Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – Dunaújvárosi Acélbikák: 9-1 Az első h…

Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club – Dunaújvárosi Acélbikák: 9-1

Az első harmad legelejétől nekiugrott ellenfelének a BJA HC és szinte folyamatosan nyomás alatt is tudtuk tartani a vendégek kapuját. Egy-egy kontrával próbáltak veszélyt generálni a kapunk előtt az Acélbikák, de ami lövés volt, azt Kornakker Dániel magabiztosan hárította. Több mint kétszer annyi kapura lövéssel zárta az első húsz percet csapatunk, a 18. percben pedig a vezetést is sikerült megszerezni. Mirko Djumic szépen kerülte meg a kaput és aztán saját lövésének kipattanóját húzta vissza fonákkal Ilya Tsulygin takarásából. (1-0)
A második harmadra még elszántabban jöttek ki a srácok és már az első percben növelni tudták az előnyt. Ezúttal Djumic adta a nagy passzt a kapu előtt Ilyának, aki közelről behúzta a pakkot.
Az ötödik percben jött az újabb Tsulygin gól: ezúttal ő is a kaput megkerülős figurát választotta, a végén pedig be tudta tessékelni a korongot a kapus lábvédői mellett.
A mérkőzés idézőjeles félideje előtt emberelőnybe kerültünk, amit szinte azonnal sikerült is kihasználni. Jesperi Viikilä szépen bejátszotta Schlekmann Márknak a korongot a kapu mellé, Sleki pedig az átvétellel már meg is verte a kapust, majd belőtte mellette a negyedik gólunkat.
A 36. percben Kirils Galoha is feliratkozott a góllövők közé, ő is a jól bevált kaput megkerülős figurával.
Egy távoli lövés vágódott a palánknak, lett centerünk pedig összeszedte a kapu mögött és visszahozva adott egy kötényt.
A harmadban a kegyelemdöfést egy újabb emberelőnyös gól jelentette, Viikilä ezúttal honfitársát, Eetu Elót találta meg egy gyönyörű keresztpasszal, Eetu pedig kegyetlen nagy bombát lőtt a hálóba. (6-0)
A záró játékrész legelején megszerezte a szépítő találatát a DAB, egy középre passzolt korongot Somogyi Balázs húzott be szépen Kornakker Dániel lábvédői között. Azonnal jött rá a válasz is, Eetu Elo tudott kiugrani nagy sebességgel és a végén nem is hibázott, hatalmas gól vágott.
A harmad derekán két kiállításba is beleszaladtunk, aminek következtében majdnem másfél percig kettős emberhátrányban kellett helytállnia a rozsomákoknak. Kapusunk nagy védéseinek és a kitartó, szép védőmunkának köszönhetően sikerült kapott gól nélkül lehozni mindkét hátrányt. Az 53. percben egy gyors passzos egészpályás letámadás végén Tóth Richárd vihette üresen kapura a korongot, ő pedig egy hatalmas gólt akasztott a hálóba, majd a buli után azonnal újabb támadást indítottunk, ekkor Eetu Elo hozta be a pakkot oldalról, majd lőtt hatalmas gólt a hosszú felsőbe.
Volt még egy kihasználatlanul maradt emberelőnyünk a mérkőzés végén, de a végeredmény már nem változott. (9-1)
Szép volt srácok, gratulálunk! ❤️🏒🥅

Fotó: Ernavarhegyi_Photography
Hajrá, BJA Hockey Club!




A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás