Kedves szurkolóink, alább a két vezetőedző tegnap esti meccsértékelése olvasható

Kangyal Balázs utolsó mondatával mind-mind egyetértünk, talán meg is fordult valami hasonló a fejünkben, de csak Ő tudta ezt így kimondani, megfogalmazni.

” Nem játszottunk igazán jól,
de nagyon önfeláldozóak voltunk ma és nagyon erősek, főleg emberhátrányban. A hosszabbítás tulajdonképpen azon múlt, hogy kivédekeztük a 4-3-at. Külön öröm, hogy egy saját nevelésű játékosunk ilyen teljesítményt tud nyújtani egy ilyen erős DVTK ellen. Továbbá annak is örülünk, hogy egy saját nevelésű kapus is tudott bizonyítani.

Ha lehet tovább ajánlani egy győzelmet, akkor egy kicsit most ezt eldobom magunktól és odaadnám a Csuhinak, ez a legjobb zárszó ezután a meccs után.”

Steve Kasper, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője így értékelte a látottakat:

” Mindkét irányba eldőlhetett volna a meccs. Elismerés jár az ellenfélnek, 64 percig keményen játszottak. Nagyon fegyelmezettek és jó munkamorállal rendelkeznek. Szerintem a mi játékosaink jól reagáltak egy viszonylag lassú kezdésre, majd nagyszerű munkát végeztünk az emberhátrányok során. Minden vereség nehéz, de egy ponttal továbblépünk és pozitívak maradunk. Három-négy U21-es játékos volt a csapatunkban, akik nagyban kivették a részüket az emberhátrányok kivédekezéséből. Szerintem csapatként fejlődünk, a hibáink pedig kijavíthatóak.”

Fotó: DVTK Jegesmedvék

Hajrá, BJA Hockey Club!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás