Intenzív két nap vár kedvenceinkre Erdélyben ezen a hétvégén. Két egymást követő napon játszanak, a liga két legerősebb csapata ellen.

” Ez a két nap biztos, hogy fizikálisan és mentálisan is extrém nehéz lesz. Azonban minden nehéz helyzet hoz a pillanatnyi nehézségek után valami eredményt, nekünk pedig az a célunk, hogy ez minél pozitívabb legyen. Megint csak azt mondom, hogy …
Itt is van a két vezetőedző, Kangyal Balázs és Láda Balázs értékelése a ma esti mérkőzésről.
Farkas Roland véleményét hallgatva a saját teljesítményéről, az első szó ami eszünkbe jut, az a tisztelet. Rögtön utána pedig a büszkeség Rolira (többek közt a szerénysége miatt), és természetesen a csapatunkra. ❤🏒🥅
Budapest Jégkorong Akadémia HC – DVTK Jegesmedvék: 1-0

Az első harmadban gólt nem, csak helyzeteket és fizikai játékot láthattunk. A második percben emberhátrányba kerültünk, de ezt sikeresen kivédekeztük, a harmad második felében beszorítottuk ellenfelünket a kapuja elé, de nem sikerült megtörni a jeget. (0-0)
A második játékrész elején …
Újabb izgalmas mérkőzés vár kedvenc csapatunkra, ma a Jegesmedvéket fogadjuk hazai pályán.

” Nagy mérkőzést nyertünk pénteken, és ennek jegyében kicsit magasan is voltunk a tegnapi edzésen, nem pihentünk. Szerintem helyre raktuk magunkat, aminek ma látszania kell majd a pályán. Nem nagyon foglalkozom az elmúlt napok eseményeivel, ami érintette a mai ellenfelünket. …
Aki nem feküdt le, mert tudja, hogy még jönni szoktunk ilyenkor a meccsértékelő vezetőedzői nyilatkozatokkal, az bizony nem is fog csalódni.
A két egykori válogatott csapattárs, Kangyal Balázs és Vaszjunyin Artyom nyilatkozata végtelenül sportszerű, érdemes meghallgatni milyennek látták a ma esti mérkőzést. Keresztes Levente nyilatkozata pedig a ráadás. ❤
Budapest Jégkorong Akadémia HC – DEAC: 3-2

Gólt nem, de izgalmakat és nagy helyzeteket hozott az első harmad.
A Rozsomákok léptek fel támadóbban, nekünk volt több helyzetünk, de mindkét oldal lőtt egy-egy kapuvasat, nem sokon múlt tehát a gól. (0-0)
A második húsz perc kevesebb lövést tartogatott, …
Másodszor játszunk a DEAC ellen hazai pályán, Kangyal Balázst kérdeztük arról, hogy mit vár a mai találkozótól.

” Egy kiváló csapat érkezik ma este hozzánk, rengeteg minőségi légióssal, köztük egy pár sráccal, akik játszottak nálunk, és a liga egyik legjobb kapusával. Szeretnénk javítani az előző meccsen történtek után, ott a végén kiengedtük a kezünkből a három pontot, …
A két vezetőedző, Kangyal Balázs és Markus Juurikkala így értékelték az esti mérkőzést:
…Gyergyói Hoki Klub – Budapest Jégkorong Akadémia HC 3-2

Hatalmasat küzdött és éppen csak lemaradt a pontszerzésről a BJA HC Gyergyóban. Hazai előnnyel indult a mérkőzés, azonban Chris Bodó nagy helyzetét Farkas Roland védte bravúrral.
A 8. percben Sebastien Sylvestre, majd Wardley szabálytalanságát követően másfél percig kettős fórban támadhattak …
Ma este az erdélyi túra második mérkőzését játssza csapatunk, ezúttal Gyergyószentmiklóson.

” A liga elsővel játszunk ma, ez a Gyergyó egy elképesztően erős csapat. Határok nincsenek, az amúgy is bitang erős kerethez tudtak még vásárolni komoly helyekről jó pár légióst, és azt nem szabad elvenni tőlük, hogy ezek a játékosok a …
Alább a két vezetőedző, Kangyal Balázs és Kevin Constantine értékelik a ma esti mérkőzést.

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJA HC: ” Voltak nagyon jó dolgok a ma esti mérkőzésben, de voltak ugyanakkor nagyon rosszak is. Picit elizgultuk a végét. Szerintem mindkét csapat kiválóan küzdött. Nem azt mondom, hogy a legjobb mérkőzés volt, de ma kimondottan …
Sport Club Csíkszereda- Budapest Jégkorong Akadémia HC 1-2

Nem sokon múlt és meg is érdemelte volna a fantasztikus formában védő Kiss Dániel, hogy shutout-tal zárja a ma esti mérkőzést.
A 3. percben Molnár Bálint büntetése miatt került hátrányba a BJA HC, a meccs első előnyös lehetőségével azonban nem …
Nem kezdődhet meccs anélkül, hogy vezetőedzőnk véleményét ki ne kérnénk előtte. Kangyal Balázs és a csapat így készül ma estére:

“Egy újabb túra, újabb lehetőség arra, hogy együtt töltsünk pár napot. Az ideútunk is vidám volt, a srácok nagyon sokat tettek azért, hogy így utazzunk. Ez nekem fontos, mert a csapat szempontjából kihagyhatatlan, hogy ezeket az élményeket közösen átéljük. Nem …
Egész jól néz ki a hónap csapata két BJA HC-s játékossal, nem igaz?

Dehogy ellenkezünk, Judd és Curtis nagyon is megérdemelten kerültek erre a grafikára, fantasztikusan teljesítenek!…
Kangyal Balázs ma estétől hivatalosan is a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokának a tagja.

Az már csak hab a tortán, hogy két harmad után vezet 3-0-ra a magyar felnőtt férfi válogatott és Schlekmann Márk lőtte a csapat második gólját!
Budapest Jégkorong Akadémia HC – Corona Brasov: 4-2

Változatos, pörgős meccset láthattunk ma a Jégcentrumban.Az első harmadban kétgólos előnyre tett szert a BJA HC.
A 13. percben Keresztes Levente emberelőnyből szerzett nagy gólt Schlekmann Márk és Ethan Somoza asszisztjából, majd pár perccel később Judd Blackwater duplázta a góljaink …