FTC-Telekom-MAC HKB Újbuda: 4-2 (A párharc végeredménye: 4-1 az FTC javára) Jó …

FTC-Telekom-MAC HKB Újbuda: 4-2
(A párharc végeredménye: 4-1 az FTC javára)

Jó iramban indult az ötödik mérkőzése a párharcnak, a Ferencváros támadott, a MAC HKB pedig veszélyes kontrákkal válaszolt.
A negyedik percben Nagy Krisztián lövését még kivédte Arany Gergely, de nem sokkal utána Kreisz és Terbócs indultak meg, Brúnó szépen passzolt középre, Terbi pedig gyönyörűen húzta el a kapu előtt és lőtte be a korongot.
Nyomni kezdtek a zöld-fehérek, Bálizs több nagy védéssel, közte egy hatalmas bravúrral tartotta az előnyt.A tizenkettedik perc elején emberhátrányban voltunk, mikor is egy félpályánál eladott korongból kettő-a-kettő ellen le tudott indítani a Fradi és Hodgman egyenlített. (1-1)A második harmad első felében átvette a vezetést az FTC. Emberelőnyös helyzetből egy messziről eleresztett lövés kijött Bálizsról és éppen Hodgman elé csorgott ki, aki gyorsan meg is szerezte saját maga és csapata második gólját is.Nem sokkal később a MAC HKB is emberelőnybe került,de hiába voltak komoly helyzeteink, nem sikerült egyenlíteni. Ráadásul a kiállítás lejárta után a büntetőpadról visszatérő Pavuk azonnal nagy helyzetbe került, Brunyának ismét bravúrt kellett bemutatnia.
Az utolsó két percet ismét emberhátrányban töltöttük, így a harmad végén is folyamatosan veszélyben volt a kapu, de jó védekezéssel sikerült kibekkelni a szünetig. (2-1)
A harmadik harmad elején majdnem azonnal sikerült gólt szereznünk, többször is megpróbálták a srácok vissza gyötörni a kijövő korongot, de Arany minden próbálkozást hárított.
Az első nyolc percben kicsit szétszakadt a pálya, mindkét oldalon több nagy helyzetet is láthattunk, de gólt nem.
Aztán jött Terbócs István!❤️🏒🥅 A saját védőharmadából indulva a palánk mellett úgy vitte végig a korongot, hogy közben három játékost is kicselezett, majd egy kegyetlen nagy góllal fejezte be a szólót, kiegyenlítve az állást!
Ez feltüzelte a Fradit és nagy erőkkel próbálkoztak újra vezetést szerezni, a MAC HKB védelem azonban odatette magát.Ahogy elkezdődött az utolsó öt perc jobban nyomtunk, sikerült ismét gólveszélyesen játszani, de egy kontrából Tóth Gergely messzi lövése átcsusszant Brunya lábai közt, egyenesen a kapu közepébe.
Két perccel a vége előtt Kangyal Balázs időt kért és lehozta Bálizs Bencét, de hiába tettek meg mindent a srácok, egy nagy blokkot követően Hodgman meg tudott lógni és belőtte a rájátszás második körébe a Ferencvárost. (4-2)
Végletekig kiélezett meccsen, hatalmasat harcoltak ma is a mieink, olyan öt playoff meccset láthattunk az elmúlt napokban, melyekre sokáig emlékezni fogunk.
Köszönjük azt a rengeteg izgalmas meccset, szép hokit amivel megajándékoztak bennünket. Gratulálunk a Csapatnak, szép volt Srácok!❤️🏒🥅

Fotó: Micheller Szilvia, FTC-Telekom

Hajrá MAC HKB Újbuda!

#visszatértünk #hajramachkb #ersteliga #tippmix #playoff



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás