Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – FTC-Telekom: 5-1 A mérkőzés elején mé…

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – FTC-Telekom: 5-1

A mérkőzés elején még érződött a srácok lábaiban a hétvégi kupadöntő, de ahogy telt az idő, úgy kezdtek egyre jobban belejönni a játékba. A hetedik perc elején Ivan Vorobjov szerezte meg az első gólját a BJA színeiben, egy hatalmas, távoli bombát vágott a hálóba. (1-0)
Egy perccel később már kétgólos volt az előnyünk, Szita Donát a saját kipattanójával kerülte meg a kaput és egy kiváló passzal hozta kihagyhatatlan helyzetbe Ritter Zalánt. (2-0)
Nem sokkal később ember hátrányba kerültünk, de ezt sikeresen kivédekeztük. Az ezt követő percekben aktívabb volt a Ferencváros, Kornakker Dánielnek többször kellett nagyokat védenie. A harmad végén még volt egy emberelőnyünk, de ezt nem sikerült kihasználni.
A második játékrész elejét nagyon megnyomta a zöld-fehér együttes, de egy korai kiállítás megakasztotta a lendületet. Sikerült szép helyzeteket kidolgoznia a BJA-nak, de a következő gól még váratott magára. Az emberhátrány után ismét nyomni kezdett a vendégcsapat, de Kornakker nagyon éles volt a kapuban.
A harmad felénél ismét emberelőnybe kerültünk, és ezt hamar ki is használtuk: Tóth Gergely vitte be a korongot a támadó harmadba, majd egy szép passzt küldött Kirils Galoha elé, aki kiválóan nyúlt bele a korong útjába.(3-0)
A harmad vége felé Hrabal lódult meg és vitte üresen a kapura a pakkot, de Kornakker Dani eszén ezúttal sem lehetett túljárni!
A záró játékrész elején itt is, ott is alakult ki helyzet, majd a 44. perc legelején emberhátrányba kerültünk, ismét szükség volt egy nagy Kornakker bravúrra, majd a következő lövés csak az oldal hálót érte. Egy technikai figyelmetlenség miatt a vendégektől is kiállítottak egy embert, az így létrejövő emberelőnyös helyzetben Jesperi Viikilä küldött egy szép keresztpasszt Eetu Elonak, aki hatalmas gólt ragasztott a felső léc alá. (4-0)
Ellenfelünk becsületére legyen mondva, hogy még ekkor sem adták fel és jöttek előre. Egy korongbedobás után Rasmus Kulmala vágott hatalmas gólt félig takarásból, amivel szépített a Fradi. (4-1)
Az 54. percben ismét emberelőnybe került a BJA, amit ismét Eetu Elo értékesített, ehhez a góljához Schlekmann Márk adta a gólpasszt. (5-1)
Ezzel a mérkőzés végkimenetele el is dőlt, a maradék időben még néhány kisebb helyzetet láthattunk, de az eredmény már nem változott.
Gratulálunk, szép volt srácok! ❤️🏒🥅

Fotó: Ernavarhegyi_Photography
Hajrá, BJA Hockey Club!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás