Skip to main content

MAC HKB Újbuda Ice Hockey Team

Isten hozott, Schlekmann Márk!

Isten hozott, Schlekmann Márk!
Kedves szurkolóink, nagyszerű hírrel indítottuk a hetet, azzal is zárjuk.🤩
Ebben a szezonban Sleki mindent vitt. ❤️🏒🥅
38 mérkőzésen szerzett 46 pontja magasan a legtöbb volt a MAC HKB csapatában,
de 21 góljával és 25 gólpasszával is
…

A hőség se állít meg minket a felkészülésben!

Bár kint a hőség tombol, nálunk a nyári felkészülés, kedves szurkolóink.😍
Erőnléti edzőnk, Kozák Attila elemében van – mint mindig! -, így bár vannak olyan játékosaink,
akik egyéni programmal dolgoznak, de a “fiatalok” minden napos kontrollban vannak,
figyelő és mindent
…

Isten veled, viszlát, Tóth Gergely!

Ponterős védőjátékosunk nagyszerű szezont tudhat maga mögött, kedves szurkolóink.
37 alapszakasz mérkőzésen 30 pontot szerzett, amivel a MAC HKB negyedik legjobbja volt a kanadai táblázaton (holtversenyben),
ráadásul az Erste Liga védői között is az előkelő negyedik helyet foglalta el ezzel
…

Isten hozott, Eetu Elo!

Isten hozott, Eetu Elo!
Kedves szurkolóink, csakis jó hírrel érdemes nekivágni ennek a hétnek is,
ezért jöjjön egy újabb bejelentés! 😍
A 25 éves finn balszélső csatár hozzánk érkező honfitársához hasonlóan balkezes,
és az utóbbi két szezonban csapattársa volt a már
…

Nagyon büszkék vagyunk rád Kangyal Balázs!

Nagyon büszkék vagyunk, amiért a Kisles kezdeményezése mellé állt azonnal vezetőedzőnk,
Kangyal Balázs – bár aki ismeri, az ezen pont nem lepődik meg! – , és persze nagyon boldogok is,
hiszen nemcsak Balázs, de sok szurkoló is részt vett Ljubljanában
…

Isten hozott itthon, Nagy Krisztián!

Isten hozott itthon, Nagy Krisztián!
Ha van igazán jó hír, akkor az ilyen. Sőt, ez az, kedves szurkolóink.😍
Krisztián a 2015/2016-os indulás óta alapembere a felnőtt csapatnak,
egyetlen, a 2021/2022-es szezon kivételével.
Visszatérő játékosunk az előző szezont a SaPKo csapatában
…

Isten hozott, Jesperi Viikilä!

Isten hozott, Jesperi Viikilä!
Kedves szurkolóink, 27 éves, balkezes finn center érkezik Szlovéniából a MAC HKB-ba, aki az előző szezonban a HDD Jesenice csapatát erősítette.
Elsősorban az AlpsHL ligában szerepelt a szlovén csapatban, ahol 34 mérkőzés alatt 51 pontot szerzett,
…

Van egy nagyszerű hírünk! 😍

Kedves szurkolóink, van egy nagyszerű hírünk! 😍
A Magyar Jégkorong Szövetség mai küldöttgyűlésén átadták a legjobbaknak járó szezonvégi díjakat.
Az Erste Liga főszponzora, az Erste Bank a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is különdíjakkal,
és 500 ezer forinttal jutalmazta az idény kiemelkedő
…

Viszlát, Bálizs Bence! Nagyon büszkék vagyunk rád! ❤️🏒🥅

Viszlát, Bálizs Bence!
Bálizs Bence a 2015/2016-os kezdés óta oszlopos tagja, sőt sarokköve a MAC felnőtt csapatának.
Bemutatkozó szezonunkban megadta az alaphangot a továbbiakra: 92,5%-os védési hatékonysággal mindössze egy tizeden múlt,
hogy nem lett ligaelső, 2,31-es kapott gólátlaga pedig a
…

Ez a csoportkép nem maradhatott el!

Na, majd pont Rácz Lacinak nincs Terbivel közös ünneplős fotója!🤪
Jó vicc is lenne! 😍🤩🏒
Ráadásul Arany Geri is rajta van, ahogy a másik fotón meg Ricsi! 😍
Hajrá, MAC HKB Újbuda!
…

Elkapták a szurkolóink Pozsit!

Elkapták a szurkolóink Pozsit, Zsombit, Scottyt és Nándit,
de valahol lemaradt útközben Tóth Ricsi, gondoljuk csak oda a fotókra!😍
Hajrá, magyar válogatott, hajrá, MAC HKB Újbuda!
…

Balázs és Gebei Péter jól egymásnak feszültek…

Erre most mit is mondhatnék, kedves szurkolóink??!😅
Balázs és Gebei Péter jól egymásnak feszültek,
mindezt alig másfél órával a Magyarország-Románia meccs előtt.🙃
Utóbbi azt ordította, hogy “takarogggy az A csoportba!”,
előbbi pedig kiesve a zen üzemmódból azt, hogy de csak
…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás