár hatalmas szívvel támadott a Csapat, de egyszerűen ezen a meccsen nem sikerült gólra váltani egyik helyzetünket sem.
A lilák próbálkozását Farkas Roland hárította szépen, a védelmünk sem remegett meg, stabilan távol tartotta vendéglátóink korongjait, de jár a kalapemelés az UTE csapatának is, hiszen végül majdnem lehozták kapott gól nélkül a mérkőzést.
Az utolsó percben hívta le Kangyal Balázs a MAC HKB kapusát, és 2 másodperccel a vége előtt Brance Orbán megszerezte a becsület gólunkat, beállítva ezzel a végeredményt. (2-1)
Vasárnap a Titánokkal játszunk hazai pályán, majd következik a nemzetközi szünet.
Találkozunk a Tüskecsarnokban!

Hajrá MAC HKB Újbuda!
Fotó: UTE
#visszatértünk #hajramachkb #ersteliga #tippmix


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás