Megszoktuk a hazai meccseink után a jobbnál-jobb fotókat, ugye, kedves szurkolói…

Megszoktuk a hazai meccseink után a jobbnál-jobb fotókat, ugye, kedves szurkolóink? A jó hír az, hogy ma sem okozunk csalódást.🤩
Lássuk csak, mi minden történt tegnap este.
Volt egy ünnepélyes korongbedobónk, Petri Viikilä.
Nem véletlenül ismerős a vezetékneve. 🙃
Úgy alakult, hogy az elmúlt négy évben nem látta élőben játszani a fiát, ezért a budapesti látogatásával nagy örömöt szerzett Jesperinek.😍 Kicsit zavarban és megilletődött volt Petri, mert különben hogyan is felejtette volna el lehozni a jég mellé a mini finn zászlóját? 🇫🇮 Sebaj, majd legközelebb! 😊
Az első harmad szünetében fantasztikus kűrrel örvendeztetett meg bennünket egy tüneményes kislány, aki már akkor nagy tapsot kapott, mikor bemelegítésként egy-két kört suhant a jégen.🤩
Az öt éves Morvai Milla a nemrégiben megrendezett Jégördög Kupán 3-ik helyezést ért el és máris a következő versenyére készül, januárban indul az Országos Bajnokságon.
Sok sikert kívánunk Milla, és várunk vissza majd februárban a győztes programoddal! 😍
Három mosolygós, vagány Vasas SC utánpótlás hokis tette ünnepélyesebbé a játékosok bevonulását a zászló ceremóniával: Cseri Dominik, Bíró Áron és Trombitás Zsombor.
Köszönjük szépen, srácok!😍🏒🥅

Fotó: Ernavarhegyi_Photography

Hajrá, BJA Hockey Club!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás