Isten hozott, Keresztes Levente!

New Jersey-ből hazatért csatárunk első Erste Ligás szezonjában 42 meccsen játszott az alapszakaszban, melyek során 6 gólt lőtt, valamint 13 gólpasszt szerzett. Ezekkel a számokkal és a 19 ponttal benne is volt a BJA HC top 10-ben, a rájátszásban is számíthatott játékára a csapat, ekkor további egy gólpassz került a neve mellé.

Kangyal Balázst kérdeztük arról, hogy miként látja a #87-es első Erste Liga szezonbeli teljesítményét és miért döntött a közös munka folytatása mellett.

” Említettük már többször, hogy milyen értékeket képviselünk és melyek azok a dolgok, amelyek alapján minket valamilyen szinten mérni lehet. Legfőképpen azok a játékosok, azok a sportemberek a mércéink, akik kikerülnek a klubtól az utánpótlás éveiket követően, és akár nálunk folytatják tovább a felnőtt csapatban, akár magasabban jegyzett bajnokságokban, más kluboknál vagy esetleg külföldön keresik a boldogulást, mindenhol megállják a helyüket. Mindenképpen ez a sikerességünk egyik védjegye.

Levi esetében is hasonlóan alakult az eddigi pályafutása, nagyon-nagyon jó szezonokat tudhatott maga mögött Amerikában, magasan jegyzett helyen érte el azt, hogy egyetemi ösztöndíjat kaphasson. Sajnálatos módon a Covid sokféle szabályt átírt ott is, ezért alakult úgy, hogy tavaly újra a nevelőegyesületében tudott játszani. Szerintem jól is kezdte, de az utánpótlás és a felnőtt hoki között nagy különbség van, még akkor is, ha valaki egy magasabban jegyzett bajnokságból érkezik. Ő ebbe egy kicsit belebotlott, és egyrészről nekem, mint vezetőedzőnek is sokkal több segítséget kellett volna adnom neki mentálisan, másrészről neki is jobban kellett volna kezelnie ezt a helyzetet.

Remélhetőleg ugyanezeket a hibákat nem követjük el az előttünk álló 2024/2025-ös szezonban, és kibontakozhat úgy, ahogy arra őt a képességei predesztinálják.”

Levinek is feltettünk néhány kérdést, többek közt azt, hogy miként értékelné az elmúlt időszakot és miért nem fogadott el más ajánlatot, igazolt el más csapathoz.

” Felemásra értékelném, szerintem voltak nagyon jó meccseim, főleg az elején, de úgy érzem, hogy összességében nem tudtam megmutatni mire vagyok képes. Szerintem ennél sokkal több van bennem. Csapat szinten nem volt rossz szezonunk, de jónak se mondanám. Kár azért a januári rossz szériáért, és talán a playoffból is többet lehetett volna kihozni, de nyilván sosem szabad elégedettnek lenni.

A MAC-ban nőttem fel és azt a pár amerikai évet leszámítva mindig itt játszottam, úgyhogy számomra nem is volt kérdés: ha itt számítanak rám, akkor maradok.”

Augusztus elejéig kell a játékosoknak a kikapcsolódást, pihenést, családdal-barátokkal töltött minőségi időt összehozni, mert utána már erre nem nagyon lesz lehetőség. Levi napjai is aktívan telnek, mondhatjuk úgy is, hogy nagyon jól sikerült beosztania az idejét, bár nem a lazulás került az első helyre.

” Nagyon jól telik a nyaram, edzek a Kisstadionban, csinálom a nyári programot. Emellett jelentkeztem egyetemre és megszereztem az angol felsőfokú nyelvvizsgát, a C-1-et, sőt, még egy nyaralást is sikerült összehozni a barátokkal, szóval nem unatkozom.😉

Fejben már megvannak a célok is, amiket szeretne megvalósítani a második Erste Liga szezonjában.

” Jó lenne felnőtt szinten is nyerni valamit és szeretném ha a tavalyi szezonban hellyel-közzel megmutatott jó játékomat rendszeressé tudnám tenni, valamint szeretnék minél többet fejlődni.”

Valósítsd meg ezeket a célkitűzéseket, kerüljenek el a sérülések, zúgjon a ” szép volt, Levi” a lelátóról és potyogjanak a csokik.🤩

Sok sikert kívánunk Keresztes Levente, Isten hozott! ❤🏒🥅

📸Ernavarhegyi_Photography

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás