Sport Club Csíkszereda – Budapest Jégkorong Akadémia HC: 3-4

Nagy küzdelmet és nagy győzelmet hozott csapatunk második meccse! ❤

Az első harmadban hamar emberhátrányba kerültünk, de ezt sikerült kivédekezni. Sajnos a harmad végére mégis megszerezte a vezetést a hazai csapat: Malacha volt eredményes a 16. perc végén. (1-0)

A második húsz perc első felében záporoztak a kiállítások, végül egy kettős emberelőnyből szerzett góllal növelte előnyét az erdélyi gárda, majd egy perccel később újra betaláltak. Szerencsére még a harmad vége előtt tudtunk egyenlíteni, csapatkapitányunk, Pozsgai Tamás lőtte a kapuba a pakkot Schlekmann Márk és Antonin Honejsek átadásából. (3-1)

A harmadik játékrészben hatalmas elánnal küzdöttek a mieink, sok támadást vezettünk és több emberelőnyt is sikerült kiharcolnunk.

Az 51. percben aztán két gólt is sikerült szerezni, előbb Drake Pilon, majd Boros Dániel találatát láthattuk. Pozsi és Varga Arnold egy-egy gólpasszt jegyeztek, Honejsek pedig mindegyik gólban benne volt, így ma már 3 asszisztot tett a közösbe.

A rendes játékidő nem hozott döntést és a hosszabbítás sem, bár utóbbinak majdnem a felét emberhátrányban töltöttük, de hatalmasat védekezett a Csapat. (3-3)

A szétlövésben végül Drake Pilon találata döntött, így pontokkal utazhatnak haza a mieink.

Szép volt BJA HC, gratulálunk! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás