Corona Brasov Wolfes-MAC HKB Újbuda 18:30 Kedves szurkolóink, helyi idő szerint…

Corona Brasov Wolfes-MAC HKB Újbuda 18:30

Kedves szurkolóink, helyi idő szerint értendő a 18:30, nekünk az ugye 17:30.
Csak azért indítok ezzel, nehogy valaki miattam maradjon le a meccsről.
Mint arról tegnap este beszámoltam, megérkezett a MAC HKB tegnap Csíkszeredába, mostanra már túl vannak egy átmozgató edzésen is.
Kangyal Balázzsal tegnapelőtt- még a Tüskecsarnokbeli edzés után beszélgettünk-, akkor nagyon elemében volt.🙂
Mondta, hogy kaptak a játékosok egy újabb feladatot: kicsit megkavarta a sorokat. Bár elsőre meglepődtek, Ő bízik bennük. Pontosan tudja miért tette ezt, Ők mire képesek, és bízik bennük, hogy meg fogják ugrani ezt a mércét is.
Most reggel ugyanilyen bizalommal tekintett a rájuk váró mérkőzés elé.
” A mai nap egy újabb lehetőséget biztosít számunkra a tanulási folyamatunkban, újabb lépést tehetünk előre.
Kellett ugye több mint 700 kilométert buszozni, aztán korán reggel tudtunk egy kicsit edzeni, próbálunk felkészülni a Liga legjobb mutatóival rendelkező Brassó ellen. Az is egy érdekes dolog lesz, hogy mivel Csíkszeredán lakunk, innen újabb két órát kell buszozni a meccs előtt, de ahogy elmondtam ma reggel edzés után a srácoknak is, ezekben a dolgokban az a jó, hogy egy igazi hokista soha nem fog tudni minden mérkőzést a legmegfelelőbb körülmények közt játszani.
Ez jó tapasztalat lesz mindenkinek, hogyan tudjon készen állni ma este fél hétre.
A Liga legeredményesebb játékosa nem is tartott velünk, Ő egy hiányzója a Csapatnak, másik oldalról meg, egy újabb lehetőség a fiataloknak, hogy letegyenek valamit az asztalra és megmutassák, hogy van keresnivalójuk a magyar hoki élmezőnyében.”
Mi is készülünk egy nagyon komoly távszurkolásra, egészen a Cenk aljáig lehet majd hallani a hangunkat, gondolatban és lélekben a Csapattal leszünk!❤️🏒🥅

Hajrá MAC HKB Újbuda!
#visszatértünk #hajramachkb #ersteliga #tippmix

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás