Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – Ferencvárosi Torna Club: 0-3(Az elődön…

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – Ferencvárosi Torna Club: 0-3(Az elődöntő végeredménye: 4-3 az FTC javára)

Nem lehetett panasz az iramra, a mérkőzés elejétől fogva hajtottak a csapatok. Jobban kezdett a BJA, sikerült több szép helyzetet is kialakítani, a 16. percben emberhátrányba kerültünk, ekkor sikerült a Ferencvárosnak először komolyabb nyomás alá helyezni a kapunkat, de Kornakker Dániel kifogástalan teljesítményt nyújtott. A harmad végére felpörögtek az események: jött egy páros kiállítás, majd az utolsó másodpercekben egy csúnya ütközést követően emberelőnybe kerültünk. (0-0)
Ebből nem sikerült gólt szerezni, és ahogy az lenni szokott: megbosszulta magát a sok kihagyott helyzet. A 23. percben Farkas tudta teljesen üresen tudta bevinni a korongot a kapu elé és türelmesen megvárta amíg kapusunk vert helyzetbe kerül. Ezután ismét kaptunk egy emberelőnyt, de ebből sem született gól. Mindkét oldalon megvoltak a helyzetek, de a kapusok állták a sarat, így egygólos hátránnyal mentünk a szünetre. (0-1)
A harmadik harmad elején gyorsan jött a hidegzuhany: a 43. percben Kulmala vágott be szépen a kapu elé és lőtte ki a hosszú sarkot. Pár perccel később belefutottunk egy kiállításba, ám ebben a két percben a védelmünk semmit sem engedett. Az 53. perc újabb emberelőnyt hozott, de hiába tettünk meg mindent, a gólszerzés nem akart összejönni továbbra sem. Szűk négy perccel a vége előtt Kangyal Balázs időt kért, és lehozta Kornakkert Dánielt. Hiába volt sok nagy helyzetünk, Arany Gergely parádézott az ellenfél kapujában. A másik oldalon egy előre küldött korong a kapuvasról pattant ki, majd 14 másodperccel a vége előtt Karmeniemi üres kapus góljával beállt a végeredmény. (0-3)

Fotó: Ernavarhegyi_Photography
Hajrá, BJA Hockey Club!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás