Ritter Zalán a 2021/2022-es szezonban is a MAC HKB Újbuda csapatát fogja erősíte…

Ritter Zalán a 2021/2022-es szezonban is a MAC HKB Újbuda csapatát fogja erősíteni!

Kedves szurkolóink, fiatal csatárunk eddigi karrierje során a MAC korosztályos együtteseiben játszott, az előző szezonban mutatkozott be a felnőtt csapatban.
Az Erste Liga 36 mérkőzésén játszott és 1 gól, valamint 2 gólpassz került a neve mellé. Emellett a MAC U21-es csapatában is szerepelt 6 meccsen, ahol 2 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott.
Zalánt kérdeztem arról, hogyan tekint vissza az előző évére, milyen tapasztalattal lett gazdagabb.
” Az első évem a tanulás éve volt, annak jegyében telt. Nagyon sokat tanultam, próbáltam élni a lehetőségeimmel, használni az adottságaimat. Persze van még mit és hova fejlődnöm, de mindent meg is teszek ennek érdekében.
A csapatban eleve jó volt a hangulat, így nagyon könnyű volt a beilleszkedés, az idősebb játékosok is pozitívan álltak hozzám.
A következő években 100 %-ban a jégkoronggal szeretnék foglalkozni, ezért is örülök nagyon az újabb szerződésemnek.
Itt játszottam az utánpótlásban, és ez egy jó visszajelzés az edzőimtől, hogy továbbra is bíznak bennem.”
Kangyal Balázst kérdeztem Zalánról.
” Zazáról tudni kell azt, hogy kicsit másképp gondolkodik a hokiról és más a személyisége, mint az átlag játékosoknak. Ez nem jelent sem rosszat, sem jót, egyszerűen csak meg kell találni azt az utat, hogy hogyan tudod kihozni belőle a maximumot. Nekem van valamiféle elképzelésem, látom benne azt, amit nem mindig lát esetleg mindenki. Nyilván van egy csomó dolog, amiben jó lenne Őt fejleszteni, és mi mindent meg is teszünk érte.
Tulajdonképpen amiben fejlődnie kell, az a legegyszerűbb faktor: fizikálisan kell még erősödnie, és harcosságban előrelépnie.
A többi, az ami a fejében és a kezében van, szerintem különlegessé tudja Őt tenni. Ez egy nagyon nehéz, kívülről egyszerűnek tűnő dolog, de nem olyan mint a fekete és a fehér: színezni kell a rajzot ahhoz, hogy a végén egy igazán szép képet kapjunk.
Szerintem ezen leszünk mindannyian.”
Sokadszor ámulok el azon, hogy milyen türelemmel, odafigyeléssel terelgeti a fiatal játékosokat Balázs és Tibi, és persze nemcsak Ők, hanem az utánpótlás edzőink mind. Nagyon sokszor voltam szem és néha fültanúja annak, ahogy információt cseréltek, tanácsot kértek vagy adtak egymásnak, kommunikálnak a játékosokról, nem engedik el a kezüket korosztály váltás után sem.
Azt már meg sem említem, hogy kijárnak nekik szurkolni a meccseikre, mert ez természetes a számukra.
Szerintem a srácok ezt el is várják.❤️
Mivel én nagyon türelmetlen vagyok, Mogyi és Balázs nyugalma hááát… bevallom, néha a plafonra kergetett. 🙃
Mégis, akarva-akaratlan talán ragadt rám is valami, mert egy ideje leszoktam arról, hogy gyorsan formáljak véleményt valakiről.
És azóta egyre-másra kellemes meglepetések érnek, mint például Zaza esetében is.
Igen, csendesebb mint az ördögfióka Terbi, de nagyon értelmes, kedves, udvarias srác, jó csapattárs és barát, humora is van. ❤️
A második felnőtt szezonjában biztos vagyok abban, hogy még többet fog megmutatni magából úgy a jégen, mint azon kívül.
Nekünk nincs más dolgunk mint szeretni, biztatni és szurkolni Neki.
Neki is.
Mert az szárnyakat tud adni, ha bíznak az emberben és támogatják.
Sok sikert kívánunk Ritter Zalán a 2021/2022-es Erste Liga szezonodban, sok-sok gólt, szép hokit és semmi sérülést! ❤️🏒🥅

Fotó: Mudra László

Hajrá MAC HKB Újbuda!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás