Isten hozott, Varga Arnold!

A rutinos védőjátékos igazi nagy utazó, a Fehérvárral az EBEL-ben szerepelt több szezonon keresztül, itthon pedig játszott Debrecenben, Újpesten és az Acélbikáknál, a legutóbbi két szezonját Dunaújvárosban töltötte. A 2022/2023-as szezonban 29 mérkőzésen 15 pontot szerzett: 4 gólt, 11 gólpasszt, az idei szezonban pedig még egy “A” betű is került a mezére, és 33 meccsen 1 gólt lőtt, valamint 3 gólpasszt adott.

Vezetőedzőnket, Kangyal Balázst kérdeztük Varga Arnoldról.

” Amikor elkezdtünk az új szezonra készülni, volt egy ideám.

Az, hogy próbáljunk csinálni egy csak magyar játékosokból álló csapatot. Menjünk valahogy szembe a tizenöt légióst felvonultató trenddel. Próbáltam olyan srácokat keresni, akiket ismerek, akikről tudom, hogy megfelelő motivációval bírnak, azonban valamiért nem a megfelelő útjukat járják és igazán próbálnak visszatalálni önmagukhoz. Mivel ők meghatározó alakjai lehetnek a magyar jégkorongnak, ebben szeretnénk segíteni nekik. Arni is egy ilyen játékos. Ismerem régóta, tudom milyen karakter, tudom azt, hogy mennyi munkát tesz bele a jégkorongba. Az előző évek neki sem úgy sikerültek, mint ahogy azt várta magától. Ez most egy jó lehetőség lehet számára, hogy ismét feltegye magát egy olyan polcra, ahonnan akár egy szövetségi kapitány is bátran válogathat. Én személy szerint különösen a szívemen viselem a magyar hátvédek sorsát, tudom azt, hogy nem könnyű, nehéz helyzetben vagyunk, és egyre több az idősödő hátvéd, de nekünk minden játékosból ki kell tudni hozni a legtöbbet- és itt a magyarokra gondolok. Ez kötelességünk is valahol, ha már a magyar sportban dolgozunk.”

Megkérdeztük Arnit, hogy miért döntött a csapatunk mellett, és arról is, hogy milyen terveket szeretne megvalósítani a közeljövőben?

” Április elején Kangyal Balázs megkeresett és felvázolt egy képet a következő szezonbeli terveiről, illetve arról, hogy mit is vár tőlem. Nagyon megtetszett az, amit hallottam. Mindent meg szeretnék tenni a csapatért, és nem titkolt vágyam, hogy még a pályafutásom során döntőt játszhassak, de legfőképpen bajnokságot nyerjek.”

A játék stílusát és az erősségeit illetően a következőket mondta:

“Én leginkább védekező szellemű bekk vagyok, szeretek hátrányban védekezni. Szabó Dani (Sumax) szerintem egy támadó szellemű bekk, ha netán úgy alakulna, szívesen játszanék vele, biztos nagyon jól kiegészítenénk egymást. 😉

Erősségeim : úgy gondolom, hogy testi adottsàgaimat kihasználva jól tudok a kapu előtt takarítani, ütközni.”

Varga Arnold személyében egy nyitott és nagyon pozitív beállítottságú játékos csatlakozik kedvenc csapatunkhoz, olyan, akinek egészen biztosan nem okoz majd különösebb problémát a beilleszkedés. 🤩

És még a horgász különítményünk is bővül egy újabb fővel! 😝

” Nem vagyok egy zárkózott típus, biztos vagyok benne, hogy a beilleszkedéssel nem lesz gond. Kedvenc hobbim a horgászat, nyaranta rengeteget járok el a barátokkal, jégkorongos társakkal.”

Sérülésmentes és nagyon sikeres 2024/2025-ös szezont kívánunk Varga Arnold, Isten hozott a BJA HC-ban! ❤🏒🥅

📸Anda Fábián, Dunaújvárosi Acélbikák HK

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás