MAC HKB Újbuda Ice Hockey Team

Viszlát, Jakub Izacky!

Viszlát, Jakub Izacky!
Eltiltás és sérülés is rövidítette Jakub játékidejét a MAC HKB csapatában,
összesen 31 mérkőzésen kapott lehetőséget az alapszakaszban, ez alatt viszont kiváló teljesítményt nyújtott.
A szezont 12 góllal és 18 gólpasszal zárta, ezekkel a negyedik illetve ötödik

Isten hozott, Tóth Richárd!

Isten hozott, Tóth Richárd!
Egyszerűen nem fogyunk ki a jó hírekből, kedves szurkolóink, ugye? 😍
Ilyen egy újabb nagyszerű hír, hiszen Tóth Ricsit nem kell bemutatni senkinek,
nincs olyan csapat vagy vezetőedző, aki ne szívesen tudná a játékosai soraiban.
Csakhogy ő

Isten hozott, Kirils Galoha!

Isten hozott, Kirils Galoha!
Ha már a hétfőt jó hírrel indítottuk, akkor a szorgos-dolgos hetet illik legalább egy olyan jó hírrel zárni, ugye kedves szurkolóink?🤩
A lett csatárnak mi voltunk ebben a szezonban a harmadik csapata, előzőleg hazájában az Olimp

Isten hozott, Molnár Bálint!

Kedves szurkolóink, ha hétfő, akkor azt illik jó hírrel kezdeni, igaz?😍
Fiatal csatárunk ebben a szezonban is megbízhatóan jó teljesítményt nyújtott.
A MAC HKB házi kanadai táblázatán hármas holtversenyben a nyolcadik helyen végzett 17 ponttal.
Hét góljával a csapat hetedik

Boldog apák napját!

Kedves szurkolóink, sok kis hokisból nehezebben lehetne nagy hokis,

és még nagyon sok területén az életnek kevesebbek lennénk a példamutatásuk,

szeretetük, támogatásuk nélkül,

ezért köszöntsük ma nagy szeretettel az Édesapákat!😍

Isten hozott, Schlekmann Márk!

Isten hozott, Schlekmann Márk!
Kedves szurkolóink, nagyszerű hírrel indítottuk a hetet, azzal is zárjuk.🤩
Ebben a szezonban Sleki mindent vitt. ❤️🏒🥅
38 mérkőzésen szerzett 46 pontja magasan a legtöbb volt a MAC HKB csapatában,
de 21 góljával és 25 gólpasszával is

A hőség se állít meg minket a felkészülésben!

Bár kint a hőség tombol, nálunk a nyári felkészülés, kedves szurkolóink.😍
Erőnléti edzőnk, Kozák Attila elemében van – mint mindig! -, így bár vannak olyan játékosaink,
akik egyéni programmal dolgoznak, de a “fiatalok” minden napos kontrollban vannak,
figyelő és mindent

Isten veled, viszlát, Tóth Gergely!

Ponterős védőjátékosunk nagyszerű szezont tudhat maga mögött, kedves szurkolóink.
37 alapszakasz mérkőzésen 30 pontot szerzett, amivel a MAC HKB negyedik legjobbja volt a kanadai táblázaton (holtversenyben),
ráadásul az Erste Liga védői között is az előkelő negyedik helyet foglalta el ezzel

Isten hozott, Eetu Elo!

Isten hozott, Eetu Elo!
Kedves szurkolóink, csakis jó hírrel érdemes nekivágni ennek a hétnek is,
ezért jöjjön egy újabb bejelentés! 😍
A 25 éves finn balszélső csatár hozzánk érkező honfitársához hasonlóan balkezes,
és az utóbbi két szezonban csapattársa volt a már

Nagyon büszkék vagyunk rád Kangyal Balázs!

Nagyon büszkék vagyunk, amiért a Kisles kezdeményezése mellé állt azonnal vezetőedzőnk,
Kangyal Balázs – bár aki ismeri, az ezen pont nem lepődik meg! – , és persze nagyon boldogok is,
hiszen nemcsak Balázs, de sok szurkoló is részt vett Ljubljanában

Isten hozott itthon, Nagy Krisztián!

Isten hozott itthon, Nagy Krisztián!
Ha van igazán jó hír, akkor az ilyen. Sőt, ez az, kedves szurkolóink.😍
Krisztián a 2015/2016-os indulás óta alapembere a felnőtt csapatnak,
egyetlen, a 2021/2022-es szezon kivételével.
Visszatérő játékosunk az előző szezont a SaPKo csapatában

Isten hozott, Jesperi Viikilä!

Isten hozott, Jesperi Viikilä!
Kedves szurkolóink, 27 éves, balkezes finn center érkezik Szlovéniából a MAC HKB-ba, aki az előző szezonban a HDD Jesenice csapatát erősítette.
Elsősorban az AlpsHL ligában szerepelt a szlovén csapatban, ahol 34 mérkőzés alatt 51 pontot szerzett,

Van egy nagyszerű hírünk! 😍

Kedves szurkolóink, van egy nagyszerű hírünk! 😍
A Magyar Jégkorong Szövetség mai küldöttgyűlésén átadták a legjobbaknak járó szezonvégi díjakat.
Az Erste Liga főszponzora, az Erste Bank a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is különdíjakkal,
és 500 ezer forinttal jutalmazta az idény kiemelkedő

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás