Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – DVTK Jegesmedvék: 6-1 A már szokásosn…

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – DVTK Jegesmedvék: 6-1

A már szokásosnak mondható jó formában kezdtük a mérkőzést, az első harmadban több mint kétszer annyit lőttünk kapura mint ellenfelünk.
A negyedik perc hozta meg a vezetést, Mirko Djumic értékesítette szépen Ilya Tsulygin passzát.
A 8. percben Tóth Gergely nagy góljával növeltük az előnyünket, Kirils Galoha mellett Ilya a második asszisztját adta.
Nem sokkal később mi kerültünk emberhátrányba és a DVTK büntetett is: Blasko góljával szépítettek. (2-1)
A második harmad elejét megnyomták a Jegesmedvék, szép helyzeteket alakítottak ki. A legnagyobb lehetőség Vas János előtt adódott, akinek a lövése a kapuvasról pattant ki.
Ezután azonban a BJA első sorának percei következtek: előbb a 27. percben egy kis szerencsével Tsulygin lövése átpattant a kapuson és beesett a hálóba, majd a 30. percben egy kapu előtti kavarodást követően Galoha húzta be a korongot.
A hátralévő időben kétszer is emberelőnyben voltunk, de több gólt nem tudtunk lőni, a legvégén pedig még átvittünk egy emberhátrányt a záró játékrészre. (4-1)
Alig telt le ez az emberhátrány, szinte azonnal újból két percre meglátogattuk a büntetőpadot. Nyomtak a vendégek, de Farkas Roland nagy védéseinek köszönhetően az állás nem változott.
A harmad nagy részében a fizikaibb játékra terelődött a hangsúly, jöttek a nagyobb ütközések és a kisebb összezördülések.
Voltak még emberelőnyeink is, amiből az egyikben egy gyönyörűen kijátszott játék végén Eetu Elo kapott nagy passzt Ritter Zalántól és közelről nem is hibázott, bevágta az ötödik BJA gólt! (5-1)
A gól után kicsit összeakaszkodtak a felek és csetepaté alakult ki, melynek a játékvezetők vetettek véget: mindkét oldalról kiküldtek a büntetőpadra játékosokat, Eetu-t ráadásul véglegessel az öltözőbe küldték, végül a BJA HC került emberhátrányba.
Azonban ez sem akadályozta meg a srácokat abban, hogy egy megindulás végén növeljék az előnyünket: ezúttal Tóth Richárd volt eredményes, megindult egyedül és Voris nem tudta védeni a lövését, kíméletlenül bevarrta a csapat hatodik gólját!
A végére még maradt néhány bunyó és a magabiztos BJA siker. (6-1)
Gratulálunk, szép volt srácok! ❤️🏒🥅

Fotó: Ernavarhegyi_Photography
Hajrá, BJA Hockey Club!





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás