A héten ma a harmadik meccset játsszák kedvenceink, ezt két idegenbeli derbi köv…

A héten ma a harmadik meccset játsszák kedvenceink, ezt két idegenbeli derbi követi majd, úgyhogy legközelebb már csak október 21-én szurkolhatunk ismét hazai pályán a csapatnak.
Bár vezetőedzőnket nem hagyja hidegen, hogy végre szép idő van a sok esős nap után, Kangyal Balázs nem lazít, ahogy a srácok sem.
” Szép napos vasárnapra ébredtünk, amit nyilván össze lehet kötni a rántott hússal, de mi fókuszáljunk csak az előttünk álló mérkőzésre. 😝
A friss Szuperkupa győztes Debrecen jön ma hozzánk. Hogyha a kereteket nézzük, akkor a DEAC az egyik legerősebb játékoskerettel rendelkező csapat. Tapasztaltak, nagyon sok jó képességű játékossal rendelkeznek, úgyhogy nekünk a feladat nem változott. Nincs jelentősége annak, hogy fiatal vagy tapasztalt, több ponttal rendelkező csapat ellen lépünk jégre, mi még nem tartunk ott, hogy másokkal foglalkozzunk. Nekünk a legnagyobb kihívás az, hogy a saját magunk játékát 60 percen keresztül meg tudjuk valósítani.
Ez lesz ma is a feladat.”
Egy órával a mérkőzés kezdete előtt – azaz 16:40-től – lesz helyszíni jegyeladás is a Vasas Jégcentrum pénztárában. Sőt, aki nem tudta még megvenni a szurkolói bérletét, az megteheti még ma. Természetesen, az https://www.eventim.hu/hu/international/ -on továbbra is elérhetőek lesznek az online belépők.
Mérkőzés vége előtt pedig 2-3 perccel, a D szektor mögötti folyosón gyülekező, a kedvenceikkel pacsizni vágyó gyerekeket a biztonsági szolgálatos kollégák lekísérik majd a hazai cserepadhoz, ahol találkozhatnak a csapattal. 😍🏒🥅

Hajrá, BJA Hockey Club!
#meccsnap #gameday #mindentbele #ersteliga #tippmix #bjahc #letsgoboys

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás