A 33 éves cseh csatár nagyon komplex játékos, több poszton is bevethető és mindenhol kiválóan megállja a helyét.
Eddigi karrierje során nagyrészt hazája bajnokságaiban szerepelt, kis kanadai, finn és francia kitérőkkel.
A 2024-2025-ös szezon első felét a cseh másodosztályban kezdte, a LHK Jestrabi Prostejov csapatában, ahol 24 meccsen 5 pontot szerzett. Innen igazolt a Sportklub Csíkszeredához, ahol sokkal jobb számokat hozott: az Erste Liga küzdelmeiben 13 mérkőzésen 11 pontot termelt (4 gól, 7 assziszt), valamint a rájátszásban 16 meccsen további 12 pontot szerzett (6+6). A román bajnokságban pedig 10 meccsen pedig 19 pontot hozott össze (9+10).
” Nem annyira egyszerű a légiós választás, erről többször beszéltünk már. Razi és Dominic esetében könnyebb volt, mert volt személyes kapcsolat. Tonyt láttam tavaly játszani, majd amikor megkeresett engem személyesen, akkor elmondta miért szeretne váltani, mik az okai, mik a céljai. Ő egy magasan kvalifikált és komoly képességekkel bíró játékos, aki bármelyik csapatnak a segítségére tudna lenni. Ráadásul autóval elérhető távolságra lakik, úgyhogy minden klappolt, hogy megállapodjunk.
Amikor tisztázódott a helyzete – ami csak rá tartozik és az előző klubjára -, akkor kezdtünk el arról beszélgetni, hogy mit hozhat a jövő mindkettőnknek. Remélem, hogy nagyon sok pontot a részéről, és sok sikert közösen.”- mondta Kangyal Balázs új igazolásunkról.
Tonyt is megkérdeztük arról, hogyan képzeli a 2025/2026-os szezonját a BJA HC-ban.
” Szeretném jól képviselni a klubot, segíteni a fejlődésben a fiatal játékosokat és megmutatni nekik a helyes utat, valamint a legjobb helyezést elérni a rájátszásra, ahol mindenképpen a sikerre törekszünk majd.”
Arra a kérdésre, hogy mit hoz a közösbe és mik az erősségei, így felelt:
” Hozok magammal némi tapasztalatot, mivel már játszottam néhány nagy meccsen, valamint a pozitív hozzáállásomat és a megfelelő munkamorált, mert ezek nélkül nem lehet sikert elérni. Az erősségeim valószínűleg a kreativitás és a korcsolyázás.”
Tony idei nyara a családról és a felkészülésről szólt. Családcentrikus férfi lévén, a szeretteivel töltött idő, egy kis spanyolországi nyaralással megfűszerezve minden bizonnyal tökéletes kikapcsolódást és feltöltődést jelentett számára. Mert ami a jégkorongot és a felkészülést illeti, alig várja már a szezon kezdést! ![]()
Sérülésmentes, sikeres, gólzáporos 2025/2026-os szezont kívánunk, Isten hozott a BJA HC-ban Antonin Honejsek! ![]()
![]()
![]()
