Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – Sport Club Csíkszereda: 3-2 (hosszabbí…

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – Sport Club Csíkszereda: 3-2 (hosszabbítás után)

Pörgősre sikerült az első harmad, nagyon hamar emberelőnybe kerültünk, amit egy hatalmas Pozsgai bombagóllal ki is használtak a mieink!
A játékrész derekán két emberhátrányt is kivédekeztünk, majd a 15. percben Kirils Galoha tört be és a saját kipattanóját visszahúzta a hálóba, megszerezve ezzel a csapat második találatát.
A második gól feltüzelte ellenfelünket és hamar jött is a szépítő találat. A kapu mellől Reisz izmozta be a korongot Farkas Roland mellett.
Az utolsó két percben két kiállítást is összeszedtünk, így a harmad legvégét kettős emberhátrányban játszotta a BJA HC, majd a következő harmad elejére is átvittük ezt. (2-1)
Farkas Roland fantasztikus teljesítményt nyújtott ma is, így kivédekeztük a kettős hátrányt, majd a 29. percben mi kerültünk emberelőnybe, de ezt nem sikerült kihasználni, egy ellentámadásból pedig Rokaly lőtt nagy gólt.
Ebben a 20 percben főleg a fizikai hoki volt a jellemző, a hátralévő időben volt még egy-egy kiállítás, de több gól már nem született. (2-2)
A harmadik harmad mindkét oldalon rohanós játékot hozott. Kétszer is emberelőnybe kerültünk, de ezeket nem sikerült gólra váltani.
Törvényszerűen érkezett egy kiállítás tőlünk is, de a védelem ismét helytállt. Ennek lejárta után a Sport Club elcserélte magát, így újra a BJA HC lehetett két percig előnyben. Az utolsó lövésünknél Adorján hatalmas bravúrral védett, így jöhetett a hosszabbítás. (2-2)
Mindkét oldal megtolta a végét, Sofron kiugrásánál Farkas Roli a meccs védését mutatta be.
Aztán a kontrából Szabó Bence gyönyörűen várt ki egy ütemet és passzolt Galohának, aki egy szép cselt követően a kapuba húzta a győztes gólunkat!
Szép volt srácok, gratulálunk!

Fotó: Ernavarhegyi_Photography
Hajrá, BJA Hockey Club!




A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás