Dunaújvárosi Acélbikák – BJA Hockey Club 2-6 Magabiztos idegenbeli győzelemmel …

Dunaújvárosi Acélbikák – BJA Hockey Club 2-6

Magabiztos idegenbeli győzelemmel kezdtük az idei Erste Liga szezont!
Már a negyedik percben sikerült megszerezni a vezetést, első gólunk Schlekmann Márk nevéhez fűződik, a gólpasszosok pedig Tóth Richárd és Dóczi Zsombor voltak. A harmadban még kivédekeztünk egy emberhátrányt, majd ellenfelünktől is kiállítottak egy embert. Mi viszont Darren McCormick révén kihasználtuk az adódó lehetőséget, melyhez Ilya Tsulygin és Kirils Galoha adták a gólpasszokat az #55-nek. A végén még Galoha ugorhatott ki, de a DAB kapusa bravúrral védett, így két gólos előnnyel mehettünk a szünetre. (0-2)
A második játékrészben azonnal emberelőnybe kerültünk, de ez még kihasználatlanul maradt. Pár perccel később azonban Mirko Djumic nagyszerű szólója után a hálóba bombázott, tovább növelve szép góljával a BJA HC találatainak számát.
Ebben a harmadban is a mieink támadtak többet, de az utolsó öt percet nagyon megnyomták a hazaiak és szépíteni is tudott a Dunaújváros: Niskanen volt eredményes. Az utolsó percben azonban Ilya Tsulygin kék vonalas lövése utat talált a hálóba, így visszaállítottuk a háromgólos különbséget. (1-4)
A záró játékrészben is sikerült gyorsan betalálnia a BJA HC-nak.
Egy buli után McCormick szerezte meg buli után a korongot, majd kis korcsolyázás után hatalmas gólt lőtt Juho Järvinenek, a gólpasszokat Ilya Tsulygin és Kirils Galoha jegyzeték.
Ma este is fantasztikus teljesítményt nyújtott Farkas Roland, aki kiválóan helytállt a kapunkban, nagyokat védett és akárhányszor akart visszajönni a DAB a meccsbe, mindig megakadályozta azt.
A 49. percben aztán végleg eldőlt a mérkőzés: Dóczi Zsombor zseniális passzából Varga Kaden lőtt hatalmas kapásgólt a kékvonalról.
A harmad második felében emberhátrányba kerültünk és ebből be is találtak vendéglátóink: Farkas Roli nagy védése után a kipattanót Somogyi Balázs tette vissza a kapuba.
A vége felé két páros kiállítást is kiosztottak a játékvezetők, majd egy kapu előtti szituációnál kicsit elszabadultak az indulatok, azonban az utolsó három percben már nem történt semmi említésre méltó, maradt a biztos BJA HC győzelem. (2-6)
Szép volt srácok, gratulálunk! ❤️🏒🥅

Fotó: Anda Fábián, Acélbikák
Hajrá, BJA Hockey Club!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás