Újpesti TE – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 1-3 Az első harmadban töb…

Újpesti TE – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 1-3

Az első harmadban többet támadott a BJA HC és komolyabb helyzeteket is tudtunk kialakítani. A 11. percben finn gólvágónk, Eetu Elo szerezte meg a vezetést Schlekmann Márk és Jesperi Viikila gólpasszából. (0-1)
A második játékrészben érkezett a már-már szokásosnak mondható gyors BJA gól, már a harmad első percében Viikila középre lőtt korongja üresen találta Elo-t, aki ismét eredményes volt!Ebben a harmadban sokkal több helyzetünk volt, de a lila-fehérek is komoly fenyegetést jelentettek amikor eljutottak a kapunk elé. A harmadban két újpesti és egy BJA HC kiállítás volt, de ezek egyike sem hozott változást az eredményben, nem így a 39. perc, amikor Kiss Patrik vágott egy nagy gólt az addig kiválóan védő Farkas Roland kapujába. (1-2)
A záró játékrészben aktívabb volt az Újpest, több helyzetet dolgoztak ki és rendesen megdolgoztatták a védelmünket és a kapusunkat is. Roli azonban kiválóan állta a sarat, pedig elindult néhány nagy lövés a kapujára.Két és fél perccel a vége előtt időt kértek a hazaiak, majd nem sokkal később levitték Rajna Miklóst.
A taktika azonban fordítva sült el és Schlekmann Márk meg tudott indulni, messzi lövése pedig a kapuvason csattant, de az érkező Elo megelőzte védőjét és az üres kapuba húzta a kipattanót! Mesterhármas! 😍
A gólöröm miatt Slekit kiállították, valamint Rajna ismét lekorcsolyázott, ami miatt az utolsó bő egy percet kettős emberhátrányban töltöttük. Azonban Farkas Roli és a védelem eszén nem lehetett túljárni, több gól már nem született. (1-3)
Szép volt srácok, gratulálunk! 😍🏒🥅
Eetu Elonak is a mesterhármashoz! 🤩

Fotó: Vörös Dávid, UTE

Hajrá, BJA Hockey Club!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás