Gyergyói Hoki Klub – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 4-2 Az első harma…

Gyergyói Hoki Klub – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 4-2

Az első harmad hazai mezőnyfölényt hozott, több helyzetet alakítottak ki a piros-fehérek. Ennek köszönhetően a 13. percben Sylvestre szép szólót követően megszerezte a vezetést csapatának.
A kapott gól kicsit felébresztette a BJA-t és voltak szép helyzeteink, valamint az utolsó percben egy kiállítást is sikerült kiharcolni.
Bár ez az előny még kihasználatlanul maradt, a második játékrész elején így is sikerült egyenlíteni. Nagy Krisztián a már megszokott harcosságával megszerezte a korongot az ellenfél kapusától a kapu mögött, majd szépen passzolta be középre, ahol érkezett is Tóth Richárd jó ütemben és hatalmas gólt lőtt.
Ebben a harmadban változott a játék képe, harcosabban játszottak a mieink, még egy kiállítás sem tudta megtörni a lendületet, ritmusban maradtunk az emberhátrány ellenére is. Majd a meccs felénél ismét mi kerültünk emberelőnybe, amit Viikilä nagyszerű keresztpassza után Eetu Elo bombagóljával ki is használtunk.
Hiába irányítottuk a játékot, a 34. percben kiegyenlített a Gyergyószentmikós. Imre Patrik középre lőtt korongjába Brance Orbán ért bele kiválóan. (2-2)
A harmadik harmadban kicsit kettészakadt a pálya, mindkét oldalon nagy helyzetekkel. Az első percekben Chris Bodó lövésénél a kapuvas mentett az egyébként ismét kiválóan védő Farkas Roland mögött.
Több helyzetet követően végül az 54. percben jött a következő gól, ami megtörte a döntetlen állást, méghozzá hazai részről: Bodó nagy lövése akadt be a hálóba.
Két perccel a vége előtt Kangyal Balázs kockáztatott és egy időkérés után lehozta Farkas Rolit, és hiába nyomtunk nagyon, a hazaiak hősiesen védekeztek és megtartották előnyüket. Sőt, az utolsó másodpercben egy messzi lövésből még szereztek egy üreskapus gólt is. (4-2)
Bár az utolsó percben volt egy kis feszültség, de sportszerű, szép hokimeccset láthattunk ma este.

Fotó: Szász Adorján, Gyergyói Hoki Klub
Hajrá, BJA Hockey Club!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás