MAC HKB Újbuda-Sport Club Csíkszereda 14:30 Igazán kemény ellenféllel fognak meg…

MAC HKB Újbuda-Sport Club Csíkszereda 14:30
Igazán kemény ellenféllel fognak megmérkőzni ma kora délután kedvenceink.
Kangyal Balázst kérdeztem mit vár a Csapattól.
” Újabb duplázás, két nap alatt két mérkőzés, összességében nyolc nap alatt játszunk ötöt, ha beleszámítjuk a jövő hét eleji meccsünket is. Az előző kettő nagyon jól sikerült, nem feltétlenül az eredményre gondolok csak, hanem a játékunkra is.
Nyilván vannak hibák amiket elkövetünk, de azt el kell fogadni tőlünk, mert sok a fiatal játékos. Azt viszont bizonyítottuk egész szezonban, hogy képesek vagyunk az első pillanattól az utolsóig kiadni magunkból a maximumot. Néha ez nem elég a győzelemhez. Ma a tudásunk maximuma sem garantálja azt, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk, valami egészen extra kell majd ehhez. Tulajdonképpen a liga egyik legerősebb csapata ellen fogunk játszani, aki tíz külföldit foglalkoztat- akkor is ha csak hat játszhat. Nekik nem is lehet más céljuk ebben a kiírásban mint az, hogy ezt a sorozatot, sőt, minden sorozatot megnyerjenek.
Főleg a román kupa kudarc után még nagyobb elánnal fognak ezért a maradék két címért küzdeni, úgyhogy ez egy jó lehetőség lesz mindenkinek, hogy bizonyítson. Legfőképpen önmagának, hogy hova kell még fejlődnünk, úgyhogy várjuk a mai napot és mérkőzést, este akkor tudunk készülni majd az utána következőre is.”
Nekünk kicsit könnyebb a helyzetünk, nincs más dolgunk mint szurkolni, bízni és biztatni kedvenceinket, akikről tudjuk mire képesek.❤️🏒🥅
A mai mérkőzést az Erste Liga tévén lehet majd követni.

Hajrá MAC HKB Újbuda!
#visszatértünk #hajramachkb #tippmix #ersteliga

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás