Ferencvárosi Torna Club – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 0-3(Az elődön…

Ferencvárosi Torna Club – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 0-3(Az elődöntő állása: 3-3)

Az első harmad első felében inkább az FTC irányította a játékot, több helyzetük volt, de Kornakker Dániel nagyokat védett.
A 10. percben emberhátrányba kerültünk, amit nem csak, hogy sikerült kivédekezni, de egy szép korongszerzés után Molnár Bálint ki tudott ugrani és egy hatalmas sprint végén gyönyörű gólt lőtt!
Ez érezhetően felszabadította kicsit a srácokat, a harmad második felében már mi irányítottunk és az utolsó percben Kirils Galoha egy nagy góllal meg is duplázta az előnyünket! (0-2)
A második játékrészben gyorsan emberelőnybe kerültünk, de ebből nem sikerült a gólszerzés, és bár nagy részben a BJA akarata érvényesült, hiába nyomtunk, többet lőtt kapura a Fradi.
A 33. percben egy újabb kiállítást követően nehéz helyzetbe kerültünk, de Kornakker Dani és a védelem kiváló munkát végzett.
A harmadik harmadban főleg a mezőnyben folyt a játék, a fizikai hoki vette át a főszerepet, majd a 48. percben újabb kiállításba szaladtunk bele, de ezt simán kivédekeztük. A harmad felénél volt egy páros kiállítás, majd fél perccel később 4-a-3 ellen folytatódott a játék a BJA javára, de ez is kihasználatlanul maradt. A végén ismét emberelőnybe kerültünk, majd bő egy perccel a vége előtt időt kért az FTC és lehozták Arany Gergelyt, ezt pedig Kirils Galoha használta ki, aki a saját harmadunkból lőtt gólt az üres kapuba. (0-3)
Szép volt srácok, gratulálunk!❤️🏒🥅
Köszönjük a hihetetlenül intenzív és fáradhatatlan szurkolást a rozsomák szurkolóknak!

Fotó: Ernavarhegyi_Photography
Hajrá, BJA Hockey Club!




A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás