Isten Hozott, Dominik Novotny

A cseh csatár 2018 óta volt a DEAC Jégkorong csapatának az alapköve, szezonról-szezonra megbízhatóan jó számokat hozva.

Rá fokozottan érvényes, hogy egyaránt jeleskedik a góllövésben és az előkészítésben. Eddigi Erste Liga szereplése alatt 116 gólt és 112 asszisztot jegyzett!😍

Az előző kiírás során 32 mérkőzésen 8 gól és 8 gólpassz került a neve mellé, valamint a rájátszásban 5 meccsen egyszer volt eredményes, a magyar bajnoki küzdelmek során pedig 8 mérkőzésen 3 góllal segítette a debreceni csapatot.

” Egyik becsípődésem, hogy ha tudunk minél kevesebb külföldi játékossal, vagy csak magyar játékosokkal játszani, az hozza meg az igazi katarzist. Ez nyilván nem mindig lehetséges, sőt. Szükség van arra, hogy valaki hozzon valami más kultúrát az öltözőbe, valakitől mást is tanuljanak a mieink. Az idei import választás viszonylag egyszerű lett volna, ha a költségvetésünk annyi tudott volna maradni kb. mint a tavalyi. Ez többé-kevésbé sikerült, vagyis talán egy kicsit kevésbé. Azt viszont el kell fogadni, hogy azok a játékosok, akik jó szezont tudnak maguk mögött, többet akarnak és tovább akarnak lépni mind szakmailag, mind anyagilag. Ezen nem kell megsértődni, hanem támogatni kell ebben is őket.

A szurkolóink remélem emlékeznek még arra, amikor Izsa (Jakub Izacky) itt játszott. Rajta keresztül volt egy megkeresés, hogy Dominik szeretne csatlakozni hozzánk, ami akkor nem valósult meg. Az idei szezon végén ismét megkerestek, hogy szeretne nálunk játszani. Mindig pozitív dolog egy ilyen visszajelzés számomra, örültem a bejelentkezésének. Tudom milyen jó személyisége van és milyen munkabírással rendelkezik Dominik, ráadásul mindenkitől csak jót hallottam róla. A játékstílusa remekül passzol a csapatunk stílusához. Várom a közös munkát és remélem, hasonló minőségű jégkorongot láthatunk tőle, mint a légióskodása első éveiben. Örülök, hogy bennünket fog erősíteni.”- mondta Kangyal Balázs. Megkérdeztük Dominik Novotny-t is, miért döntött úgy, hogy a BJA HC-ban folytatja játékos karrierjét.

” Nagy váltás lesz számomra hét év után új csapatban játszani, de ilyen a jégkorong. Azt éreztem, hogy változásra van szükségem, és szerettem volna közelebb lenni a családomhoz is, ezért nagyon örülök, hogy sikerült megállapodni a BJA HC-val. A klub története nagyszerű, és én hiszek abban, hogy megyünk tovább ezen az úton, harcolunk és további győzelmeket aratunk.”

A 2025/2026-os szezonnal kapcsolatos elvárásai és a kitűzött céljai pont olyanok, melyeknek mi nagyon tudunk örülni.🙂

” A lehető legmagasabb szinten és a dobogós helyekért szeretnék játszani, minden ránk váró kupa, bajnoki és Liga szinten. Tudom, hogy kihívásokkal teli szezonnak nézünk elébe, de csapatként meg fogjuk oldani.

Amit én a közösbe hozok, az talán a makacsságom és a csapatért való küzdőszellemem, és az, hogy mindent meg fogok tenni a csapattársaimért minden egyes meccsen, a szezon végéig.”

Dominik nyara is aktívan telt, azokkal, akiket a legjobban szeret, így nem is kétséges, hogy egy nagyon motivált játékos kezdte meg tegnap a csapattal az edzést.

” A nyarat a családommal töltöttem, a házunk befejezésével, és a következő szezonra való felkészüléssel. Már alig várom az első meccset! 😍🏒🥅

Könnyen meg tudjuk majd szokni, hogy nem ellenünk, hanem értünk játszol, Dominik. 🤩

Sérülésmentes és nagyon sikeres 2025/2026-os szezont kívánunk a BJA HC színeiben, Isten hozott, Dominik Novotny! ❤🏒🥅

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás