Isten hozott, Ilya Tsulygin!

Kedves szurkolóink, hogyan lehetne jobban nekifutni a hétvégének, mint egy 195 cm/93 kg-os, 19 éves játékos bejelentésével? 😍 Jó, biztos lehetne, de azért ez sem rossz, ugye?
A fiatal belorusz csatár Minsk-ben született és szülővárosa ifi csapatában kezdte meg jégkorongos karrierjét.Profiként a 2019-20-as szezonban debütált a Minskie Zubry csapatában a Belarus Vysshaya ligában, majd a következő szezont félig az orosz MHL ligában, a Reaktor Nizhnekamsk-nál, félig pedig hazája első számú bajnokságában a Lokomotiv Orsha csapatában töltötte.
Utóbbinál a tavalyi szezonban is lehetőséget kapott: 32 mérkőzésen 2 gólt lőtt. Ezután még 7 mérkőzésre visszatért a Vysshaya ligába, az itt szereplő Sobol Beryoza csapatához, ahol 7 meccs alatt 8 gólig és 10 gólpasszig jutott, majd a rájátszásában még 4 meccsen 7 pontot termelt (2+5).
Kangyal Balázs a következőket mondta Ilya Tsulygin-ről:
” Egy csapat, az edzők és a menedzsment nagyon sokat foglalkozik minden nyáron azzal, hogy a távozók helyére megtalálják az új embereket. Vannak olyan szituációk azonban, amikor az élet találja meg őket, Ilya esetében is ez történt. Sok fiatal játékosunk kacsintgat külföldi ligák felé, és nyilván a létszámnak fixnek kell lennie ahhoz, hogy az egész szezont normálisan végig lehessen játszani. Fiatal csapat vagyunk, viszonylag kis költségvetéssel, ezért volt külön öröm, hogy Ilya kereste meg a klubot, küldött magáról anyagot, mivel szeretett volna nálunk játéklehetőséget kapni, bizonyítani. Meglátjuk, hogy azokkal a kvalitásokkal rendelkezik-e, amiket láttunk a videó anyagaiban, de nagyon szimpatikus volt a hozzáállása, jó érzésem van vele kapcsolatban.
És mint azt többször is elmondtam, több játékosom esetében is, nem foglalkozom azzal, ki honnan, milyen körülmények közül jön, hanem csak az érdekel, hogy mit tesz azért, hogy jobb játékossá, jobb sportemberré váljon.”
Valóban nagyon szimpatikus Ilya, meglepően érett és fegyelmezett, profi hozzáállással rendelkezik.
” Nagyon sok jót hallottam erről a csapatról, tudom, hogy magas színvonalat képviselnek, tényleg nagyon szeretnék ott játszani, segíteni abban, hogy elérjék a kitűzött céljaikat. Hogy milyen játékosnak tartom magam? Azt nem tudnám értékelni, csak azt tudom, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy a legjobbat, legtöbbet nyújtsam és a csapat hasznára legyek. Ezen fogok dolgozni minden egyes nap, és azon, hogy a hibáimat kijavítsam, napról-napra jobb legyek.
Nemcsak reménykedem, de hiszek is abban, hogy a legjobb eredményt fogjuk majd elérni. Ezért keményen fogok dolgozni, szeretnék hasznos tagja lenni a csapatnak, olyan, akire számíthatnak a csapattársai.”
Amikor a nyárról és a hobbijairól kérdeztem, ismét nagyon szerethető válaszokat kaptam.
” A nyár kellemesen telik, köszönöm. Minszkben 23 Celsius fok van, én edzek, készülök a 2022/2023-as szezonra. Szeretek sorozatokat nézni, elolvasni egy jó könyvet, az edzések után ezt szoktam pihenésképpen tenni, bár most nagyon belevetettem magam az angol nyelv tanulásába, nagyon sok időt töltök ezzel. És persze igyekszem minél több minőségi időt tölteni a családommal. Az a célom, hogy nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is a legjobb állapotban érkezzek Budapestre.”
Ugye mondtam, hogy szimpatikus Ilya? 😍
Azt már tudja, hogy nem kell izgulnia amiért idegen országba, városba érkezik, mert mi szeretettel várjuk. Azt is mondtam neki, hogy mit szeretnénk tőle látni: dolgozzon keményen, játsszon jól.
A többit mi majd hozzátesszük.
Nem fogja megbánni, hogy elküldte a bemutatkozó videóit, a budapesti kalandja egyike lesz majd jégkorongos pályafutása legkellemesebb emlékeinek.
Sikeres és sérülésmentes 2022/2023-as szezont kívánunk, Isten hozott a MAC HKB-ban Ilya Tsulygin! ❤️🏒🥅
Hajrá, MAC HKB Újbuda!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás