Kedves szurkolóink, legutóbb az Acélbikákkal Dunaújvárosban játszottunk Magyar K…

Kedves szurkolóink, legutóbb az Acélbikákkal Dunaújvárosban játszottunk Magyar Kupa mérkőzést, mely megnyerésével bekerültünk a Final Fourba.
Ma hazai pályán fogadjuk őket és ezúttal Erste Liga mérkőzés vár a csapatokra.Tegnap már edzettek egy nagyot a mieink, ma sincs ez másként, készülnek az estére.
Kangyal Balázs a következőket mondta:
” A karácsony utáni napok általában mindig a szervezetünkben felhalmozódott cukrok és különböző nem túl egészséges élelmiszerek feldolgozásáról kell szóljanak.🙃
A tegnapi edzés mutatta, hogy a srácok nagyon profin töltötték ezt a két szabadnapot. Igen, érdekes, hogy mi szabadnapnak hívjuk, mások meg karácsonynak, de ez az egyik szépsége a hokinak.
Ma nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, és muszáj a tudásunk legjavát nyújtani. Persze, nem egyszerű ezt hetente háromszor, de általában az emberek ezért lesznek élsportolók, hogy az ilyen kihívásoknak megfeleljenek. A fiatalok jobban fogják tudni ezt majd kamatoztatni, az idősebbek ebbe már bele rázódtak. A mai nem egy karácsony utáni mérkőzés, hanem a következő nagyon fontos mérkőzésünk lesz, úgyhogy úgy is készülünk rá.”
A mai lesz az idei év utolsó hazai meccse. Legközelebb csak egy év múlva játszanak a Vasas Jégcentrumban kedvenceink, és az elég sokára lesz, január 20-án.
Úgyhogy mindenki jöjjön ma aki egy izgalmas programra vágyik és szurkoljuk jól szanaszét magunkat! 😍🏒🥅

Hajrá, BJA Hockey Club!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás