Isten hozott, Vértes Nátán!

Még ha csak rövid időre is tud hozzánk csatlakozni, de nagyon örülünk, hogy bennünket fog erősíteni a következő időszakban az elmúlt két szezonban a Hydro Fehérvár AV19 csapatával az osztrák bajnokságban 72 mérkőzésen jégre lépő és 18 pontot szerző, még mindig pofátlanul fiatal és tehetséges, 23 éves válogatott játékos, Vértes Nátán.

Kangyal Balázst kérdeztük arról, hogyan sikerült egy ilyen formabontó, de annál hasznosabb igazolást összehozni Nátánnal.

” Sajnos, a szezon még el sem kezdődött, de már van egy játékosunk – az egyik legmeghatározóbb magyar játékos, Nagy Krisztián személyében – , aki komoly sérüléssel küzd, és több hónapig is tarthat a felépülése. Aztán itt vannak a fiatal játékosaink a Budapest Jégkorong Akadémia-ról, akiknek olyan erősre sikerült a felnőtt csapat ajtaján való kopogtatás, hogy egyiküknél a boka szalag szakadt el, a másiknak a kézfeje repedt meg. A sérülések önmagukban is sajnálatosak, de a létszámban is jelentkezik a srácok hiánya. Nagyon sok játékos igazolt külföldre az utánpótlásunkból, úgy hogy nem vagyunk túl jó helyzetben e téren, és amint mondtam, Krisztián elvesztése elég érzékenyen érintett bennünket. Sokat gondolkodtam azon, hogy ki lehetne az a srác, akivel kooperálni tudnánk és fejleszteni egymást, így jött képbe Nátán. Ő JohnD jó barátja, így JohnD fel is hívta rögtön. Beszélgettem Nátánnal a terveiről, mert azt tudtam, hogy Észak-Amerikában képzeli a jövőjét. Ez így is van, megvan a szerződése, október közepén utazik. Ekkor pattant ki a fejeinkből az ötlet, hogy mi lenne, ha a köztes időt velünk töltené, nem csak az Instán vagy a TikTok-on telnének a hétköznapjai 🙃, hanem akkor már úgy érkezne meg Észak-Amerikába, hogy meccsek vannak a lábaiban. Nyáron is végig hokizott, rengeteget edzett, most pedig így kölcsönösen tudjuk segíteni egymást. Tulajdonképpen egy win-win szituáció alakult ki. Mi próbáljuk fejleszteni Őt, Ő próbál segíteni nekünk, remélhetőleg lesz még egy magyar jégkorongozó, aki tovább viszi a jó hírnevünket külföldre is.”

A szemfülesebb szurkolóink már észrevették a szerdai edzésről készült fotók láttán, hogy van ott valaki, aki nagyon hasonlít Nátánra.😜 Volt, aki finoman, üzenetben érdeklődött, volt, aki telefonon, de mindenki jellemzően örömködve tette fel a kérdéseit.

Ezért itt is vannak a válaszok a legilletékesebbtől, Vértes Nátántól:

” Nagyon izgatott és hálás vagyok ezért a lehetőségért, mert biztos vagyok benne, hogy így jó formában és lelkileg feltöltődve repülhetek majd Amerikába és örülök, hogy segíthetem a csapatot a játékommal. Éppen az Ausztráliában töltött két hónap utáni pihenésemet töltöttem, amikor egy szerda este Jonndy felhívott, és megkérdezte, lenne-e kedvem csatlakozni a csapathoz. Másnap reggel már a Jégpalotában voltam és jégen edzettem a csapattal.

A MAC számomra mindig is egy komoly rivális volt, akikkel az aranyéremért küzdöttünk a szezon végén, de egyúttal mindig nagyon szimpatikus brigád voltak, és tisztelettel tekintettem arra a munkára, ami itt folyik. Nem idegen számomra ez a közeg: például Marton Tibi készített fel a 2016-os ifjúsági téli olimpia első körére a Kisstadionban, Szabó Bencével együtt nőttem fel, Szabó Danival két éve csapattársak voltunk Fehérváron, Keresztes Levivel együtt karanténoztunk Horvátországban a COVID alatt, mielőtt Amerikába repülhettünk, aztán Chicagóban edzettünk Roger Holéczy-vel. Schleki is jó barátom lett a válogatott összetartások alatt és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Bill pedig, tudtomon kívül, így vagy úgy, mindig segítette az utamat, hiszen pár napja mesélte el, hogy amikor a COVID miatt lezárták a határokat, és Amerikában ragadtam, ő segített hazajutni. Hálás vagyok neki a lehetőségért, és a srácoknak azért, amilyen szeretettel fogadtak. Jó érzés egy ilyen közösség része lenni, és egy ilyen csapatban hokizni. Biztos vagyok benne, hogy erre az egy hónapra mindig örömmel fogok visszagondolni és bízom benne, hogy a MAC-os fejezetet még lesz lehetőségem tovább írni a “könyvemben”.”

Csakis a legjobbakat kívánjuk, legyen ez egy kivételesen jó időszak számodra, élvezd a parázs meccseket az új BJA HC-s csapattársaiddal, amíg itt leszel. Persze, villanjon minél többször az ütőd, jöhet gól, gólpassz, repülni fognak majd a csokik, szólni fog a taps. Isten hozott, Vértes Nátán! ❤🏒🥅

📸Ernavarhegyi_Photography, Vörös Dávid, Magyar Jégkorong

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás