Isten hozott, Tóth Richárd!

Tóth Richárd az idei alapszakaszban 37 mérkőzésen lépett jégre a BJA HC-ban, melyek során 5 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott, így holtversenyben a nyolcadik legjobb volt a csapatban. Játszott a rájátszás mind a 6 meccsén, ezeken egy-egy góllal és gólpasszal zárt.

Arra a kérdésre, hogy miért számít Kangyal Balázs a 2024/2025-ös szezonban is Ricsire, vezetőedzőnk válasza egyértelmű volt.

” Amikor a játékosokról beszélünk, nekem mindig megmelengeti a szívemet, ha olyasvalakiről lehet beszélni, aki az utánpótlásban is a klub kötelékébe tartozott. Mindig nagyon jó érzés, hogy adunk még egy embert a magyar hokinak, még egy embert minél magasabb szintre. Ricsi is ilyen, egy olyan játékos, aki a felnőtt válogatottságig vitte. Nagyon használható srác, elől tényleg minden poszton bevethető. A szakmai oldalával tisztában vagyok, az emberi oldala pedig a lehető legjobb. Ennek a kettőnek a kombója pedig azt mutatja, hogy az utánpótlásunk sikeres, és ilyen sportembereket tudunk nevelni. Ha az összképet nézem, akkor még mindig van lehetősége előre lépni, szerintem több van benne még így is és én nyilván azon leszek, hogy ez ki is jöjjön. Hogy ő is hasonlóképpen tesz, az nem kérdés, ezért is marad nálunk.”

Aki Ricsit ismeri, az tudja, hogy nem az a szószátyár típus. Amikor azonban mond valamit, akkor azt komolyan gondolja.

” Nagyon jó a légkör, a hangulat a pályán és az öltözőben egyaránt, olyanok vagyunk mint egy nagy család. Az előző szezonra visszagondolva maradt bennem hiányérzet, de már készülünk a következőre jeges illetve száraz edzésekkel, hogy még nagyobb esélyünk legyen a bajnokság megnyerésére.”

Sikeres és sérülésmentes újabb szezont kívánunk a csapattal Ricsi, Isten hozott! ❤🏒🥅

📸Ernavarhegyi_Photography

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás