Újabb idegenbeli mérkőzés vár csapatunkra, ismét Székesfehérvárra utaznak ma délután kedvenceink.

” Az előző meccsen, Dunaújvárosban, a sok sérült ellenére a fiúk tényleg a legjobbat nyújtották és szintet tudtak lépni. Ez a szint, ebben a nehéz helyzetben, hogy ennyi hiányzónk van, nem tartható a végtelenségig. Ezért megsüvegelendő az előző meccsen nyújtott teljesítménye a csapatnak. A mai meccs szerintem sokkal nehezebb lesz. Eloszlatva a tévhitet, mai ellenfelünk nem egy utánpótlás csapat, akik a felnőtt bajnokságban versenyeznek.

Ők egy profi felnőtt csapat, négy légióssal rendelkeznek mint mi, felnőtt válogatott játékosaik vannak. Ez egy felnőtt projekt, egy nagyon felkészült és komoly edzővel. Próbálnak minél messzebb jutni. Sokan úgy kezelik őket, hogy ők a kis Volán, szerintem ilyen már nincsen. Épp ezért nehéz meccsre számítok. Nemrég játszottunk velük, megint oda kell utaznunk, ami nehezíti a dolgunkat, de hiszek abban, hogy ez a sok nehézség, amin át kell magunkat verekednünk, segíteni fog nekünk majd karácsony után.”- mondta Kangyal Balázs a mai FEHA19 elleni meccsre készülődvén.

Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy támogassuk a srácokat és minél többen, hangosabban szurkoljunk nekik, lehetőség szerint a helyszínen.🤩

Sok sikert, BJA HC! 😍🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás