FEHA 19 – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 2-3 Nem tétlenkedtek a csapa…

FEHA 19 – Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club: 2-3

Nem tétlenkedtek a csapatok, nagy iramban vetették bele magukat a mérkőzésbe az első perctől kezdve. A nagy iram gyors gólt hozott hazai részről, Keceli-Mészáros Mátyás a kapuval szemben közelről bombázott a hálóba a negyedik perc legelején. A játékrész második felében kivédekeztünk egy kiállítást, aztán mindkét oldalon jöttek a helyzetek, az egyenlítő gólra pedig a 19. percig kellett várni. Egy késleltetett kiállítás során szépen tettük középre a korongot, Szita Donát pedig előre vetődés közben még kapuba tudta húzni a korongot! (1-1)
A második harmadra sem lassítottak a csapatok, sőt még több lövést láthattunk mint az elsőben.
Mindkét oldalon sikerült két-két ember hátrányt kivédekezni, sőt, a BJA ennél is továbbment: a 39. percben Kirils Galoha emberhátrányból tudott megindulni Varga Kaden és Eetu Elo passzából és egy szép gólt szerezni!
Így tehát előnnyel mehettünk a szünetre, ami majdnem kétgólosra dagadt hirtelen, de Szita lövése az utolsó másodpercekben a kapuvason csilingelt. (1-2)
A harmadik harmad negyedik percében emberelőnybe kerültünk egy nagy helyzetet követően, de hiába nyomtunk nagyon, ezt nem sikerült gólra váltani. Próbált egyenlíteni a fehérvári csapat, nem sokkal a kivédekezett két perc után volt is egy komoly helyzetük, de Farkas Roland hatalmas védést bemutatva tartotta az előnyünket.
A következő percekben átvettük a kezdeményezést és sikerült több helyzetet is kialakítani, de a következő gól csak nem akart megszületni. A harmad felénél beleszaladtunk egy újabb kiállításba, ellenfelünk pedig egy újabb emberelőnyben kapott gólba.
Ezúttal Jesperi Viikilä csípett meg egy korongot a támadó harmadban és kegyetlen nagy gólt lőtt az adódó helyzetből!
Az 54. percben újból szépített a FEHA 19, Zohovs fordult be szépen a kapu előtt és húzta be fonákkal a korongot Farkas mellett.
Néhány perccel később itt is és ott is volt egy kiállítás, és Viikilä ismét meg tudott indulni szólóban emberhátrányos helyzetben, ezúttal azonban nem sikerült a gólszerzés. A hazaiak fél perccel a mérkőzés vége előtt időt kértek és lehozták Márkus Leventét, de hiába tettek meg mindent az egyenlítésért, szépen védekezett a BJA, Farkas Roli pedig magabiztosan hárította a kapuja felé tartó lövést. (2-3)
Gratulálunk, szép volt srácok! ❤️🏒🥅

Fotó: Beke Zsombor, FEHA19

Hajrá, BJA Hockey Club!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás