Dunaújvárosi Acélbikák – BJA Hockey Club Nemsokára indul a csapat az idei első …

Dunaújvárosi Acélbikák – BJA Hockey Club

Nemsokára indul a csapat az idei első Erste Liga mérkőzésre, melyre Dunaújvárosban kerül sor, 18:45-kor.
Vezetőedzőnket kérdeztük a felkészülésről, és arról, milyen érzésekkel vág bele a csapat és a szakmai stáb az új idénybe.
” Aki ismer engem, az tudja, hogy szeretem a kihívásokat és próbálok mindig a legnehezebb helyzetekre felkészülni.
A játékosokat is igyekszem felkészíteni, hogy ne abban a közegben úszkáljanak és lubickoljanak ami a komfortzónájuk, hanem mikor az élet kihívások elé állítja őket – és ezt nemcsak a sportra értem -, akkor azt ne sokkhatásként éljék meg, hanem tudjanak viszonylag gyorsan reális és jó döntéseket hozni. Ez főleg a fiatalokra vonatkozik. Ma kezdődik az új szezon, amit nagyon vártunk. Jó volt a felkészülésünk, nagyon erős ellenfelekkel volt lehetőségünk játszani. Egyik nehézség ami ma ránk vár az lesz, hogy nem nagyon tudtuk gyakorolni azt a fajta játékot, amit ebben az évben játszani szeretnénk, mivel alkalmazkodnunk kellett az ellenfeleink komoly sebességéhez és fizikai fölényéhez a felkészülés során.
A másik pedig – visszaugorva a komfortzónánkra -, hogy azzal kezdődik a szezon, hogy “elvesztettük” Kornakker Danit, Nagy Krisztiánt, Ravasz Csanit, Gőz Balut, és még rajtuk kívül is van két sérültünk. Mínusz hat emberrel futunk neki a rajtnak, és ez valószínűleg október közepéig nem fog változni. Ha bármi átment eddig a játékosoknak abból, amit próbáltam nekik magyarázni, hogy az élet nem mindig a szebbik oldalát mutatja, akkor ez most egy komoly lehetőség a bizonyításra, hogy mindenki megtanulta a leckét.”
Mi ott leszünk és biztatni fogjuk a srácokat, ugye? 😍
Aki pedig nem tudja ezt a helyszínen megtenni, annak marad a stream előtti szurkolás, itt:

https://ersteligatv.hu/?p=3643

Fotó: Ernavarhegyi_Photography
Hajrá, BJA Hockey Club!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás